FERENC PÁPA ÚRANGYALA ÜZENETE
"Csak a javak megosztása révén valósul meg az igazságosság" – Ferenc pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága
Kedves Testvérek! Jó napot kívánok! A mai liturgia középpontjában az egyik legvigasztalóbb igazság, az isteni Gondviselés áll, amelyet Izajás próféta a gyöngédséggel teli anyai szeretet képével ábrázol. „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad” (49,15).
Milyen szép ez! Isten nem feledkezik meg rólunk, egyikünkről sem, keresztnevünk és nevünk szerint ismer bennünket. Szeret minket és nem feledkezik meg rólunk. Milyen szép ez a gondolat! Ez a felhívás, hogy bízzunk Istenben, visszhangra talál Máté evangéliumának soraiban: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül” (Mt 6,26.28-29).
Ha arra a sok emberre gondolunk, akik bizonytalan életkörülmények között, vagy egyenesen nyomorban élnek, amely sérti méltóságukat, Jézusnak ezek a szavai elvontnak, sőt illuzórikusnak tűnhetnének. Valójában azonban ma sokkal időszerűbbek, mint valaha! Arra emlékeztetnek, hogy senki sem szolgálhat két úrnak: Istennek és a gazdagságnak. Amíg mindenki csak arra törekszik, hogy saját magának gyűjtsön, addig soha nem lesz igazságosság. Ezt jól meg kell értenünk. Ha azonban bízva az isteni Gondviselésben, közösen keressük országát, akkor senkinek sem hiányoznak majd az emberhez méltó élethez szükséges javak. Egy olyan szívben, amelyet a birtoklási vágy tölt el, nincs jelen Isten.
Ezért Jézus több ízben figyelmeztette a gazdagokat: azt kockáztatják, hogy biztonságukat az evilági javakba helyezik, míg a végső biztonság Istenben van. A gazdagság rabságában élő szívben nem sok hely marad a hit számára: mindent elfoglalnak az anyagi javak, nincs helye a hitnek. Ha azonban meghagyjuk Istennek az őt megillető, vagyis az első helyet, akkor szeretete elvezet bennünket arra, hogy megosszuk vagyonunkat, azt fejlesztési és szolidaritási tervek szolgálatába állítsuk, mint ahogy erre a közelmúltban is sok példa volt az egyház történetében. Az isteni Gondviselés így rajtunk keresztül működik: ha szolgáljuk testvéreinket és megosztjuk javainkat másokkal.
Ha mindnyájan nem pusztán magunk számára halmozzuk fel az anyagi javakat, hanem azokat a többiek szolgálatába állítjuk, a szolidaritásnak ebben a gesztusában láthatóvá válik az isteni Gondviselés. Ha azonban valaki csak saját magának gyűjt, mi történik, amikor Isten magához szólítja? Nem viheti magával vagyonát, mert – tudjátok – a halotti lepelnek nincs zsebe! Jobb megosztani javainkat másokkal, mert csak azt visszük magunkkal az égbe, amit másokkal megosztottunk. A Jézus által megjelölt út talán nem tűnik túl realisztikusnak a közfelfogáshoz és a gazdasági válság problémáihoz viszonyítva; ha azonban jól meggondoljuk, akkor látjuk, hogy elvezet bennünket az értékek igazi skálájához.
„Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál?” (Mt 6,25) – teszi fel a kérdést Jézus. Ahhoz, hogy senki ne nélkülözze a kenyeret, vizet, ruhát, otthont, munkát, egészséget, ahhoz arra van szükség, hogy mindnyájan elismerjük: a mennyei Atya gyermekei, tehát egymás testvérei vagyunk. Erre emlékeztettem a január elsejei Békevilágnapra írt üzenetemben – mondta Ferenc pápa. A békéhez vezető út a testvériség: együtt kell haladnunk, megosztva egymással javainkat.
A mai liturgiában hallott isteni Szó fényében fohászkodjunk Szűz Máriához, mint az isteni Gondviselés Anyjához. Bízzuk oltalmába létünket, az egyház és az emberiség útját. Különösen fohászkodjunk közbenjárásáért, hogy mindnyájan törekedjünk egyszerű és józan életmódra, figyelmet fordítva leghátrányosabb helyzetű testvéreinkre.
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy a héten megkezdődik Nagyböjt, Isten népének Húsvéthoz vezető útja. Ez a megtérés útja, amikor az ima, a böjt, az irgalmasság fegyvereivel küzdünk a gonosz ellen. Az emberiségnek szüksége van az igazságosságra, a kiengesztelődésre, a békére. Ez csak akkor valósul meg, ha teljes szívünkkel visszatérünk Istenhez, aki mindezek forrása. Mindnyájunknak szükségünk van Isten bocsánatára. Lépjünk be a nagyböjti időszakba Istent imádó lelkülettel, testvéri szolidaritásban mindazokkal, akiket napjainkban a leginkább sújt a mélyszegénység, az erőszakos konfliktusok csapása.
