EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában
működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére
törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai
elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem
nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a
jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: 'Nemde ő az, akit halálra
keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán
bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk,
honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan
való.' Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: 'Ti
ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól
jöttem. Az Igaz Isten küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont
ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.' Erre szerették volna
Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő
órája.
Jézus személyével kapcsolatban az a kérdés merül fel a mai
evangéliumban, hogy őt nevezhetjük-e a Messiásnak? A nép már jó ideje
hiszi ezt Jézusról, akinek cselekedetei megfelelnek annak, ami a
prófétai jövendölésekben a messiási időkről szerepel. A vallási vezetők
azonban nem ismerik fel a messiási jeleket csodáiban, s tulajdonképpen
vakságuk, hitetlenségük vezet Jézus elutasításához.
Mintegy két évezred távlatából mi úgy tekintünk Jézusra, mint aki az idők teljességében messiásként, megváltóként, szabadítóként jött el a világba. Jövetele ugyanakkor folyamatos, állandó. Napjainkban is eljön, mert az emberekben, bennünk az a vágy él, hogy megszabaduljunk a bűntől és elnyerjük lelkünk gyógyulását, megtisztulását. Ebben az értelemben úgy tekintünk Jézusra, mint eljövendő Messiásra, aki újra és újra elhozza számunkra az irgalmasság üzenetét és a megbocsátást a mennyei Atyától. A nagyböjti időszakban ezt az üzenetet szeretnénk meghallani és ezt a megbocsátást szeretnénk megtapasztalni. Az üzenetet, amely válasz Isten részéről arra az emberi kérdésre és vágyakozásra, hogy miként szabadulhatunk meg bűneink terhétől, és magát a megbocsátást, a könyörületet Isten részéről, amely megváltoztatja, új irányba fordítja életünket.
Hiszem-e, hogy most jött el számomra a megváltás ideje, az üdvösség ideje?
© Horváth István Sándor

Imádunk téged, Jézus Krisztus! Letérdelünk előtted. Nem találunk
olyan szavakat vagy gesztusokat, mellyel kifejezhetnénk azt a hódolatot,
mellyel a te kereszted eltölt bennünket, mellyel a megváltás ajándéka
átjár minket, melyet te az egész emberiségnek, az egynek és a sokaságnak
egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a
te akaratodat az Atya akaratának.