'Jaj nekem, anyám, hogy megszültél engem,
a perlekedés emberét és viszály emberét az egész ország számára!' (Jer 15,10)
Aki
vállalja keresztény hivatását a maga teljességében, nemcsak azt a földi
örömökhöz nem hasonlítható örömöt tapasztalja meg, amely emberi szívbe
még föl nem hatolt, hanem az ellentmondás keserűségét is… Semmi sem
irritálja jobban a megalkuvókat, a lanyhákat és a szabados erkölcsűeket,
mint az, hogy te elkötelezted magadat Isten igéje mellett. Hogy nem
vagy tökéletes, az nem feszélyezi őket, hibáid és bűneid, amelyet
elítélsz és amelyek ellen küzdesz, még jól is jönnek nekik,
elkötelezettségedet azonban nem bírják elviselni.
Ám
tehetsz-e mást? Becsületes volna, ha a kedvükért megszűnnél Isten
embere lenni? Ezt a magányt el kell viselned, ha olyan keserű is, mint
Krisztus nagycsütörtöki éjszakája az Olajfák hegyén. Mert az igazi
hivatás velejárója, hogy egy nap az ember arra a rémületes felismerésre
jut, hogy Isten magára hagyta… 'Bizony, olyan vagy számomra, mint a
csalóka patak, melynek nem állandó a vize.' Nem azt mondja Jeremiás,
hogy az Úr önmagában megváltozott. Ő továbbra is az élő vizek
kiapadhatatlan forrása, csak számára lett most olyan, mint a kiszáradt
patakmeder, amelyhez hosszú út után siet a szomjas vándor, hiszen
emlékezik: tavaly itt oltotta szomját, ám nem talál egyebet, mint az
üres árkot, s kínzó szomjúsága a keserű csalódástól csak még égetőbbé
válik.
Erre már megszólal az Úr, s
amit mond, az mindnyájunkhoz szól: 'Ha visszatérsz, engedlek
visszatérni.' Van olyan megtérés az Úrhoz, amely nem a bűnökkel és a
hitetlenséggel való szakítás, hanem a megszokottból, a régiből valami
hallatlan új világba történő átlépés. Az Úr szeretete nem nyári patak,
hanem forrás. Indulj el a patak kiszáradt medrén a forráshoz. Meglepetés
vár: a forrás nem apadt ki, csak éppen a belőle kiáradó víz másfelé
vette az útját. Ne a patakból igyál, hanem a forrásból! A patak
szennyezett is lehet. Az élő Istennel való élő kapcsolat a forrás; a
szentírás az Egyház hagyományában és a szentségek a medence és a
csatornák, melyekből a forrás vize soha ki nem apad.
Kiásni
az ilyen-olyan földből a kincset, sokszor nagy fáradsággal, verejtékes
munkával, ez a keresztény ember nehéz, de gyönyörű hivatása a földön.
Barsi Balázs OFM
Forrás ~ Internet
