Kalazanci Szent József áldozópap és rendalapító ~ augusztus 25.
Az üdvösség útját
járni meg kell tanulni. Kalazanci Szent József a szegény, nincstelen
gyerekeknek akarta megtanítani az üdvösség útját. Minket is arra hív,
hogy életünk példájával vezessük a körülöttünk élőket az üdvösség útján.
1556. vagy 1557. szeptember 11-én született José de Calasanz a spanyolországi Aragóniában, Peralta de la Sal falucskában. Kitűnő nevelést kapott a jómódú, főnemesi szülők útján. Heten voltak testvérek. Őt már kisgyermekként is 'kis szent'-nek nevezték, mondják, hogy már gügyögő gyermekként különös áhítattal imádkozott.
1583. december 17-én pappá szentelték. Előbb hazájában tevékenykedett, püspöki szolgálatban a plébániák ügyeit rendezte, orvosolta. Lemondott állásáról, mert másféle hívatást érzett. Rómába hajózott. Itt éjszakánként a szegényeket látogatta végig Róma hét legnagyobb bazilikájánál. 1592-től Rómában szegény gyermekek nevelésével foglalkozott, és ez lett igazi hívatása.
Létrehozta 1597-ben Európa első ingyenes népiskoláját. Házat bérelt és adományokból egyre több gyermeket tudtak ingyenesen nevelni és tanítani. A hívek adományairól kapták a 'Kegyes Iskola' nevet.
1617-ben megalapította a piarista rendet, mint egyszerű fogadalmas kongregációt. 1621-ben társulatukat elismerték ünnepélyes fogadalmú szerzetesrendnek. Sok üldözésben és félreértésben volt része, mert iskoláiban a legmodernebb tudományokat tanították, és az egyszerűbb néposztályból származó új értelmiséget képeztek. Az üldözéseket legyőzhetetlen türelemmel viselte, ezért 'második Jóbnak' vagy 'keresztény Jóbnak' is nevezik.
Kilencvenéves korában, 1646-ban ellenfelei elérték, hogy rendjét feloszlassa X. Ince pápa. Ő ezt is rendíthetetlen lelki nyugalommal fogadta. Rómában 1648. augusztus 25 -én halt meg, halálos ágyához tisztelői tömege zarándokolt el utolsó áldásáért. Halála után nyolc évvel társulatát újból szerzetesrend rangjára emelték. Földi maradványait a római Szent Pantaleon templom főoltára alá temették. Nyelve és szíve épségben megmaradt. Sok használati tárgyát őrzik ma is. 1748-ban boldoggá avatták, szentté avatása 1767-ben volt. XII. Piusz pápa az összes katolikus népiskola védőszentjévé nyilvánította.
1556. vagy 1557. szeptember 11-én született José de Calasanz a spanyolországi Aragóniában, Peralta de la Sal falucskában. Kitűnő nevelést kapott a jómódú, főnemesi szülők útján. Heten voltak testvérek. Őt már kisgyermekként is 'kis szent'-nek nevezték, mondják, hogy már gügyögő gyermekként különös áhítattal imádkozott.
1583. december 17-én pappá szentelték. Előbb hazájában tevékenykedett, püspöki szolgálatban a plébániák ügyeit rendezte, orvosolta. Lemondott állásáról, mert másféle hívatást érzett. Rómába hajózott. Itt éjszakánként a szegényeket látogatta végig Róma hét legnagyobb bazilikájánál. 1592-től Rómában szegény gyermekek nevelésével foglalkozott, és ez lett igazi hívatása.
Létrehozta 1597-ben Európa első ingyenes népiskoláját. Házat bérelt és adományokból egyre több gyermeket tudtak ingyenesen nevelni és tanítani. A hívek adományairól kapták a 'Kegyes Iskola' nevet.
1617-ben megalapította a piarista rendet, mint egyszerű fogadalmas kongregációt. 1621-ben társulatukat elismerték ünnepélyes fogadalmú szerzetesrendnek. Sok üldözésben és félreértésben volt része, mert iskoláiban a legmodernebb tudományokat tanították, és az egyszerűbb néposztályból származó új értelmiséget képeztek. Az üldözéseket legyőzhetetlen türelemmel viselte, ezért 'második Jóbnak' vagy 'keresztény Jóbnak' is nevezik.
