EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. szeptember 9. – Péntek

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: 'Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.' Lk 6,39-42

Elmélkedés

Jézus szemléletes hasonlatot mond azzal kapcsolatban, hogy az ember könnyen észreveszi mások legkisebb hibáját is, miközben észre sem vesszük, hogy nekünk sokkal nagyobb bűneink vannak. Előszeretettel beszélünk mások bűneiről, de nem szeretnénk, ha a mi vétkeink napvilágra kerülnének. Mi tehát a helyes magatartás, ha a bűnnel, a másik emberben vagy önmagunkban felfedezett bűnnel találkozunk? Először is azt szögezzük le, hogy ne keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában keresgéljünk. A második szabály a következő: ha felebarátunk bűne tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk felette, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az emberi cselekedeteket. Ne feledjük, hogy soha nem ismerhetjük teljesen a másik ember élethelyzetét, körülményeit, ezért hiányos ismereteink miatt csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye. Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez: nem feltétlenül a mi feladatunk a másik embert figyelmeztetni bűnére, mert nem biztos, hogy kellő tapintattal tudjuk ezt megtenni. Hagyjunk időt a bűnös ember számára, hogy önmaga belássa bűnét és jobb útra térjen. Ha viszont önmagunkban fedezzük fel a bűnt, legyünk nyugodtan szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük!

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! 'Mit mondotok, ki vagyok?' – fordultál egykor apostolaidhoz, s ma tőlem kérdezed ugyanezt. Tanítványaidhoz hasonlóan szívesen hallgatnék, mert a személyes kérdésre nehéz személyes és igaz választ adnom. De nem hallgathatok, mert türelmesen várod válaszom, hitvallásom. Bátortalanul mondom ki: Uram, te vagy az életem! Vagy inkább kérlek: Uram, te légy az életem! Élj bennem, és segíts, hogy a földi létet követően az örök életben is veled legyek! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!