'Isten és az Egyház ügyeinek bátor védelmezője volt'
A Krisztus megsebzett oldalából született Egyház, mint bíborköntösbe
öltözött, ékszerekkel díszített jegyes, születésétől kezdve e világ
végéig a szentség fényében ragyog. Mivel az Egyház isteni alapítója, az
emberiség Megváltója és a titokzatos Test feje minden szentség forrása
és kezdete, sohasem hiányoztak titokzatos Testében sem a tagok, akik
erényeikkel minden keresztény számára példaképül szolgálnak.
A történelem húsz évszázada tanítja, hogy Krisztus Egyházában mindig
voltak, sőt bőségesen voltak mind a lelkipásztorok, mind a hívek között
olyanok, akik eljutottak az életszentség csúcsára, és közöttük, mint
illik, életszentségük példájával ott tündököl előttünk a pápák dicső és
jeles csapata is. Most beszéljünk Isten tiszteletreméltó Szolgájáról,
XI. Ince pápáról, aki, bár több mint két évszázaddal ezelőtt hunyt el,
az időbeli nagy távolság ellenére erényeinek és csodáinak emlékével
mégis mindenkor közel állt az egész Egyházhoz.
Isten tiszteletreméltó Szolgájának érdemei között meg kell említenünk a
törökök elleni küzdelemre való buzdítását, amelynek gyümölcse az a
minden időkre szóló győzelem, amellyel 1683. szeptember 12-én Bécs a
török támadás alól felszabadult; nem kevésbé értékes és csodálatos
eredménye Buda felszabadítása 1686. szeptember 2-án, ugyancsak a török
megszállás alól. Ezen győzelmeknek és Szűz Mária segítségének emlékére a
szent pápa az egész Egyház számára ünnepet rendelt, Szűz Mária szent
nevének tiszteletére, valamint Rómában Traianus Fóruma mellett
emléktemplomot szentelt, és az ott megalapított Mária-társulatba a szent
pápa elsőként kívánt belépni.
Krisztus rendíthetetlen földi helyettese, Isten és az Egyház ügyeinek
bátor védelmezője nem félt szembeszállni akár a legnagyobb királyokkal
és fejedelmekkel sem, valahányszor a helyzet úgy kívánta. A Szentszék
anyagi javainak kezelésében rendkívüli adottsággal rendelkezett: amikor a
kincstár kimerült, és nem állt elegendő élelmiszer a rendelkezésre,
Ince pápa akkor is bőkezű tudott lenni a szegényekhez.
Ha emlékezetbe idézzük, hogy Isten tiszteletreméltó Szolgája kora
ifjúságától kezdve gyenge egészségű volt, és életében többféle betegség
gyötörte úgy, hogy háziorvosa tanúsága szerint a pápa életének utolsó
szakasza 'kimondhatatlan vértanúság' volt, csak csodálni lehet hősies
türelmét, lelkierejét, életszentségét és akaratának az isteni akarattal
való megegyezését, így a halált is - amelyre mindennap készült, hiszen
szüntelenül buzgó imával kérte a szent halál kegyelmét - örvendező
szívvel és bizalommal fogadta 1689. augusztus 12-én. Életszentségének a
híre, amely addig is körülvette - alighogy az örökkévalóságba költözött -
még jobban elterjedt.
XII. Piusz pápa 'E vulnerato' kezdetű apostoli leveléből
Forrás ~ Internet
