Viterbói Szent Róza ~ szeptember 4.
Nevét
az 1166-ban elhunyt Palermói Szent Rózától kapta. Születési éve
bizonytalan,1230 körül született. Róza szegény, de vallásos családban született. Noha életrajzáról
keveset tudunk, állítólag már kisgyermekként csodákat tett. Háromévesen
állítólag feltámasztotta anyai nagynénjét. Hétévesen már visszavonult
életet élt, a vezeklésnek szentelte magát. Hanyatló egészsége ellenére
később Assisi szent Ferenc rendjébe lépett, szülővárosának, Viterbónak
lakóit pedig kegyes, bűnbánó életre szólította fel, hogy ezzel
szabadítsák meg a II. Frigyes német-római császár uralma és a politikai
ármány alól a város.
Erős császárellenes fellépésének sikere miatt
a helytartó száműzte. 1250 decemberének elején Róza állítólag
megjósolta a császár halálát. Próféciája december 13-án igazolódott,
ezen a napon halt meg II. Frigyes. Ezután a lány Vitorchianóba ment,
melynek lakói - a település krónikái szerint - boszorkánysággal vádolták
meg. Róza azonban nemcsak tagadta a vádakat, hanem állítólag ennek
bizonyítására három órán át sértetlenül viselte el egy máglya lángjait.
A
következő évben visszatért Viterbóba, ahol a helyi zárdába akart
belépni, ám családja szegénysége miatt visszautasították. Noha
beletörődött az elutasításba, megjósolta, hogy halála után majd a falak
közé kerül. Életének hátralévő néhány hónapját apja házának apró
cellájában töltötte, itt is halt meg. Hosszú kanonizációs eljárás után
végül 1457-ben avatták szentté, a katolikus naptár szemptember 4-ét
jelölte ki dicsőítésére, amely napon Viterbo lakói körmeneten hordozzák a
múmiáját tartalmazó koporsót.
Imádság
Istenünk, te Szent Rózát megajándékoztad a lelki erősség és a ragyogó ártatlanság ajándékával. Add nekünk, hogy erényeit követve itt a földön, egykor vele együtt az örökkévaló örömökben részesülhessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Amen.