'Az Úr hűsége örökké megmarad'

Megzendíted fölöttem ítéleteidet, Uram, félelemmel és remegéssel rázod meg minden csontomat, és nagyon megrémül a lelkem.

Villámsújtottan állok és meggondolom, hogy az egek sem tiszták teelőtted (Jób 15,15).

Ha az angyalokban hibát találtál (Jób 4,18), és nem könyörültél rajtuk, mi lesz velem?

Csillagok hullottak le az égről (Jel 6,13), én, a por hogyan érezhetném biztonságban magamat?

Akiknek tettei dicséretre méltónak látszottak, mindenek aljára estek, és akik az angyalok kenyerét ették, láttam, hogy a disznók moslékának is örülnek.

Semmi sem marad hát a szentségünkből, ha te, Uram, elvonod kezed, semmit sem használ a bölcsességünk, ha nem kormányozol tovább, semmire sem jó az erőnk, ha te nem őrzöl.

Mert amint elhagysz, merülünk és veszünk, amint viszont meglátogatsz, kihúzzuk magunkat és újra élünk.

Mert állhatatlanok vagyunk, de te megerősítesz; ellanyhulunk, de te lángra lobbantasz minket.

Vége minden hiú dicsekedésnek. Elmerült az, Uram, a te rólam hozott ítéleteidnek mélységében.

Micsoda minden test a te színed előtt? Vajon dicsekedhet az agyag a fazekassal szemben? (Vö. Iz 29,16)

Hogyan is kevélykedhetnék üres beszédben az, akinek szívén Isten uralkodik?

Az egész világ sem teheti kevéllyé, akit az igazság magához hódoltatott, és ha mindenki dicséri, akkor sem indul meg az, aki minden reménységét Istenbe vetette.

Hiszen mind semmik; azok is, akik beszélnek, elfogynak szavuk zengésével együtt, az Úr hűsége pedig örökre megmarad (Zsolt 116,2).

A 'Krisztus követése' című könyvből

Forrás ~ Internet