Kedves Testvérek! Jó napot kívánok! A mai liturgia középpontjában az egyik legvigasztalóbb igazság, az isteni Gondviselés áll, amelyet Izajás próféta a gyöngédséggel teli anyai szeretet képével ábrázol. „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad” (49,15).
Milyen szép ez! Isten nem feledkezik meg rólunk, egyikünkről sem, keresztnevünk és nevünk szerint ismer bennünket. Szeret minket és nem feledkezik meg rólunk. Milyen szép ez a gondolat! Ez a felhívás, hogy bízzunk Istenben, visszhangra talál Máté evangéliumának soraiban: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül” (Mt 6,26.28-29).
Ha arra a sok emberre gondolunk, akik bizonytalan életkörülmények között, vagy egyenesen nyomorban élnek, amely sérti méltóságukat, Jézusnak ezek a szavai elvontnak, sőt illuzórikusnak tűnhetnének. Valójában azonban ma sokkal időszerűbbek, mint valaha! Arra emlékeztetnek, hogy senki sem szolgálhat két úrnak: Istennek és a gazdagságnak. Amíg mindenki csak arra törekszik, hogy saját magának gyűjtsön, addig soha nem lesz igazságosság. Ezt jól meg kell értenünk. Ha azonban bízva az isteni Gondviselésben, közösen keressük országát, akkor senkinek sem hiányoznak majd az emberhez méltó élethez szükséges javak. Egy olyan szívben, amelyet a birtoklási vágy tölt el, nincs jelen Isten.
Ezért Jézus több ízben figyelmeztette a gazdagokat: azt kockáztatják, hogy biztonságukat az evilági javakba helyezik, míg a végső biztonság Istenben van. A gazdagság rabságában élő szívben nem sok hely marad a hit számára: mindent elfoglalnak az anyagi javak, nincs helye a hitnek. Ha azonban meghagyjuk Istennek az őt megillető, vagyis az első helyet, akkor szeretete elvezet bennünket arra, hogy megosszuk vagyonunkat, azt fejlesztési és szolidaritási tervek szolgálatába állítsuk, mint ahogy erre a közelmúltban is sok példa volt az egyház történetében. Az isteni Gondviselés így rajtunk keresztül működik: ha szolgáljuk testvéreinket és megosztjuk javainkat másokkal.
Ha mindnyájan nem pusztán magunk számára halmozzuk fel az anyagi javakat, hanem azokat a többiek szolgálatába állítjuk, a szolidaritásnak ebben a gesztusában láthatóvá válik az isteni Gondviselés. Ha azonban valaki csak saját magának gyűjt, mi történik, amikor Isten magához szólítja? Nem viheti magával vagyonát, mert – tudjátok – a halotti lepelnek nincs zsebe! Jobb megosztani javainkat másokkal, mert csak azt visszük magunkkal az égbe, amit másokkal megosztottunk. A Jézus által megjelölt út talán nem tűnik túl realisztikusnak a közfelfogáshoz és a gazdasági válság problémáihoz viszonyítva; ha azonban jól meggondoljuk, akkor látjuk, hogy elvezet bennünket az értékek igazi skálájához.
„Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál?” (Mt 6,25) – teszi fel a kérdést Jézus. Ahhoz, hogy senki ne nélkülözze a kenyeret, vizet, ruhát, otthont, munkát, egészséget, ahhoz arra van szükség, hogy mindnyájan elismerjük: a mennyei Atya gyermekei, tehát egymás testvérei vagyunk. Erre emlékeztettem a január elsejei Békevilágnapra írt üzenetemben – mondta Ferenc pápa. A békéhez vezető út a testvériség: együtt kell haladnunk, megosztva egymással javainkat.
A mai liturgiában hallott isteni Szó fényében fohászkodjunk Szűz Máriához, mint az isteni Gondviselés Anyjához. Bízzuk oltalmába létünket, az egyház és az emberiség útját. Különösen fohászkodjunk közbenjárásáért, hogy mindnyájan törekedjünk egyszerű és józan életmódra, figyelmet fordítva leghátrányosabb helyzetű testvéreinkre.
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy a héten megkezdődik Nagyböjt, Isten népének Húsvéthoz vezető útja. Ez a megtérés útja, amikor az ima, a böjt, az irgalmasság fegyvereivel küzdünk a gonosz ellen. Az emberiségnek szüksége van az igazságosságra, a kiengesztelődésre, a békére. Ez csak akkor valósul meg, ha teljes szívünkkel visszatérünk Istenhez, aki mindezek forrása. Mindnyájunknak szükségünk van Isten bocsánatára. Lépjünk be a nagyböjti időszakba Istent imádó lelkülettel, testvéri szolidaritásban mindazokkal, akiket napjainkban a leginkább sújt a mélyszegénység, az erőszakos konfliktusok csapása.
Forrás ~ Internet
