'Az isteni gondviselés a magyarokhoz vezette'
Íme, Adalbert dicsérete: Az ember tönkrement benne, s az Isten működött
benne: hajlamai, szenvedélyei, nemessége, gazdagsága, pompája, hírneve,
méltósága, érseki uralma tönkrement benne, s miután tönkrement
Adalbertben minden emberi, megnyilatkozott benne az Isten ereje: ő nem
emberi, ő isteni!
A Szentlélek tüze elharapódzott Adalbert lelkében, s intette, nógatta
mindig többre: 'Szenteld nekem szüzességedet, Adalbert, mondj le a
házaséletben megengedett élvezetekről. Mondj le minden gyönyörről, amely
érzékies, és ha fellázad ösztönöd, foszd meg kényétől a szent
szegénység által - törd meg erejét böjt és önmegtagadás által -,
szakítsd félbe álmodat virrasztás által, és ha ez sem elég, bosszuld meg
az erényt véres ostorozás által. Van-e magányos hely Prága közelében?
Fuss oda, és szedd össze sokszor lelkedet; nem küldelek a vértanúi
halálba, de mivel tudom, hogy a pogány sötétség s az ármány vesz körül,
amely el akar téged tántorítani hitedtől, tudd meg, hogy nem szabad
eltántorodnod semmi áron tőlem, sem hízelgéssel, sem rémisztéssel, sem
ígéretekkel. Ha rá akarnak venni, hogy szegd meg hitedet: nyújtsd
testedet vasfogóknak, csontjaidat fűrészeknek, inaidat a kínpadnak,
fejedet a baltáknak. Mutatnak majd izzó kemencéket: ne félj beléjük
vettetni; mutatnak jeges tavakat: ne félj rajtuk dideregni; ne legyen
előtted hegycsúcs oly meredek, vadállat oly éhes, kerék oly csonttörő,
nyíl oly éles, rostély oly tüzes, amely miatt meg akarnád tagadni azt,
amire tanítlak és buzdítlak!' Ezek azon lelkes érzelmek, amelyek az ifjú
Adalbert szívében is a Szentlélek erejében megfogamzottak, visszhangjai
a szavaknak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik (Mt 10, 28). S
volt-e lelke hozzá az ifjúnak? Nem zavarodott-e meg, nem szorult-e össze
a szíve? Ó, nem szorult el szíve, mert megtörte benne Isten az embert!
Az isteni gondviselés a magyarokhoz vezette, hogy Krisztus édes igája
alá hajtván a királyt, meghódítsa népét is, azzal a hódítással,
amelyekről írják: Non ferro, sed ligno! Nem vassal, hanem
(kereszt)fával! Most tűnt föl, mily nagy Adalbert, s hogy mennyit bír,
aki előbb ingott, panaszkodott és sírt tehetetlensége és sikertelensége
fölött. Isten eltöltötte őt, miután megtörte! Kiszemelte őt arra, hogy a
magyar népet ő keresztelje meg, s hogy ki előbb egyes lelkekkel is alig
boldogult, most népeket hódítson meg Krisztusnak.
Álmélkodva idézzük, s alkalmazzuk Szent Ágoston szavait Adalbertre: Si
Adalbertus non orasset, Hungaria Stephanum non haberet! Ha Adalbert nem
imádkozik, ha nem sír, nem szenved, ha szíve alázatosságában meg nem
törődik az Isten keze alatt, Magyarországnak nincs Istvánja! Ha Adalbert
nincs, hol vagy, István király? Ne gondoljuk ezt túlzásnak: a lelkek, a
kegyelmek világában éppúgy vannak láncolatok és sorsok, öröklések és
származások, mint a családokban. Vannak lelkiatyák és lelki gyermekek.
Adalbertet, az Isten szentjét, kérve kérjük, hogy - amint Sirák fia
mondja - csontjaiból élet áradjon (vö. Sir 46, 14), s fölserkenjen az a
hit, az az istenfélelem, az az erény, amelyet ő köztünk áldásosan
széthintett.
Prohászka Ottokár püspök beszédeiből
Forrás ~ Internet
