
NAGY SZENT GERTRÚD
Nagy szent Gertrúd ünnepe ~ november 17.
Az Egyház világot átölelő szeretetközösségére kincset bízott az Úr. Hivatásunk, hogy a teremtett világ, az élet, a béke, az evangélium, a hit, a testvéri párbeszédajándékait gyümölcsöztessük. Lehet, hogy csak egy minát kaptunk, de az a hit ajándéka. Tegyük a pénzváltók asztalára. Az evangéliumok, vagy a templomaink oltárai a pénzváltók asztalai, ahol szerény adományaink nem hogy elvesznének, hanem bőségesen kamatoznak. Nagylelkűségben Istent senki sem tudja felülmúlni. Adoremusz 2004
Istennel való egészen mély, közvetlen kapcsolat jellemezte Gertrúdot. Ez az Isten-kapcsolat megerősít bennünket az állhatatos kérésben, a kitartásban Isten parancsainak útján.
A középkor egyik legkedvesebb alakja, és írásai miatt mindenkor a lelkiélet tanítómesterei közé fog számítani. Valószínűleg Thüringiában született, 1256-ban. Ötéves korában kolostorba került, és ott Szent Mechtild volt a tanítója. Kitűnően megtanult latinul, és nagy tudományos műveltségre tett szert. 26 éves korában lelki eljegyzésben volt része az Üdvözítővel, és ettől kezdve misztikus életet élt. Csodálatos kinyilatkoztatásokban volt része, elragadtatásokban, melyeknek valódisága mellett gyermekded egyszerűsége, józan bölcsessége és feddhetetlen életszentsége tanúskodott. Kinyilatkoztatásait az Üdvözítő parancsára latin nyelven leírta. Sok írása elveszett. A megmaradottakat tökéletes latin nyelvezet, nemes egyszerűség, világosság, teológiai mélység, és forró istenszeretet jellemzi. A nép kezdettől fogva szentként tiszteli.
Méltán mondja róla a szentmise Kezdőéneke:
'Íme, a bölcs szűz, az okos szüzek közül való,
aki égő lámpásával ment Krisztus elé.'
'Istenünk, ki Szent Gertrúd szüzet boldoggá tetted azzal, hogy szívében
hajlékot készítettél magadnak, kérünk, az ő közbenjárására világosítsd
meg irgalmasan szívünk sötétségét, hogy örömmel tapasztalhassuk: jelen
vagy és munkálkodsz bennünk!'
Forrás ~ Internet