ADVENT ~ ADVENTUS DOMINI ~ AZ ÚR ELJÖVETELE

Advent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére. Az advent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik.

ADVENT HARMADIK VASÁRNAPJA

'Gaudete - örvendjetek!' - vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.

Izajás próféta Isten országának kegyelmi kiáradását a természet pompájával festi meg. A sivatagi táj helyét elfoglalja a virágzó mező és a zöld erdő. Az ember földi bajait az örök élet végleg meggyógyítja. Isten életet és örömet ígér, azért lehet benne reménykedni.

A hívő élet kibontakozása olyan, mint a termés fejlődése. Az ítélet napjára megérik a termés, és Isten is örömét találja benne. Itt vetnünk kell türelemmel, és az erények követésével ki kell alakítanunk magunkban a krisztusi életei: Ha a megpróbáltatásokban is hűségesek maradunk, akkor majd nem állunk üres kézzel Isten ítélőszéke előtt.

Forrás ~ Internet