Miki Szent Pál és társai vértanúságának egy kortársuk által megírt történetéből
(Cap. 14, 109-110: Acta Sanctorum Febr. 1, 769)
Tanúim lesztek
Keresztre feszítették őket. Csodálatos volt látni
mindegyikük állhatatosságát. Erre buzdította őket Pasio atya, és
Rodriguez atya is. Elöljáró atyánk szinte állandóan mozdulatlannak
látszott, szemét az égre szegezte. Márton testvér az Isten jóságáért
hálát adva néhány zsoltárt énekelt, hozzáadva a válaszos verset: Uram,
kezedbe ajánlom lelkemet (Zsolt 30, 6). Blanco Ferenc testvér is
fennhangon hálálkodott Istennek. Gonsalvo testvér jó hangosan imádkozta
az Úr imádságát és az Angyali üdvözletet.
Miki Pál testvérünk észrevette, hogy mindenki, aki valamikor hozzá tartozott, tiszteletteljes várakozással tekint feléje. Ezért először is kijelentette a körülötte állóknak, hogy ő japán, és Jézus Társaságának tagja, hogy az evangélium hirdetése miatt hal meg, és hálát ad Istennek e kitüntető ajándékáért. Majd ezeket mondta: „Most, hogy elérkezett számomra ez a pillanat, úgy vélem, közületek senki sem hiszi rólam, hogy bármikor is el akartam volna titkolni előttetek az igazságot. Tehát kijelentem nektek, hogy más út nem vezet az üdvösségre, csak az, amelyen a keresztények járnak. Mivel pedig ez arra tanít engem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és mindazoknak, akik megbántottak, én szívesen megbocsátok a királynak és mindenkinek, aki halálomat okozza. Arra kérem őket, hogy vegyék fel ők is a keresztséget.”
Ekkor társaira tekintett, és halálküzdelmükben erőt igyekezett beléjük önteni. Mindegyikük arcán valami boldog öröm sugárzott, de Lajos arcán különösen is, mert amikor az egyik keresztény odakiáltotta neki, hogy nemsokára már az égben lesz, ujjainak és egész testének örömteljes intésével magára vonta minden néző figyelmét.
Antal, aki Lajos oldalán az utolsó volt, égre emelt tekintettel segítségül hívta Jézus és Mária szent nevét, majd elénekelte az Áldjátok az Urat mindnyájan kezdetű zsoltárt (Zsolt 133, 1). Ezt Nagaszakiban tanulta a hittanórán. Ott ugyanis néhány zsoltárt kívülről megtanítanak a gyermekeknek.
Végül ismét mások derűs arccal mondogatták: „Jézus, Mária!” Néhányan még buzdították is a körülöttük állókat a keresztényhez illő életre. Ezekkel és más hasonló cselekedetükkel tettek bizonyságot arról, hogy készek meghalni.
Amikor pedig a négy hóhér a japánoknál szokásos kardját kezdte a hüvelyéből kihúzni, e borzalmas látványra az összes keresztény felkiáltott: „Jézus, Mária!”, és azután egekig hatoló zokogásban tört ki mindenki. A hóhérok pedig nagyon rövid idő alatt megölték mindegyiküket egy-két döféssel.
Miki Pál testvérünk észrevette, hogy mindenki, aki valamikor hozzá tartozott, tiszteletteljes várakozással tekint feléje. Ezért először is kijelentette a körülötte állóknak, hogy ő japán, és Jézus Társaságának tagja, hogy az evangélium hirdetése miatt hal meg, és hálát ad Istennek e kitüntető ajándékáért. Majd ezeket mondta: „Most, hogy elérkezett számomra ez a pillanat, úgy vélem, közületek senki sem hiszi rólam, hogy bármikor is el akartam volna titkolni előttetek az igazságot. Tehát kijelentem nektek, hogy más út nem vezet az üdvösségre, csak az, amelyen a keresztények járnak. Mivel pedig ez arra tanít engem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és mindazoknak, akik megbántottak, én szívesen megbocsátok a királynak és mindenkinek, aki halálomat okozza. Arra kérem őket, hogy vegyék fel ők is a keresztséget.”
Ekkor társaira tekintett, és halálküzdelmükben erőt igyekezett beléjük önteni. Mindegyikük arcán valami boldog öröm sugárzott, de Lajos arcán különösen is, mert amikor az egyik keresztény odakiáltotta neki, hogy nemsokára már az égben lesz, ujjainak és egész testének örömteljes intésével magára vonta minden néző figyelmét.
Antal, aki Lajos oldalán az utolsó volt, égre emelt tekintettel segítségül hívta Jézus és Mária szent nevét, majd elénekelte az Áldjátok az Urat mindnyájan kezdetű zsoltárt (Zsolt 133, 1). Ezt Nagaszakiban tanulta a hittanórán. Ott ugyanis néhány zsoltárt kívülről megtanítanak a gyermekeknek.
Végül ismét mások derűs arccal mondogatták: „Jézus, Mária!” Néhányan még buzdították is a körülöttük állókat a keresztényhez illő életre. Ezekkel és más hasonló cselekedetükkel tettek bizonyságot arról, hogy készek meghalni.
Amikor pedig a négy hóhér a japánoknál szokásos kardját kezdte a hüvelyéből kihúzni, e borzalmas látványra az összes keresztény felkiáltott: „Jézus, Mária!”, és azután egekig hatoló zokogásban tört ki mindenki. A hóhérok pedig nagyon rövid idő alatt megölték mindegyiküket egy-két döféssel.
