'Krisztus a jó Pásztor'
Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is
ismernek engem (Jn 10, 14). Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek,
azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az,
aki nem szereti.
Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi
hivatásunk veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai
alapján, milyen veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg
magatokat: az ő juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az
igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által
is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy
elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent
idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt
állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik
(1 Jn 2,4).
Ezért így folytatja azonnal az Úr: mint ahogy az Atya ismer engem, és én
ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért (Jn 10,15). Ezzel világosan
megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem
ismer az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én
mennyire szeretem az Atyát, azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem
a juhaimért meghalni késztet.
Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juhaim hallgatnak
szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik
(Jn 10,27). Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy
be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál (Jn 10,9). Belép az ember a hit
által; kilép, amikor a hitből a szemlélődésre jut el, a hitbeli
ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök lakomán.
Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel
követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak
legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki
boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre
látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében
éltető táplálékkal töltekezik a lelkük.
Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy
abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott
vigadozók boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek,
éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel
vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé
menetel.
Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle
akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e
törekvéstől az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító
kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a
vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján egy
szép virágos rétet megpillant.
Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből
Forrás ~ Internet
