EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS AZ ÖRÖK ÉLETRŐL
Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül,
akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester!
Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt
hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az
özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első
megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második,
aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem
maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon
kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.

A nép odaadó figyelemmel hallgatta Jézust, akinek tanításában
különleges erőt ismertek fel. Ezzel ellentétben a szadduceusok
képviselői vitát kezdeményeznek Jézussal a templomban. A feltámadás
témáját hozzák elő egy olyan példát említve, amely legfeljebb elméleti
volt, de a gyakorlatban biztosan nem fordult elő. A szadduceusok csak a
mózesi törvényt fogadták el, s mivel ebben nem szerepelt a feltámadásról
szóló tanítás, nem hittek abban. Jézus válaszából világossá válik, hogy
Isten az élet Ura. Ő adja minden embernek az életet a születéskor és ő
adja az új életet a feltámadásban. A halál tényével szembesülve az ember
könnyen azt gondolja, hogy az életnek ezzel vége, s utána a semmi
következik. Isten új életet adott Fiának, Jézusnak, akit húsvétvasárnap
hajnalra feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor
feltámaszt minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk
Istennel, részünk lehet az örök szeretetben. Az örök élet tehát mindenki
számára a személyes földi lét folytatását jelenti, de más módon.
Életünket és minden cselekedetünket Isten fogja egykor megítélni. Isten ítélete egyszerre lesz igazságos és irgalmas. Bár e kettőt emberi gondolkodásunkkal összeférhetetlennek tartjuk, Istenre azonban mindkettő igaz. Ő megmutatja irgalmát mindenkinek, aki bűnbánattal és alázattal közeledik hozzá, de az is igaz, hogy a megtérést elmulasztók büntetésre számíthatnak. Isten szándéka az, hogy megmentse lelkünket és feltámasszon az örök életre.
© Horváth István Sándor