EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A TISZTESSÉGRŐL
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura
vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad?
Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az
intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az
intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit
teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az
intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait.
Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz
korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le
hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel
tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet –
mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt,
hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a
világosság fiainál.”
Jézus korában a zsidó törvények szigorúan tiltották a nagyon magas
(uzsora)kamatot, de ennek ellenére is létezett ez az igazságtalan
hitelezési forma. Napjainkban szintén büntető törvények tiltják az
uzsorakamatot, mégis létezik.
Az intéző, akiről az evangéliumi példabeszédben olvasunk, valóban megkárosította gazdáját azzal, hogy a fizetendő kamatot csökkentette. A gazdának így kevesebb haszon jutott, a hitelesek pedig jobban jártak.
A történet azzal a váddal indul, hogy az intéző rosszul kezeli ura vagyonát, de ez a vád végül is nem nyer bizonyítást. Előfordulhat az is, hogy rosszindulatból vádolták meg igazságtalanul az intézőt a gazda előtt, aki elhitte a híresztelést. Pedig lehet, hogy becsületesen dolgozott az intéző és nem a maga hasznát kereste. Ebben a helyzetben az intéző megoldást keres. Nem esik kétségbe, nem kezd el védekezni a hamis vádak ellen, hanem a lehető legügyesebb módon próbálja biztosítani jövőjét. Tettének célja az volt, hogy barátokat szerezzen magának. Ez utóbbi magatartás és a leleményes, gyors intézkedés vívja ki a dicséretet és nem a csalás.A példabeszéd azt tanítja, hogy a személyes és a ránk bízott javakkal egyaránt okosan kell gazdálkodnunk. Céljaink megvalósításában a becsületesség és a tisztesség vezessen minket!
© Horváth István Sándor

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse
lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem
melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és
gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked
adom, legyen a tiéd.