BOLDOG SALKAHÁZI SÁRA SZŰZ ÉS VÉRTANÚ EMLÉKNAPJA ~ MÁJUS 11.
Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben Budapesten belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol fogadalmakkal, teljesen Istennek szentelte életét. Örökfogadalmi mottója: 'Alleluia! Ecce ego, mitte me!' Krisztus iránti szenvedélyes szeretete fejeződött ki nagylelkű apostoli buzgóságában. Sokirányú szociális, mozgalmi és írói tevékenységet folytatott. Részt vesz az üldözöttek mentésében a II. világháború idején. 1943-ban tudatosan felajánlotta életét a Társaságért, különösen a gyengékért, betegekért, azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldözése következne be. 1944. december 27-én elhurcolták és menekültjeivel együtt a Dunába lőtték.
'Köszönjük, Uram, hogy Sára testvér jóval győzte le a rosszat, önátadó nagylelkűséggel a saját és mások félelmét. Köszönjük, hogy amikor veszélyeztetve látta a szerettei életét, akkor új módon mondta ki neked fogadalmi önátadását és ajánlotta fel életét, hogy mindannyian hűségesek lehessünk Tőled kapott hivatásunkhoz mindhalálig.' Amen.

'Mindenható,
örök Isten, te Boldog Sára szűz és vértanú neked szentelt életét
mártíromsággal koronáztad meg. Kérünk, engedd, hogy hirdethessük a
szegényeknek az üdvösséget, a raboknak a szabadulást, a szomorkodóknak
az örömet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és
uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet