'Jaj nekem, anyám, hogy megszültél engem, 
a perlekedés emberét és viszály emberét az egész ország számára!' (Jer 15,10)

Aki vállalja keresztény hivatását a maga teljességében, nemcsak azt a földi örömökhöz nem hasonlítható örömöt tapasztalja meg, amely emberi szívbe még föl nem hatolt, hanem az ellentmondás keserűségét is… Semmi sem irritálja jobban a megalkuvókat, a lanyhákat és a szabados erkölcsűeket, mint az, hogy te elkötelezted magadat Isten igéje mellett. Hogy nem vagy tökéletes, az nem feszélyezi őket, hibáid és bűneid, amelyet elítélsz és amelyek ellen küzdesz, még jól is jönnek nekik, elkötelezettségedet azonban nem bírják elviselni.
Ám tehetsz-e mást? Becsületes volna, ha a kedvükért megszűnnél Isten embere lenni? Ezt a magányt el kell viselned, ha olyan keserű is, mint Krisztus nagycsütörtöki éjszakája az Olajfák hegyén. Mert az igazi hivatás velejárója, hogy egy nap az ember arra a rémületes felismerésre jut, hogy Isten magára hagyta… 'Bizony, olyan vagy számomra, mint a csalóka patak, melynek nem állandó a vize.' Nem azt mondja Jeremiás, hogy az Úr önmagában megváltozott. Ő továbbra is az élő vizek kiapadhatatlan forrása, csak számára lett most olyan, mint a kiszáradt patakmeder, amelyhez hosszú út után siet a szomjas vándor, hiszen emlékezik: tavaly itt oltotta szomját, ám nem talál egyebet, mint az üres árkot, s kínzó szomjúsága a keserű csalódástól csak még égetőbbé válik.
Erre már megszólal az Úr, s amit mond, az mindnyájunkhoz szól: 'Ha visszatérsz, engedlek visszatérni.' Van olyan megtérés az Úrhoz, amely nem a bűnökkel és a hitetlenséggel való szakítás, hanem a megszokottból, a régiből valami hallatlan új világba történő átlépés. Az Úr szeretete nem nyári patak, hanem forrás. Indulj el a patak kiszáradt medrén a forráshoz. Meglepetés vár: a forrás nem apadt ki, csak éppen a belőle kiáradó víz másfelé vette az útját. Ne a patakból igyál, hanem a forrásból! A patak szennyezett is lehet. Az élő Istennel való élő kapcsolat a forrás; a szentírás az Egyház hagyományában és a szentségek a medence és a csatornák, melyekből a forrás vize soha ki nem apad.
Kiásni az ilyen-olyan földből a kincset, sokszor nagy fáradsággal, verejtékes munkával, ez a keresztény ember nehéz, de gyönyörű hivatása a földön.

Barsi Balázs OFM

Forrás ~ Internet