EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. január 12. – Kedd

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: 'Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!' Jézus ráparancsolt: 'Hallgass el, és menj ki belőle!'A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: 'Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!' El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

A szentírástudósok sokszor hangsúlyozzák, hogy nem elegendő csupán Jézus cselekedeteire vagy csak tanítására koncentrálni. Ha kizárólag csak az egyikre figyelnénk és háttérbe szorítanánk a másikat, aligha értenénk meg az Úr igazi mondanivalóját. Jézusnál a tett és a tanítás megbonthatatlan egységet alkotott. Cselekedetei megerősítették azt, amit szavaival mondott. Tanítása és cselekedetei arra irányultak, hogy meghirdesse és egyúttal jelenvalóvá is tegye az Isten országát.

Minderre kiváló példa a mai evangéliumi részlet. Jézus úgy tanít, hogy szavában az emberek észreveszik a különleges erőt, isteni hatalmat. Majd pedig gyógyít, kiűzi egy emberből a tisztátalan lelket, azaz a gonosz lelket. A jelenet minden bizonnyal legérdekesebb eleme, hogy a gonosz lélek felismeri Jézus isteni hatalmát. Tudja, hogy az Úr hatalma erősebb nála, és 'Isten Szentjének' nevezi őt. Világos tehát, hogy az isteni és ördögi hatalom küzdelméről van szó ezeknél a szabadító csodáknál. A gonosz a vesztünket, Isten az üdvösségünket akarja. A csoda azt szemlélteti, hogy Isten országa azáltal veszi kezdetét, hogy Jézus győzelmet arat a gonosz lelkek, a démonok felett. Miután megszűnik a gonosz ártó hatalma, uralomra jut Isten üdvözítő ereje. Engedem-e, hogy Isten legyen életem Ura?

© Horváth István Sándor

Imádság

Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek. Aki ezt választja, a legjobb részt választotta, s ez az egyedül ésszerű, következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja, az a meghasonlást hordozza magában; sorsa az elsötétedés, elkeseredés s üresség. De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe zárkózni; maradjunk pályánkon s ne veszítsük el az 'egy szükségest' szemeink elől semmiféle dolgunkban.

Prohászka Ottokár