EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
2015. szeptember 4. – Péntek
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János
tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok
tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt
nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a
vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd
böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából
foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és
az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi
tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a
tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő
megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az
óbor. Lk 5,33-39
Elmélkedés
A farizeusok és az írástudók több kérdésben kezdeményeztek vitát Jézussal. Ezek egyike a böjttel volt kapcsolatos, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A vallási vezetők, akik a heti böjtre vonatkozó szabályokat maguk is betartották és saját tanítványaikkal is betartatták, a maguk gyakorlatára hivatkoznak, továbbá érvként hozzák fel, hogy a nép körében nagy tekintélynek örvendő Keresztelő János is a böjt megtartását kérte tanítványaitól. Nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a böjtöt. Magatartásuk hátterében az állhat, hogy Mesterük nem kéri ezt tőlük számon. Kérdésük tehát vádként fogalmazódik meg Jézussal szemben, aki véleményük szerint nem tartja tiszteletben a böjtre vonatkozó zsidó törvényeket.
Az Úr három rövid példával felel nekik, s egyúttal visszautasítja vádaskodásukat. Az első példa üzenete világos: a vőlegény és a menyasszony örömteli találkozásához, házasságához nem illik a böjt, mert egyszerűen most nem a böjtölésnek, hanem az örvendezésnek van itt az ideje. A ruházatról és a borostömlőkről szóló hasonlatok kapcsolata a böjtöléshez már nem ennyire egyértelmű, minden bizonnyal azt akarják kifejezni, hogy Jézus személyével új idő kezdődött el, amikor a vallásos gyakorlatokat, köztük a böjtöt is új tartalommal kell megtölteni.
© Horváth István Sándor
Szentlélek, te Isten rejtett jelenléte vagy a világban. Ne engedd, hogy
elvesszünk, és eljátsszuk életünk lehetőségeit. Légy bennünk és a
világban a jó iránti nyugtalanság Jézus Krisztus által.
A. Kner
A. Kner