Kilencvenéves korában, 1646-ban ellenfelei elérték, hogy rendjét feloszlassa X. Ince pápa. Ő ezt is rendíthetetlen lelki nyugalommal fogadta. Rómában 1648. augusztus 25 -én halt meg, halálos ágyához tisztelői tömege zarándokolt el utolsó áldásáért. Halála után nyolc évvel társulatát újból szerzetesrend rangjára emelték. Földi maradványait a római Szent Pantaleon templom főoltára alá temették. Nyelve és szíve épségben megmaradt. Sok használati tárgyát őrzik ma is. 1748-ban boldoggá avatták, szentté avatása 1767-ben volt. XII. Piusz pápa az összes katolikus népiskola védőszentjévé nyilvánította.
Példája: Legyél türelmes!
'Istenünk, ki Szent József áldozópapot a határtalan szeretet és türelem ajándékával tetted képessé arra, hogy egész életét az ifjúság nevelésének és tanításának szentelje, kérünk, engedd, hogy akit bölcs tanítómesterként tisztelünk, kövessük is az igazság szolgálatában!' Amen.
Forrás ~ Internet
Kalazanci Szent József áldozópap, rendalapító ~ Augusztus 25.
*Perasalta de la Sal, 1556/57. +Róma, 1648. augusztus 25.
Kalazanci
József egy tekintélyes észak-spanyolországi családból származott. Már
iskolás korában ,'a kis szent'-nek nevezték. Atyja taníttatta, és a
valenciai egyetemre küldte. Itt az egyik unokahúga beleszeretett, és
addig üldözte, amíg József el nem hagyta Valenciát, s át nem ment az
alcálai egyetemre.
1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz, mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie. Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános helynökévé.
Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.
Öt éven át egykori egyetemista társa, Asciano Colonna házában lakott. Naponta éjfélkor felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot. Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Az 1595. évi járvány idején Lellisi Szent Kamillal, akihez bensőséges barátság fűzte, fáradságot nem kímélve enyhítették a nyomorúságot.
Hamarosan felfigyelt rá, milyen sok gyermek csavarog otthontalanul és magára hagyottan Róma utcáin. Szemmel láthatóan senki nem törődött velük. József ezért belépett egy hitoktató egyesületbe, melynek tagjai vasárnaponként és ünnepeken katekézist tartottak gyermekeknek és felnőtteknek, de hamarosan be kellett látnia, hogy a gyermekek alapvető problémáját ez nem oldja meg.
Az iskolázás akkoriban elég költséges volt. Józsefet pedig egyre inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne ezeket a szegény gyermekeket rendszeres, mindennapos iskolázáshoz segíteni. Először a római plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára nyújtott támogatás összegét. Ezt pedig a városi tanács, a szenátus elutasította.
Ekkor József a szerzeteseknél zörgetett tervével. Előbb a jezsuitákat, majd a domonkosokat kereste fel, de mindkét rend azt a választ adta, hogy már túl vannak terhelve meglévő feladataikkal is, egy ilyen újabb vállalkozásban nem tudnak érdemleges segítséget nyújtani.
1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz, mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie. Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános helynökévé.
Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.
Öt éven át egykori egyetemista társa, Asciano Colonna házában lakott. Naponta éjfélkor felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot. Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Az 1595. évi járvány idején Lellisi Szent Kamillal, akihez bensőséges barátság fűzte, fáradságot nem kímélve enyhítették a nyomorúságot.
Hamarosan felfigyelt rá, milyen sok gyermek csavarog otthontalanul és magára hagyottan Róma utcáin. Szemmel láthatóan senki nem törődött velük. József ezért belépett egy hitoktató egyesületbe, melynek tagjai vasárnaponként és ünnepeken katekézist tartottak gyermekeknek és felnőtteknek, de hamarosan be kellett látnia, hogy a gyermekek alapvető problémáját ez nem oldja meg.
Az iskolázás akkoriban elég költséges volt. Józsefet pedig egyre inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne ezeket a szegény gyermekeket rendszeres, mindennapos iskolázáshoz segíteni. Először a római plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára nyújtott támogatás összegét. Ezt pedig a városi tanács, a szenátus elutasította.
Ekkor József a szerzeteseknél zörgetett tervével. Előbb a jezsuitákat, majd a domonkosokat kereste fel, de mindkét rend azt a választ adta, hogy már túl vannak terhelve meglévő feladataikkal is, egy ilyen újabb vállalkozásban nem tudnak érdemleges segítséget nyújtani.
Forrás ~ Internet
