EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS ~ KÖZTÜNK ÉLT
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő
volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem
lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek
világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem
fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve.
Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy
mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött,
hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt,
amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt,
és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába
jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták,
hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek
benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi
akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és
közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya
Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János
tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy
utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A
törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban
Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Közöttünk élt
A karácsonyi ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan már olvastuk az Ige megtestesüléséről szóló himnuszt, amely János evangéliumának bevezetése. Ma újra ezt a részt nyújtja lelki táplálékként számunkra egyházunk. Akkor említettük, hogy Jézus származását bemutatva János evangélista nem csupán az ő születéséig megy vissza, miként ez Máté, Márk és Lukács írásában megfigyelhető, hanem egészen a teremtésig. A világ teremtésével állítja párhuzamba Jézus születését, amely a világ és az ember újjáteremtése Isten részéről.
Irányítsuk ma figyelmünket azokra a kifejezésekre, amelyek kizárólag e helyen szerepelnek János evangéliumában! A himnusz egyik sajátos kijelentése így hangzik: „közöttünk élt.” Az eredeti görög szövegben a következő szerepel: „felverte sátrát közöttünk.” Mire gondoljunk ezen érdekes kifejezés hallatán? Eszünkbe jut, hogy az ószövetségi időkben, a pusztai vándorlás során Isten szövetséget kötött a választott néppel. A szövetségkötést követően Isten utasításainak megfelelően Mózes sátrat épített, ide vitte be a szövetség ládáját és helyezte el a szövetség törvényeit tartalmazó kőtáblákat. A sátor az Isten lakóhelye, jelenlétének helye volt, ahová Mózes akkor ment be, amikor Isten közölni akart vele, illetve a néppel valamit. A sátor a találkozás helye volt Mózes és az Úr számára, ezért is nevezték a „találkozás sátrának.” A kétirányú közeledés jele ez: egyrészt Isten az ő népe közelében akar lenni, azt akarja, hogy érezzék jelenlétét, másrészt az ember számára fontos, hogy Istenhez közeledjen, hiszen ott érzi magát igazán biztonságban, ott érzi magát boldognak.
A sátorral kapcsolatban eszünkbe jut még Jézus színeváltozásának eseménye. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt Jézus megmutatja isteni dicsőségét. Az isteni jelenlét megerősítéseként itt is megjelenik a felhő, miként az ószövetségi időkben is felhő ereszkedett le a találkozás sátrára. Péter ekkor sátrat akar építeni az Úr, valamint a megjelenő és vele beszélgető Mózes és Illés számára. Szándéka mögött az húzódik meg, hogy felismeri Jézus istenségét, és az Isten számára helyet akar biztosítani.
E példákból szépen kibontakozik a „közöttünk élt” (sátrat vert közöttünk) kifejezés értelme. Ne úgy képzeljük el, hogy Isten a végtelen világűrben él, távol az embertől, elérhetetlen távolságban tőlünk. Amikor gyerekek kérdezik a felnőtteket, hogy hol van az Isten, akkor válaszként sokan felmutatnak az égre és arról kezdenek beszélni, hogy a felhőkön túl a messzi távolban él az Isten. Megtévesztő és zavaró ez a gyerekek számára. Mert igaz ugyan, hogy Isten mindenütt jelen van és jelenléte betölti az egész világmindenséget, de az is igaz, hogy Isten jelen van a világban, jelen van köztünk, ha szeretetben élünk egymással, és jelen van bennünk. Az ilyen gyermeki kérdésre mutassunk inkább az emberekre, akikben Isten él! Mutassunk magára a gyermekre, aki felteszi ezt a kérdést, és akiben szintén Isten él! S remélhetőleg mutathatunk magunkra is.
„Közöttünk élt” – írja János evangélista Jézusról, a megtestesült Igéről. Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy az idősödő apostol visszaemlékezik az évtizedekkel korábbi eseményekre, arra az időre, amikor Jézus élt, az emberek között élt, járta a városokat, tanította az embereket és gyógyította a betegeket. János nem csupán arról beszél, hogy Jézus itt élt emberi világunkban, hanem azt állítja, hogy Isten élt, jelen volt az emberi világban vagy helyesebb mindezt nem múlt időben mondani, hanem jelen időben: Isten jelen van közöttünk, jelen van a világban. Jelenléte megtapasztalható, észrevehető. Jézus Krisztus megtestesülésével és születésével Isten kifejezte azt, ahogy örökké itt akar élni köztünk, velünk és bennünk.
Befejezésül még egy gondolat. Szent Pál apostol írja egyik levelében: „Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben” (2Kor 5,1). Az emberi testet nevezi itt sátornak és a halálra, valamint a feltámadásra gondol. Emberi testünk tehát sátor, amelyben Isten lakik. S miután a halálban ledől, megsemmisül ez a sátor, akkor Istentől a feltámadásban új testet kapunk, amellyel egyesül halhatatlan lelkünk. Éljen bennünk a földi lét során az Isten, hogy az örökkévalóságban Istenben élhessünk!
