BOLDOG CSÁK MÓRIC O.P. ÜNNEPE ~ MÁRCIUS 20.
'A legelőkelőbb és legrangosabb családok egyikéből, a honfoglalás óta vezető szerepet betöltő Csák nemzetségből származott. Valószínűleg 1270 körül született Ugodon vagy Pápócon. Apja halála után feleségül vette Aba Amadé nádor leányát, Katalint. Három év múlva feleségével együtt elhatározta, hogy szerzetes lesz. A Nyulak-szigeti dominikánus kolostorba léptek. 1309 január 11-én kelt levelében már minden vagyonáról lemondott. Szigorú aszkéta életet élt, mindenkivel szemben alázatos és szeretettel teljes volt. Minden szabadidejét imádságban töltötte. Különösen nagy áhítattal volt az Oltáriszentség iránt. A győri rendházban halt meg 1336 március 20-án, 11 nappal Húsvét előtt. 1494-ben avatták boldoggá. Sírjánál sok csoda történt.'
'Urunk, Jézus Krisztus! Oly sokaknak megadtad, hogy megértsék: nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Kérünk, Boldog Mór közbenjárására oltsd szívünkbe a szeretetnek ezt a mindent felülmúló mértékét, hogy egész életünket Neked adhassuk, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet