'Eljegyeztelek téged magamnak mindörökre'
Az Istennel egyesült és hozzá hasonult lélek Istenben a fölséges Isten
felé lehel valamilyen lehelést, az istenihez hasonlót, amelyet Isten a
lélekben lakozván önmagában lehel, mint a Lélek lehelésének a mintáját.
Amennyire én értem, ez az, amit Szent Pál e szavakkal akart mondani:
Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívetekbe az
Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya! (Gal 4,6) A tökéletes
emberekben ez megvalósul.
De nincs is semmi okunk kételkedni abban, hogy a lélek képes ily magasra
jutni. Mert ha Isten jósága egyesíti őt a Szentháromsággal, akkor a
lélek Istenhez hasonul. Mi van abban hihetetlen, hogy értelmével,
megismerésével és szeretetével az ember is úgy működjék - vagyis jobban
mondva, a Szentháromsággal együttműködjék -, mint maga a Szentháromság?
Ezt azonban Istenben részesülve cselekszi, azaz maga Isten végzi benne
ezt a működést.
Hogy pedig ez mi módon történik, arról az emberi értelem és bölcsesség
mást nem mondhat, csak bemutatja: az Isten Fia maga szerezte meg és
érdemelte ki nekünk ezt a magasztos méltóságot, hogy Isten gyermekei
lehessünk (vö. Jn 1,12). Ő maga ugyanis így imádkozott az Atyához:
Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én
vagyok (Jn 17,24), vagyis más szóval, hogy a mibennünk való részesülés
által ugyanazt cselekedjék, amit én cselekszem. Sőt többet is mond: De
nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak
bennem.
Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, bennem vagy s én
tebenned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te
küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél,
hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így
ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem,
és szereted őket, amint engem szerettél (Jn 17, 20-23).
Ez pedig úgy történik, hogy részesít minket is ugyanabban a szeretetben,
amely őt a Fiúval köti össze, habár nem természet szerint - mint teszi a
Fiúval -, hanem a szeretetben való egyesülés és hozzáhasonulás révén.
Magától értetődőleg a Fiú itt nem azt mondja az Atyának, hogy a szentek
lényegileg és természetileg legyenek úgy egyek, mint az Atya és a Fiú,
hanem azt kéri, hogy egyek legyenek a szeretetben való egyesülés által,
amint a szeretetegységben egy az Atya és a Fiú.
A lelkek tehát
ugyanazokat a javakat, amelyek az Atyában és a Fiúban a természet
alapján vannak meg, részesedés folytán birtokolják, és így részesedés
szerint valóban isteniek, hasonlók Istenhez, és részesednek Istenből.
Ezért mondja Szent Péter: Töltsön el benneteket kegyelemmel és békével
Istennek és Urunknak, Jézusnak az ismerete! Isteni ereje az Isten
szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki
saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy
ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni
természetnek (2 Pét 1,2-4).
Így jön létre, hogy a lélek a Szentháromság
működésében részesedik az említett benső egyesülés révén. Ez ugyan
tökéletesen csak az eljövendő másvilágon fog megvalósulni, azonban már
ebben az életben is nagymértékben érezhető, és már előre lehet azt
élvezni.
Ó lelkek, akik ilyen fenséges nagy dicsőségre vagytok teremtve, mit
csináltok? Mire törekszetek? Ó mekkora szerencsétlenség, hogy Ádám fiai
vaksággal vannak megverve: akkora fény ragyogására is vakok, és ilyen
hangos szózatokra is süketek!
Keresztes Szent János áldozópapnak a 'Szellemi páros ének' című munkájából
Forrás ~ Internet
