EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: 'Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már
hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor
látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az
Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg
mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem
múlnak.'
![[Lk 21,29-33]](http://www.evangelium365.hu/titlepicture/100x30_10/[Lk%2021,29-33].jpg)

'Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak' (Lk 21,33) –
mondja Jézus az evangéliumban. Nem csupán arra vonatkozhat ez a
kijelentés, hogy a világ elmúlása után is igazság marad az ő tanítása,
hanem arra is, hogy ebben a világban minden kor embere számára érvényes
és időszerű a krisztusi tanítás. Jézus tanításának hallgatására és
megtartására azért van szükségünk, mert ezek az örök élet igéi
számunkra. Aki megszívleli mindazt, amit Jézus mond, és annak
megvalósítására törekszik, az örök élet és a mennyei Atya felé vezető
úton jár. Vannak olyan emberek, akik nem hallgatják szívesen Jézust, és
letérnek erről az útról. A tanítás elfogadása vagy elutasítása, illetve
annak megvalósítása vagy elvetése döntő fontosságú számunkra az üdvösség
elnyerése szempontjából.
Amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus az örök élet kenyeréről beszél Kafarnaumban, a beszéd után sokan elhagyják, nem követik őt többé. Ekkor megkérdezi tanítványait, hogy ők is el akarják-e hagyni? Péter apostol a következőket válaszolja: 'Hová mennénk, Uram? Az örök élet igéi tenálad vannak' (Jn 6,68).
Mit tanít nekünk Péter vallomása? Szükségünk van arra, hogy naponta táplálkozzunk az örök élet kenyerével és az örök élet tanításával. A szentmisén lehetőleg minden alkalommal járuljunk szentáldozáshoz, és olvassuk rendszeresen az evangéliumot! Hová jutnánk nélkülük?
© Horváth István Sándor

A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz
rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a
legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd
hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó
erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes
szeretetének minden jelével.
Boldog Kalkuttai Teréz
Boldog Kalkuttai Teréz