'Dicsekedjünk mi is Urunk keresztjében!'
A mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus szenvedése a dicsőség záloga és a béketűrés tanítása. Mit nem remélhet a hívő emberek szíve Isten kegyelméből, hiszen az Isten
egyszülött Fia, aki az Atyával egyenlőképpen örök, nem elégedett meg
azzal, hogy embertől emberként szülessék, hanem ezenfelül még az általa
teremtett emberek keze által meg is halt?
Nagy dolgot ígért a jövőre az Isten nekünk, de sokkal nagyobb az, amire
visszaemlékezünk, és ami már értünk megtörtént. Hol voltak, vagy mik
voltak a bűnös emberek, amikor meghalt értünk Krisztus? Ki kételkednék
abban, hogy a saját életét adja majd ajándékul az ő szentjeinek az, aki
még a halálával is megajándékozta őket? Emberi gyarlóságunk miért
habozik elhinni annak a bekövetkezését, hogy az emberek egykor majd az
Istennel fognak élni? Ennél sokkal hihetetlenebb történt már meg: az, hogy az Isten meghalt az emberekért.
Kicsoda ugyanis Krisztus, ha nem az, aki kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige?
(Jn 1,1) Istennek ez az Igéje testté lett, és közöttünk élt (Jn 1,14). Semmi lehetősége sem lett volna neki arra, hogy meghaljon értünk,
ha tőlünk fel nem vette volna a halandó emberi testet, így azután
meghalhatott a halhatatlan; így akart életet ajándékozni a halandóknak;
így akarta, hogy majd később őbenne részesedjenek azok, akiknek a
sorsában előbb ő részesedett. Hiszen nekünk a magunk erejéből nincs arra
lehetőségünk, hogy éljünk, de neki sem lett volna lehetősége arra, hogy
meghaljon. Csodálatos cserét csinált velünk ezzel a kölcsönös részesedéssel: ő mitőlünk vette a halált, mi őtőle kapjuk az életet.
Tehát nemcsak hogy szégyellnünk nem szabad a mi Urunk, Istenünk halálát,
hanem inkább minden bizalmunkat ebbe kell helyeznünk, és mindenek
felett ezzel kell dicsekednünk: hiszen magára vette tőlünk azt a halált,
amelyet bennünk talált, és minden kétséget kizárva megígérte, hogy a
saját életét adja majd nekünk, olyan életet, amit saját erőnkből el nem
érhetnénk.
Mert ő annyira szeretett minket, hogy amit bűneink miatt megérdemeltünk
volna, azt - miután ő, a bűn nélküli, értünk, bűnösökért szenvedett -
már nem fogja ránk mérni az igazságosság alapján, hanem inkább ő tesz
megigazulttá bennünket. Hát akkor miért ne adná meg a szenteknek azt a
jutalmat, amit oly nyíltan megígért ő, aki bűntelenül is elszenvedte a
bűnösöknek kijáró büntetést?
Valljuk meg tehát, testvérek, rendületlenül, és higgyük is erősen, hogy
Krisztust értünk feszítették keresztre; és hangoztassuk is ezt, ne
félénken, hanem örvendezve, ne szégyenkezve, hanem dicsekedve.
Látta ezt Pál apostol is, és ezt a megdicsőülés jogcímeként említi. Ő
pedig ismert sok nagy és isteni tulajdonságot, amelyet Krisztusról el is
sorolt, és dicsekedett Krisztus csodálatos tetteivel, mert egyrészt
mint Isten az Atyával együtt, a világot teremtette, másrészt mint
hozzánk hasonló ember, parancsolt a világnak, hanem csak azt mondta ez
az Apostol, hogy: Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével (Gal 6,14).
Szent Ágoston püspök beszédeiből
Forrás ~ Internet
