SZENT BERTALAN ÜNNEPE ~ AUGUSZTUS 24.
 
Szent Bertalan apostol Kánában született. Fülöp apostol vezette Jézushoz. Jézus mennybemenetele után a hagyomány szerint Egyiptomban, Kappadóciában, Arméniában és Indiában térített.
Az örmény királyt és feleségét megtérítette és 12 várost tett kereszténnyé. Ott szenvedett vértanúságot.

Mivel Bertalanról a legendában sok gyógyítással összefüggő csoda története maradt fenn, a keresztény Rómában a gyógyítás égi pártfogója lett. Koponyáját 1238 óta a frankfurti dómban őrzik.

A középkori naptárakban a 9. század óta június 24-én vagy augusztus 25-én említik az ünnepét. 1568-ban vették fel a római naptárba, augusztus 24-re.

Példája: Légy 'igaz' keresztény!

Szent Bertalan apostol! Könyörögj érettünk!

'Ez az igaz ember sem volt mentes a helyi szóbeszéd hatásától.
Ízig vérig benne élt kora és társadalma anyagi és szellemi világában. Nem volt föld fölött lebegő, nem volt beképzelt farizeus, nem volt semmi más, mint 'igaz ember'. Kevesekről mondja az evangélium, hogy igaz ember. Mi is éljünk csak teljesen ebben a világban, ám mindennek ellenére igaz emberként.'
 'Kérünk Istenünk, erősítsd meg bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol őszinte szívvel ragaszkodott Fiadhoz, és add, hogy az ő könyörgésére Egyházad az üdvösség jele legyen minden népnek! '

Forrás ~ Internet