'A szeretet kötelékében'
Édes Uram, fordítsd irgalmas szemedet kegyesen erre a népre, Egyházad
titokzatos testére: hiszen sokkal nagyobb dicsősége lesz nevednek abból,
ha megkönyörülsz teremtményeid ekkora sokaságán, mint ami énbelőlem,
nyomorult magamból lenne, aki annyiszor megbántottam fölségedet. Ugyan
mi tudna megvigasztalni, ha azt látnám, hogy én ugyan élvezem az életet,
néped pedig a halál martaléka lenne; és ha látnám szeretett Jegyesedben
a bűnök sötétségét, amely a saját hibámból és többi teremtményed
hibájából származott?
Azt szeretném tehát, és kivételes kegyelemként kérem is: teljesítse ezt a
kérésemet mérhetetlen szereteted, amely arra késztetett, hogy az embert
saját képedre és hasonlatosságodra megteremtsd. Könyörögve kérdem, ki
vagy mi volt az oka annak, hogy az embert ekkora méltósággal ruháztad
fel? Biztosan csak az a végtelen nagy szereteted, amellyel
teremtményedet önmagadban szemlélted, és ez a szeretet ejtett foglyul
téged. De világosan tudom azt is, hogy bűnei miatt az ember
megérdemelten veszítette el azt a méltóságot, amellyel te ruháztad fel.
Te pedig ugyanettől a szeretetedtől indíttatva, amikor az emberi nemet
ki akartad engesztelni önmagaddal, nekünk ajándékoztad egyszülött Fiad
igéjét. Fiad valóságos közbenjáró és közvetítő lett közted és miköztünk;
megigazulásunkká lett, aki megbűnhődte és magára vette a mi összes
igaztalanságunkat és gonoszságunkat irántad való engedelmességből,
hiszen te így rendelted, örök Atyánk, amikor elhatároztad, hogy magára
vegye emberi természetünket.
Ó, mérhetetlen mélységű szeretet: melyik
szív volna annyira kemény, hogy érzéketlen maradna és meg ne nyílna,
amikor látja ennek a megmérhetetlen fenségnek a leereszkedését abba a
mélységbe és elesettségbe, amelyben emberségünk vergődik?
Mi a te képmásod vagyunk és te a miénk, hiszen az emberben te kapcsoltad
egybe ezt a kettőt, amikor örök Istenségedet elrejtetted Ádám testének
gyarló leple és anyagi korlátoltsága alá. Miért van így mindez? Egyedül a
te kimondhatatlan szereteted az oka ennek. Erre a mérhetetlen
szeretetedre, arra kérem fölségedet lelkem minden erejével, hogy
irgalmazz kegyesen nyomorult teremtményeidnek.
Sienai Szent Katalin szűznek 'Az isteni gondviselés' című párbeszédes művéből
Forrás ~ Internet
