EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták,
hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá
tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester!
Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven
tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg
nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?”
De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért
kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán
megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték:
„A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a
császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek
hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
'Az Atya házában'
A helyszín: Jeruzsálem. Az idő: Jézus életének utolsó napjai, a
jeruzsálemi bevonulás után. Jézus bemegy a templomba és tanítani kezd.
Jelenléte és szavai a vallási vezetők ellenállását váltja ki. Korábban
is kimutatták már ellenszenvüket, de most Jézus a legfőbb vallási helyen
tart igényt arra, hogy tanítsa a népet. A főpapok és írástudók
rosszallják, hogy az ő házukban, az ő irányításuk alatt álló templomban
tanít Jézus, s ehhez nem kérte engedélyüket vagy hozzájárulásukat.
Fellépésével és a kereskedők kiűzésével (vö. Mt 21,12-17), valamint
tanító szavával Jézus birtokba veszi a templomot, az Atya házát, az ő
Atyjának házát, kifejezve, hogy neki joga van Atyjának házában tanítani.
Beszédével nem óvatoskodik. Nincs tekintettel a farizeusok és írástudók
érzékenységére, nyíltan beszél, kimondja az igazságot, még akkor is, ha
pontosan tudja, hogy ez csak fokozza az ellene irányuló haragot.
Elmondja beszédét a gonosz szőlőmunkásokról és a meghívást visszautasító emberekről (az elmúlt két vasárnapon olvastuk e történeteket), amely megteszi hatását, az érintettek magukra veszik a hallottakat. Ellentámadásba lendülnek. Kérdéseket szegeznek Jézusnak, hogy nyíltan mondja ki véleményét. Olyan választ akarnak kikényszeríteni, amelybe beleköthetnek, s amely alapján vádolni tudják majd. Négy keresztkérdés hangzik el, négy témában fordulnak hozzá. Az adófizetésről (vö. Mt, 22,15-22), a feltámadásról (vö. Mt 22,23-33), a legfőbb parancsról (vö. Mt 22,34-40) és az eljövendő Messiásról (vö. Mt 22,41-46) kérdezik őt. Az első témáról a mai evangéliumban, a harmadikról a jövő vasárnap olvasunk.
A körülmények tisztázása és a kérdés mögötti szándék ismerete segít a történet helyes értelmezésében. Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom része volt. A római császár megbízásából a Jeruzsálemben tartózkodó helytartó biztosította a tartomány rendjét, ha kellett, katonai erővel. Az idegen fennhatóságot a zsidók nem fogadták el. Egyesek fegyveres szembenállásra buzdítottak, mások nyugalomra intettek, mert ismerték a római katonai megtorlás módszereit. A rómaiakkal való szembeszállás vagy együttműködés kérdése úgy került vallási területre, hogy az eljövendő Messiástól azt várták, hogy megszabadítja a népet az idegenek uralmától. 'Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?' (Mt 22,17) – hangzik a kérdés Jézus felé. Elfogadjuk-e a rómaiak uralmát vagy küzdjünk ellene? Együttműködjünk-e az elnyomókkal vagy nyíltan forduljunk velük szembe? A válasz nem könnyű, főként ha valaki azt gondolja, hogy egyszerű igennel vagy nemmel kell felelnie. Ha Jézus azt mondja, hogy fizessenek adót a római császárnak, ezzel elismeri az idegenek fennhatóságát, akik ellen a zsidók küzdöttek és kiváltja rosszallásukat. Ha viszont ellenzi az adófizetést, akkor tulajdonképpen a rómaiak elleni lázadásra szólítja fel a népet.
Bölcsességével a mi Urunk kikerüli a csapdahelyzetet: 'Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené!' (Mt 22,21). E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek újabb témát kell keresniük, ami a későbbi vádaknak alapja lehet.
© Horváth István Sándor
Elmondja beszédét a gonosz szőlőmunkásokról és a meghívást visszautasító emberekről (az elmúlt két vasárnapon olvastuk e történeteket), amely megteszi hatását, az érintettek magukra veszik a hallottakat. Ellentámadásba lendülnek. Kérdéseket szegeznek Jézusnak, hogy nyíltan mondja ki véleményét. Olyan választ akarnak kikényszeríteni, amelybe beleköthetnek, s amely alapján vádolni tudják majd. Négy keresztkérdés hangzik el, négy témában fordulnak hozzá. Az adófizetésről (vö. Mt, 22,15-22), a feltámadásról (vö. Mt 22,23-33), a legfőbb parancsról (vö. Mt 22,34-40) és az eljövendő Messiásról (vö. Mt 22,41-46) kérdezik őt. Az első témáról a mai evangéliumban, a harmadikról a jövő vasárnap olvasunk.
A körülmények tisztázása és a kérdés mögötti szándék ismerete segít a történet helyes értelmezésében. Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom része volt. A római császár megbízásából a Jeruzsálemben tartózkodó helytartó biztosította a tartomány rendjét, ha kellett, katonai erővel. Az idegen fennhatóságot a zsidók nem fogadták el. Egyesek fegyveres szembenállásra buzdítottak, mások nyugalomra intettek, mert ismerték a római katonai megtorlás módszereit. A rómaiakkal való szembeszállás vagy együttműködés kérdése úgy került vallási területre, hogy az eljövendő Messiástól azt várták, hogy megszabadítja a népet az idegenek uralmától. 'Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?' (Mt 22,17) – hangzik a kérdés Jézus felé. Elfogadjuk-e a rómaiak uralmát vagy küzdjünk ellene? Együttműködjünk-e az elnyomókkal vagy nyíltan forduljunk velük szembe? A válasz nem könnyű, főként ha valaki azt gondolja, hogy egyszerű igennel vagy nemmel kell felelnie. Ha Jézus azt mondja, hogy fizessenek adót a római császárnak, ezzel elismeri az idegenek fennhatóságát, akik ellen a zsidók küzdöttek és kiváltja rosszallásukat. Ha viszont ellenzi az adófizetést, akkor tulajdonképpen a rómaiak elleni lázadásra szólítja fel a népet.
Bölcsességével a mi Urunk kikerüli a csapdahelyzetet: 'Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené!' (Mt 22,21). E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek újabb témát kell keresniük, ami a későbbi vádaknak alapja lehet.
© Horváth István Sándor
Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és
hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged
keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri
tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon
hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk
magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak
értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged
illet!