'Az Úr szenvedéseinek titkairól elmélkedett'

    Istentől ránk ruházott apostoli szolgálatunkból folyóan ránk háruló legnagyobb feladatok közt sincs oly súlyos, de kedvesebb sem, mint az, hogy a vallásos tisztelet legmagasabb elismerését megadjuk azoknak a híveknek, akik földi életükben az erények minden fajtájában a tökéletesség fokára jutottak, és méltán állnak az életszentség hírében. Teljes joggal kell ezek közé sorolnunk a katolikus magyar nemzet díszét, Szűz Szent Margitot, IV. Béla király leányát, Szent Domonkosrendi apácát. Mivel ő folyamatosan ősi tiszteletnek örvend, erényeiről és csodáiról hitelt érdemlő történetírók egyöntetű tanúságtétele sem hiányzik, valóban méltónak találjuk arra, hogy, bár nem szabályszerű és szokásos szentté avatással, hanem saját döntésünkkel szentnek nyilvánítjuk, és a szentek sorába iktatását elrendeljük. 

     Margit abból az Árpád-házi királyi családból származott, amely csupán a 13. században egymaga még négy, az életszentségben kiemelkedő nőt adott Isten Egyházának, nevezetesen Szent Erzsébetet, Boldog Ágnest és IV. Béla királynak két leányát, Kingát és Jolánt, akiknek tiszteletét az Apostoli Szentszék megerősítette. Margit 1242 körül született, amikor a tatárok Magyarországot tűzzel-vassal pusztították. Szülei, IV. Béla és Laszkarisz Mária, a megfogant magzatot, ha leány lesz, Istennek szándékoztak szentelni engesztelő áldozatként az ország felszabadulásáért és saját megmenekülésükért. Imádságuk és fogadalmuk meghallgatásra talált. Édesanyja, megemlékezve ígéretéről és a kapott jótéteményekről, már négyéves kora előtt a veszprémi apácák kolostorába vitte. Itt Margit tanulékony, készséges és nemes lelkületével és nyíltszívűségével tűnt ki. Amikor pedig királyi atyja a Duna szigetén, amely ma Szent Margit nevét viseli, kolostort emelt, abba nemcsak szüzeket telepített, hogy magukat égő áldozatként egyedül Istennek szenteljék, hanem odavitte Margit lányát is, akit a többi gyermekei közül annál gyengédebb érzéssel szeretett, minél inkább felismerte benne az Istennek szentelt jámbor élet ígéretes csíráit. 

     Eközben Margit egyre jobban magáévá tette az Apostol szavát; 'Uramnak, Krisztus Jézusnak fölséges ismeretéhez mérten mindent akadálynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam' (Fil 3, 8-9). Mindig a legsilányabb ruhákba öltözött, az alacsonyrendű szolgálatokra áhítozott. A söprésben, szennyes helyek takarításában, konyhai munkában, nehéz terhek cipelésében lelte örömét. A beteg nővéreket, sőt szolgálókat, akiknek betegsége miatt mások fertőzéstől tartottak, szeretettel és a megalázkodásnak nagy vágyával szolgálta ki, és a körülöttük kínálkozó összes nehéz és alantas szolgálatot magának követelte.
     Az Úr szenvedésének titkairól zokogva elmélkedett, és a vértanúság forró vágya lobogott benne. Szívesen imádkozott az eukarisztikus színekben rejtőző Jézus Krisztus előtt vagy a feszület előtt naponta hosszú órákon át, szívét kiöntve. De imádkozott ő mindenütt megszakítás nélkül. Az előírt istentiszteletet nem ritkán az Atyaistenhez vagy a Vigasztaló Szentlélekhez intézett könyörgésekkel és a neki olyannyira kedves Szűz Istenanya dicséretével tetézte. 

     Margit tevékenységét nem korlátozta csupán az Istenhez intézett lángoló könyörgésekre és igen kemény vezeklésekre. Nem habozott éles szemrehányásokkal illetni a bűnt sem, akárki, még ha a legnagyobb tekintélyt vagy méltóságot képviselő személy követte is el. Amikor pedig látta az atyja családját marcangoló ellenségeskedéseket és meghasonlást, a nép elnyomását, az Anyaszentegyháznak zsarnoki lábbal tiprását, a kolostorok elnéptelenedését, Margit a mindenható Isten haragjának engesztelésére és népe számára a kegyelem kieszközlésére, még bőségesebb könnyhullatással imádkozott. Testét böjtökkel sanyargatta, vezeklőövet viselt, siratva azok bűneit, akik gonoszul Isten ellen cselekszenek, s egészen imádságba merülve járt közben népéért Istennél.
     Közeli halálát előre tudva, az Egyház végső szentségeit angyali áhítattal vette fel, s harmincadik életévének betöltése előtt elaludt az Úrban.

 

XII. Piusz pápa határozatából, amellyel Árpád-házi Margitot szentté nyilvánította

Forrás ~ Internet