Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese ünnepe
Ünnepe: március 19

Mindenható Istenünk, ki hűséges szolgád, Szent József gondjaira bíztad a gyermek Jézust, és oltalma alá helyezted a Megváltás művét, kérünk, add meg Egyházadnak, hogy hűségesen őrizze misztériumaidat és szüntelen munkálkodjék a világ üdvösségéért!

Példája: Te is ott állsz észrevétlenül a kialakuló Jézus mögött, segíts Józsefnek!

Szent József befogadta és őrizte Szűz Máriát. Így lett ma is az Egyház oltalmazója, amelynek küldetése, hogy befogadja és őrizze a megváltás titkát. Ezt a nagyszerű ajándékot szent Józseffel együtt nem csak önmagunkba zárva őrizzük, hanem megosztjuk szűkebb és tágabb környezetünkkel.

 Úton a Nagyhét felé a liturgiában Szent Józseffel találkozunk, akiről viszonylag keveset tudunk. A Jézus gyermekségéről szóló evangéliumi részekből kiderül, hogy igaz ember volt és hallgatott az angyalok által hozott isteni üzenetekre. Mária jegyese volt, aki gondoskodott Jézusról és anyjáról. Aggodalmai és félelmei ellenére Isten utasítására magához veszi Máriát, és vele együtt Jézust is befogadja életébe. Nekünk is ilyen természetes egyszerűséggel kellene mindig magunkba fogadni Jézust. Nem kell tartanunk a vele való találkozástól, mert nem elítélni jön, hanem abban segít az Úr, hogy az igazzá válás biztos útján járjunk. (Adoremusz 2005)
 
 Dávid király nemzetségéből származott. Mivel a "vezéri pálca" már elvétetett Juda törzsétől és Dávid házától, Szent József a szegény kézműves emberek közé tartozott: ács volt. A Szentírás a legnagyszerűbb elismerést írja róla: Igaz ember volt. Az Újszövetség hajnalán ő a hallgató szent, akinek szavát nem jegyezte le a Kinyilatkoztatás, de példaképül áll minden keresztény előtt, mert ő az, aki állandóan figyelemmel és készséges lélekkel fogadta az égi indításokat. Ez a lelkülete tette alkalmassá arra, hogy a Szent Szűz jegyese, a Megtestesült Ige nevelőapja, a Szent Család őre legyen. Azt az egyedülálló kiváltságot kapta, hogy földi pályafutása befejezésénél a Boldogságos Szent Szűz és Jézus Krisztus volt jelen.

Élete: Dávid családjából származott (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József jó ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán mégis feleségül vette jegyesét. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. (Mt 1, 18-24; Mt 2, 1-12) A veszély elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját (emigrált!) majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le. (Mt 2, 13-23) Itt ács volt. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, de félreértés miatt nyomát vesztették, és csak harmadnap találták meg a templomban. Ezután visszatértek Názáretbe. (Lk 2, 39-52) Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük.

A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója.

Bár az őskeresztények szép emléket állított Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. A 9. században született reichenaui kolostor "szentek listáján" szerepel. Március 19 megünneplése a 14. században kezdett terjedni a nyugati országok templomaiban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését.

 'Szent Józsefről az evangélium a legnagyszerűbb elismerést mondja: Igaz ember volt. Éber figyelemmel figyelt minden mennyei indításra, és azonnal kész volt teljesíteni az Isten akaratát. Mindig mindenben úgy cselekedett, ahogy az Úr megparancsolta neki.'


EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

Testvéreim! Szent Józsefet rendelte a Gondviselés a Szent Család Őrzőjévé. Ünnepén az ő közbenjárását kérve terjesszük kéréseinket a Mennyei Atya elé:
  1. Szent József közbenjárására oltalmazd meg, Urunk, Egyházadat az egész világon.
  2. Az emberiség vezetői Szent József bölcsességével gondoskodjanak a népek nagy családjáról.
  3. A názáreti otthon békéje töltse el családjaink életét.
  4. Szent József hite, egyszerűsége, és a Gondviselésbe vetett bizalma legyen a családapák eszményképe.
  5. Szent József boldog halálához hasonlóan, Jézus és Mária álljon mellettünk halálunk óráján.
Gondviselő Istenünk! Te Szent Józsefet példaképül adtad nekünk a munkás élet megszentelésére. Add, hogy a mi fáradozásunk is a Te dicsőségedre, családjaink és embertársaink javára váljék. Krisztus, a mi Urunk által. 
  1. Köszönjük Neked Szent József életét! Hogy tőle minél többen hűséget, engedelmességet, beléd vetett föltétlen bizalmat tanuljunk! Hallgass meg, Urunk!
  2. Segíts, hogy példájára mi is egyszerűbbek és egyértelműbbek legyünk. Hogy szavaink és tetteink összhangban legyenek, és világos, egyértelmű beszédünk által egymást is könnyebben megértsük! Hallgass meg, Urunk!
  3. Gyógyítsd meg a családok sebeit! Add, hogy a házasság szentsége folyamatos erőforrás legyen a házastársaknak abban, hogy szentté váljanak! Hogy egymás számára a te életed közvetítői: áldás legyenek! Hallgass meg, Urunk!
  4. Áldd meg a nevelőszülőket! Áldj meg mindenkit, aki szülői szeretettel neveli mások gyermekeit! Áldd meg őket azzal, hogy nevelt gyermekeik sok sebét begyógyíthatják szeretetükkel, hallgass meg, Urunk!
  5. Hogy Szent József, Jézusunk nevelő apja az édesapák példaképe legyen ma is! Hallgass meg, Urunk!
  6. A jó halál kegyelmét Szent József közbenjárására add meg mindnyájunknak! Hallgass meg, Urunk!

József az igaz ember. Szeretete Isten iránt és Mária iránt akkora, hogy egészen megváltoztatja életét, egészen Isten akarata szerint alakítja életét. Lemond saját elképzeléséről. Ezzel a szeretettel és bizalommal akarok én is Isten elé állni.

 Forrás ~ Internet