IMA SZENT LÁSZLÓ KIRÁLYHOZ
Isten
kedves híve, országunk nagy királya, a magyarnak büszkesége, Szent
László! Te vitézséged által megvédelmezted édes hazánkat a vad népek
dúlásai ellen, bölcs törvényeid és igazságos ítéleteid által
megtisztítottad kedves nemzetedet a pogány erkölcstelenség
maradványaitól, és istenes szent életed által oly kedves voltál Isten
színe előtt, hogy imádságodra igen sok csodát művelt. Isten előtt való
nagy kedveltségedre kérünk, nyerj hazánknak állandó békességet, hogy se
külső, se belső harcok és villongások ne dúljanak köztünk. Szerezd meg
nekünk közbenjárásoddal a kegyelmet, hogy a nemzetünkön rágódó pogány
káromkodást kiirtsuk, nehogy az igazságos Isten végképp elvesse magától
népedet, melynek üdvösségéért oly sokat áldoztál, hanem inkább
magasztaljuk és terjesszük az Isten dicsőségét e földön, hogy a
másvilágon az Ő színről színre való látásában veled együtt örökre
örvendhessünk. Amen.
Sík Sándor nyomán
KÖNYÖRGÉS SZENT LÁSZLÓ NEMZETÉNEK IFJÚSÁGÁÉRT
Kérünk Istenünk, segíts fiataljainkat, hogy Szent László
bölcsességével hozzák meg döntéseiket életükben!
Áldd meg, Urunk gyerekeinket, hogy tanulmányaikat,
kötelességeiket Szent László hősi küzdelmével folytassák!
Mennyei Atyánk oltalmazd a kicsinyeket és a fiatalokat mindentől,
mely lelkükre, testükre káros lehet!
Add meg, Urunk, a fiataloknak, hogy példaképeik egyházunk
szentjei legyenek, és erős hitű, Istenben bízó emberekké váljanak!
Add meg, Urunk nemzetünk ifjúságának, hogy Szent László útján járjanak:

'Testedben tiszta, lelkedben fényes, szívedben bátor'!
Áldd meg, Urunk a szülőket, hogy amint a Szent király vezette népét,
Áldd meg, Urunk a szülőket, hogy amint a Szent király vezette népét,
úgy vezessék ők is gyermekeiket!
Urunk, Istenünk, aki Szent László királyban a hit bajnokát és a csodát érdemlő
Urunk, Istenünk, aki Szent László királyban a hit bajnokát és a csodát érdemlő
bizalom példáját adtad nekünk, engedd, hogy a hitben és a reményben
mi is az ő nyomdokain járjunk. Krisztus a mi Urunk által. Amen.
FOHÁSZ SZENT LÁSZLÓ PÁRTFOGÁSÁÉRT
Add, Urunk, hogy hazánk főpásztorai és papjai,
Szent László király bölcsességével vezesse hívő népedet!
Áldd meg, Urunk, népünk áldozatos munkáját,
amint segítetted Szent László királyt hősi küzdelmeiben!
Oltalmazd, Urunk, egyházközségünket minden veszedelemtől
Szent László királyunk égi pártfogása alatt!
Add meg, Urunk, hogy férfi híveink Szent László királyban
lássák meg az erős hitű, Istenben bízó ember eszményképét!
Add, Urunk, hogy betegeink csodatévő Szentednek
közbenjárására gyógyulást nyerjenek! Amen.
Forrás ~ Internet