EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS ~ HÚSVÉTVASÁRNAP

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
![[Jn 20,1-9]](http://www.evangelium365.hu/titlepicture/100x30_10/[Jn%2020,1-9].jpg)

A feltámadt Krisztus megjelenéseiről és találkozásairól az asszonyokkal, az apostolokkal és a tanítványokkal mind a négy evangélium részletesen beszámol, valamint az Apostolok Cselekedetei is ezzel kezdődik. Egyszerű papként nem vállalkozok arra, hogy időbeli sorrendbe állítsam ezeket az eseményeket, ezt a szép feladatot meghagyom a szentírástudósoknak. A feladat igen bonyolult, főként, ha a jelenések pontos földrajzi helyét is meg akarják határozni.
Ehelyett inkább e jelenések és találkozások közös jellemzőit igyekszem összefoglalni a mai elmélkedésben, illetve az előttünk álló húsvéti vasárnapokon a feltámadásba vetett hit megszületésére próbálom ráirányítani az olvasók figyelmét. Mi derül ki a húsvéti beszámolókból?
Elsőként említsük meg azt, hogy a feltámadt Úrral való találkozások az emberek számára érzékelhető valóság rendjébe tartoznak, azaz látják őt azok, akiknek megjelenik, hallják szavát, akár testi kapcsolatba is léphetnek vele, azaz megérinthetik őt, gondoljunk csak a kételkedő Tamás apostolra. Még az is előfordul, hogy az apostolok szeme láttára eszik (vö. Lk 24,41-43). Az Úr tehát testben támadt fel, s ennek hangsúlyozása azon tévedések miatt fontos, melyek szerint Jézusnak csak a lelke támadt fel.
Másodszor arra érdemes figyelnünk, hogy bár a Feltámadott az emberek számára érzékelhető testben mutatkozik meg, jelenései mégis túlmutatnak az emberi világ valóságán, azaz megdicsőült testére már nem vonatkoznak ennek a világnak fizikai törvényei. A zárva tartott ajtók sem tudják megakadályozni, ott és akkor jelenik meg és tűnik el, amikor akar.
Harmadszorra azt tanítják a jelenések, hogy a feltámadt Krisztus azonos a keresztre feszítettel, azaz még megdicsőült testén is látszanak a keresztre feszítéskor szerzett sebei, és azonos azzal a Jézussal, akit korábban megismertek az apostolok és a tanítványok, valamint az emberek. Olyan cselekedeteket tesz, amelyek sajátosan őrá jellemzőek. Amikor például megtöri az emmauszi tanítványok szeme láttára a kenyeret, akkor ezt úgy teszi, ahogyan az utolsó vacsorán is tette (vö. Lk 24,30-31), s ennek hatására ismerik fel őt. Vagy azonosságának igazolására felhozhatjuk példaként, hogy nevén szólítja azokat, akiknek megjelenik, azaz életéből ismeri őket személyesen, gondoljunk csak például Mária Magdolnával való találkozására, aki e néven szólításkor ismeri fel őt (vö. Jn 20,16).
És ha már a felismerést említettük, negyedik közös elemként a hit látásmódjáról kell szót ejtenünk, mint a felismerés minden bizonnyal legfontosabb tényezőjéről. Erre jó példa a mai evangélium. Mária Magdolna futva visz hírt az üres sírról az apostoloknak: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” (Jn 20,2). Péter és János rögtön a sírhoz szaladnak, s amikor a szeretett tanítvány látja az otthagyott lepleket, hinni kezd. A szövegben így szerepel: „Látta mindezt, és hitt” (Jn 20,8). Vagy példaként hozhatjuk még azt is, amikor a Tamással való találkozáskor ezt mondja Jézus: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” (Jn 20,29).
Ötödik közös vonásként és mintegy befejezésként essen szó arról, hogy a Feltámadott küldetést ad. Azt a küldetést, hogy apostolai és tanítványai legyenek feltámadásának tanúi, hirdetői, s ők engedelmeskednek e kérésnek. Ennek köszönhetően kezd el terjedni a feltámadás örömhíre és csatlakoznak egyre többen az Egyházhoz, a Krisztusban és feltámadásában hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk az Úr jelenlétét, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban.
© Horváth István Sándor
