JÉZUS A VILÁG MEGVÁLTÓJA

Jézus, világ Megváltója,
Üdvözlégy, élet adója,
Megfeszített Istenfia,
Szent kereszted szívem hívja:
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Általszegve kezed-lábad,
Átvert tested roskad, bágyad.
Mezítelen tépett melled!
Ó, siratlak, ó, ölellek!
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Virágoknak szép virága,
Honnét orcád sárgasága?
Hegyes tövis koronázott,
Édes orcád vérrel ázott.
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Aszú földet harmatozván,
Vérzel, vérzel a keresztfán.
Úgy piroslik tested róla,
Mint a most nyílt, piros rózsa.
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Szent karjaid széjjeltárod,
Tán az embereket várod,
Kiken vérrel könyörültél,
Betegekért betegültél.
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Ím, én magam Hozzád vettem,
Magunk vagyunk, Uram, ketten.
Szent fejedet hozzám hajtsad,
Szóljon hozzám kékült ajkad.
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Piros forrás, nyílj meg nékem,
Ez a mély seb menedékem!
Ha illeti szomjas ajkam,
Nincs ereje bűnnek rajtam.
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Fektess el e véres ágyon,
Most szenvedni véled vágyom.
Ha megmosdom e szent vérben,
Fehérré lesz minden vétkem.
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Jézusom, ha jön a végnap,
Ismerj engem magadénak.
Homlokomon piros véred:
Tied vagyok, úgy ítélj meg!
Jézus add, hogy Hozzád térjek,
Veled haljak, Veled éljek!

Sík Sándor

Sík Sándor ~ Jézus Krisztus

Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett,

Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől

Embertelen görcsökben hánytorog,

S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn

Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak:

Krisztus-Király,

Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben,

Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében,

Krisztus-Király, hozzád jövünk,

A mélységből kiáltunk hozzád.

Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát,

Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd

Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem.

Irgalmazz nekünk, Irgalom!

Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk.

Szív, egyetlen Kiraly,

Fordíts meg minket és ömöld belénk

Megváltó véred életzsongító tüzét.

Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon,

Építsd fel pártos szíveink kövéből

Emberországod templomát.

Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet,

S a kereszten az örök halmok óhaját,

A mindenség rejtelmes Fókuszát,

A minden-szív sugárzó Mágnesét,

Amelyben egy titokba forrt

A Végtelenség és a húsos ember,

Gyémánt végzet és anyás irgalom,

És mindöröktől minden szeretet.

Ó Szív,

Királyi Szív, ki Úr vagy,

és a mindenséget mozdulatlan mozgatod,

És mégis egy vagy miközülünk,

Testvér és kisded és jegyes,

Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér;

Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett

Ítélkező Király-bosszúval

Halálba-táncos forgatag futásunk:

De mint az édes anyaszem

Simogató szigorral várja végig

A tehetetlen gyerektoporzékolást,

És korholása csókot ígér és büntetése is becéz:

Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz:

Öleld magadhoz ezt az őrült századot:

A kisdedekért, akiket szeretsz,

A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben

S a rothadás csíráztató setét ölén

Tisztább tavasznak pattogják ígéretét,

Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel:

Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg!

Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet,

Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász,

Hadd hullámozza ég felé megint a föld

Az ezredeknek ősdalát:

A nagy Királynak, kinek minden él,

A jó Királynak, kiből minden él,

A Szív-Királynak, kiben minden él. 

Sík Sándor ~ Keresztút

 Áll a Kereszt az ég alatt,
A föld felett.
Tajtékot ver lába körül
A gyűlölet.
Alul halálos gyűlölet,
Fölül halotti csend.
Föld kiveti, s be nem veszi
Az ég sem odafent.
Ember Fia, Ember Fia,
Egyedül vagy a puszta végtelenben!
- Én Istenem, én Istenem,
Miért hagytál el engem?

Egyedül lenni: emberek között
Elátkozott,
Egyedül lenni: az Isten előtt
Elkárhozott,
Egyedül lenni: önmagadnak is
Csak undora, -
Hát ezt is, ezt is megtapasztalod,
Ember Fia!

Ha fáradt, mint a holttetem
Szíved s velőd,
S egy vérszegényke gondolatra sincs
Immár erőd,
Önmegvetésbe s unalomba fúl
A küzdelem,
És elűzni a déli döghalált
Reménytelen:

Alvadt szívedben a kétségbeesés
Fel-fellobog,
Elterülnél a földön: nincs tovább!
És: nem vagyok!
Imádkoznál, de szívtelen imád
Csak káromol,
Szólítanád az irgalmas halált
És nincs sehol:

Akkor lassan elkezded sejteni,
Talán-talán,
Mit láthatott csütörtök éjjelén
A Getszemán:
Ki az, kit a Krisztus verejteke
Meg nem hatott:
Az Akaratot, amely nem a te
Akaratod.

Kiáltanál az értő ég felé,
De nincsen ég:
Felissza fúló sikolyod lehét
A semmiség, -
Akkor tudod meg, hogy mi a Kereszt
És ki az Úr,
A nagy Kereszten, ha mellette függsz
Áldozatul.

Az áldozatban ott megoldatik
Minden titok:
Ott, akkor Isten, a nagy Hallgató
Felelni fog.
Ott, akkor: 'Istenem, én Istenem!' -
Kiálthatom.
Ott, akkor, Benne még magamat is
Megválthatom.

Segít az Isten Anyja!

"Az emberélet tengerén ott áll a Mária-kép.

A magasból reánk veti szelíd tekintetét.

És szüntelenül halljuk szavát,

Éjen, ködön, szélvészen át.

- Jöhet ránk bárminő vihar,

Vészek, habok hatalma:

Szívünkben cseng a hangja.

Ragyog a Tenger csillaga,

Segít az Isten Anyja!"

Sík Sándor