EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: 'Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!' Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: 'Dávid fia, könyörülj rajtam!' Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: 'Mit akarsz, mit tegyek veled?'A vak könyörgött: 'Uram, hogy lássak!' Jézus így szólt hozzá: 'Láss! Hited meggyógyított téged.' Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
![[Lk 18,35-43]](http://www.evangelium365.hu/titlepicture/100x30_10/[Lk%2018,35-43].jpg)

Városokban sokszor látni koldusokat, akik forgalmas helyeken az emberek jóindulatára számítva kéregetnek. A legtöbbjük beletörődik élethelyzetébe, s évek múlva is ugyanezt teszi, el sem tudja képzelni, hogy másképpen is élhetne. Az evangéliumban szereplő embert a vaksága kényszerítette a koldulásra. Pontosan tudja, hogy nem a koldussors, hanem a vakság az ő igazi problémája. Ez a bölcsessége indítja őt arra, hogy a legnagyobb bajára, a vakságára kérjen gyógyírt Jézustól.
Néha azt érezhetjük, hogy 'vak koldusként' élünk, bezárva a magunk világába, csukott szemekkel, fülekkel, szívvel. De mi az igazi problémánk? – tesszük fel a kérdést. A bölcs tudja, hogy életében a legnagyobb kényszerítő erő a bűn, amely önmaga felé fordítja az embert, s amely lelki szemei elől eltakarja a megbocsátó Istent. Jézus, aki meg tud szabadítani minket a bűntől, időnként betér a mi utcánkba is. Ismerjük fel, halljuk meg közeledését, és kérjük tőle bűneink eltörlését és a lelki újjászületést!
A jerikói vak meglátta Jézusban a Messiást. Ez annak volt köszönhető, hogy hittel tekintett rá. A nép sokszor a csodatevőt látta benne, aki képes megszüntetni a betegségeket, máskor pedig tanítónak látták, aki fenséges szavakkal szólt az igazságról. A farizeusok és az írástudók ellenfelet láttak benne, saját tanítványai pedig a követendő példaképet. Én kit látok Jézus személyében?
© Horváth István Sándor

Ó, élet Ura, add meg, hogy ezt egyre világosabban tudjuk, és életünk
minden szakaszát ajándékként értékeljük, mert telve van további
ígéretekkel.
Szent II. János Pál pápa
Szent II. János Pál pápa