© Horváth István Sándor
A karácsonyi ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan már olvastuk az Ige megtestesüléséről szóló himnuszt, amely János evangéliumának bevezetése. Ma újra ezt a részt nyújtja lelki táplálékként számunkra egyházunk. Akkor említettük, hogy Jézus származását bemutatva János evangélista nem csupán az ő születéséig megy vissza, miként ez Máté, Márk és Lukács írásában megfigyelhető, hanem egészen a teremtésig. A világ teremtésével állítja párhuzamba Jézus születését, amely a világ és az ember újjáteremtése Isten részéről.
Irányítsuk ma figyelmünket azokra a kifejezésekre, amelyek kizárólag e helyen szerepelnek János evangéliumában! A himnusz egyik sajátos kijelentése így hangzik: „közöttünk élt.” Az eredeti görög szövegben a következő szerepel: „felverte sátrát közöttünk.” Mire gondoljunk ezen érdekes kifejezés hallatán? Eszünkbe jut, hogy az ószövetségi időkben, a pusztai vándorlás során Isten szövetséget kötött a választott néppel. A szövetségkötést követően Isten utasításainak megfelelően Mózes sátrat épített, ide vitte be a szövetség ládáját és helyezte el a szövetség törvényeit tartalmazó kőtáblákat. A sátor az Isten lakóhelye, jelenlétének helye volt, ahová Mózes akkor ment be, amikor Isten közölni akart vele, illetve a néppel valamit. A sátor a találkozás helye volt Mózes és az Úr számára, ezért is nevezték a „találkozás sátrának.” A kétirányú közeledés jele ez: egyrészt Isten az ő népe közelében akar lenni, azt akarja, hogy érezzék jelenlétét, másrészt az ember számára fontos, hogy Istenhez közeledjen, hiszen ott érzi magát igazán biztonságban, ott érzi magát boldognak.
A sátorral kapcsolatban eszünkbe jut még Jézus színeváltozásának eseménye. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt Jézus megmutatja isteni dicsőségét. Az isteni jelenlét megerősítéseként itt is megjelenik a felhő, miként az ószövetségi időkben is felhő ereszkedett le a találkozás sátrára. Péter ekkor sátrat akar építeni az Úr, valamint a megjelenő és vele beszélgető Mózes és Illés számára. Szándéka mögött az húzódik meg, hogy felismeri Jézus istenségét, és az Isten számára helyet akar biztosítani.
E példákból szépen kibontakozik a „közöttünk élt” (sátrat vert közöttünk) kifejezés értelme. Ne úgy képzeljük el, hogy Isten a végtelen világűrben él, távol az embertől, elérhetetlen távolságban tőlünk. Amikor gyerekek kérdezik a felnőtteket, hogy hol van az Isten, akkor válaszként sokan felmutatnak az égre és arról kezdenek beszélni, hogy a felhőkön túl a messzi távolban él az Isten. Megtévesztő és zavaró ez a gyerekek számára. Mert igaz ugyan, hogy Isten mindenütt jelen van és jelenléte betölti az egész világmindenséget, de az is igaz, hogy Isten jelen van a világban, jelen van köztünk, ha szeretetben élünk egymással, és jelen van bennünk. Az ilyen gyermeki kérdésre mutassunk inkább az emberekre, akikben Isten él! Mutassunk magára a gyermekre, aki felteszi ezt a kérdést, és akiben szintén Isten él! S remélhetőleg mutathatunk magunkra is.
„Közöttünk élt” – írja János evangélista Jézusról, a megtestesült Igéről. Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy az idősödő apostol visszaemlékezik az évtizedekkel korábbi eseményekre, arra az időre, amikor Jézus élt, az emberek között élt, járta a városokat, tanította az embereket és gyógyította a betegeket. János nem csupán arról beszél, hogy Jézus itt élt emberi világunkban, hanem azt állítja, hogy Isten élt, jelen volt az emberi világban vagy helyesebb mindezt nem múlt időben mondani, hanem jelen időben: Isten jelen van közöttünk, jelen van a világban. Jelenléte megtapasztalható, észrevehető. Jézus Krisztus megtestesülésével és születésével Isten kifejezte azt, ahogy örökké itt akar élni köztünk, velünk és bennünk.
Befejezésül még egy gondolat. Szent Pál apostol írja egyik levelében: „Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben” (2Kor 5,1). Az emberi testet nevezi itt sátornak és a halálra, valamint a feltámadásra gondol. Emberi testünk tehát sátor, amelyben Isten lakik. S miután a halálban ledől, megsemmisül ez a sátor, akkor Istentől a feltámadásban új testet kapunk, amellyel egyesül halhatatlan lelkünk. Éljen bennünk a földi lét során az Isten, hogy az örökkévalóságban Istenben élhessünk!
© Horváth István Sándor
Urunk, Jézus Krisztus! Te Istennél voltál, majd közöttünk éltél. Te
az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel és mindenkor
az ő akaratát teljesítetted. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként
éljél és vállaltad az emberi halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük
közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy
megtaláljunk Téged, és vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk,
hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Amen.