GONDOLATOK A MEGBOCSÁTÁSRÓL

~ Pál Ferenc atya előadása ~

Ha az élet bármely területét nézzünk, gyakran előfordulnak olyan helyzetek mikor megbántunk valakit vagy minket bántanak meg. Ez előfordulhat közelebbi kapcsolatokban, mint a párkapcsolat, szülő-gyermek kapcsolat, barátságokban vagy tágabban értelmezett kapcsolatokban. Mikor megbántanak minket vagy mi bántunk meg valakit először sérelmet, dühöt, haragot, gyűlöletet, bűntudatot érzünk, úgy érezzük igazságtalanok voltak velünk szemben. A harag egészséges dolog, hiszen indulatokat vezet le, de ha sokáig fortyog, bennünk torzítja a személyiséget és szomatikus és pszichés betegségeket okozhat. A megbántás és a megbántódás része a mindennapjaiknak, néha észre sem vesszük, amikor szavainkkal, cselekedeteinkkel, viselkedésünkkel sebeket ejtünk egymáson. Néha úgy érezem, ha minket bántanak, meg nagyon hamar megsértődünk, forr bennünk a harag, szitkozódunk és nem éppen a legszebb szavakkal illetjük egymást. Ha mi bántunk meg valakit az olyan más, mert úgy ítéljük meg megérdemelte. Ha valamit ránk nem jellemző, magunktól nem várt módon teszünk, azt általában szégyelljük. A megbocsátás fontosságát be kell látnunk, mert a meg nem bocsátás eltávolít minket egymástól, keserűséget szül, és egy idő után az ember azt veszi észre, hogy egyedül marad. Gyakran a megbocsátás helyett csak, elnézzük a másiknak a felénk irányuló sértését, ami viszont inkább a tett visszaigazolását jelenti. Ha csak elfelejtjük „borítsunk rá fátylat” akkor nem akarunk szembe nézni a történtekkel. A mentség keresésével is csak felmentést adunk az ellenünk vétkezőnek. A megkegyelmezéssel pedig csak a fölényünket domborítjuk ki. A megbocsátás tulajdonképpen a bennünk, mások ellen hordozott indulat, sérelem, harag, gyűlölet, fájdalom és a saját bűntudat és lelkifurdalás elengedése.
A megbocsátás csak akkor teljes, ha felejteni is tudunk. Amíg nem tudunk, valamit egészen elfelejteni nem tudunk teljesen megbocsátani. Sokszor használjuk ezt a kifejezést”olyan vagyok, mint egy elefánt, meg tudok bocsátani, de felejteni nem”A felejtéshez pedig alázatra van szükség. Ha szelídek és alázatosak vagyunk és szeretet van, a szívünkben meg tudunk bocsátani Fel, kell ismernünk, hogy mi is megbocsátásra szorulunk, hiszen emberek vagyunk. Nehezen tudunk megbocsátani. Ki mondjuk a feloldó szót da azért szívünk még megsebzett marad, benne érezzük még a tőrt. Vagy megbüntetjük az illetőt vagy elnézünk a feje fölött. A megbocsátás szempontjából teljesen mindegy hogy a megbántó vagy a megbántott kér előbb bocsánatot. A tapasztalat azt mutatja, az kér előbb bocsánatot, akiben a büszkeségnél nagyobb a szeretet. A megbocsátással felszabadul a lelkünk és megnyugvást találunk.
Közeli hozzátartozóknak sokkal nehezebb megbocsátani, igazi érzelmi kihívás, de az is igaz minél jobban szeretünk, valakit minél közelebb áll hozzánk annál jobban meg tudjuk bántani. A bennünk keletkezett fájdalom, harag, sértés a bántás erősségétől is függ. Amikor megbocsátunk, valakinek hozunk egy döntést egy elhatározást. A megbocsátás egy hosszú munkafolyamat, nem a felejtést jelenti. Nem az ellenünk elkövetet vétkek és bűnök elfogadása, megmagyarázása a cél, mert ez önbecsapást jelent. A megbocsátáshoz idő kell, nem megy egyik napról a másikra, mert ha siettetjük, a dolgot csak azt érjük el, hogy sérelmeinket elfojtjuk, tagadjuk. Ha megbocsátottunk valakinek, az azt is jelenti, hogy lemondtunk a bosszúról. Ha veszteség vagy csalódás ér minket, először haragszunk, sírunk, tombolunk, de mindenképpen őszintén be kell vallanunk, hogy ez fájdalmat, okoz nekünk, nem szabad magunkat becsapni, ön ámítani és kézlegyintéssel elintézni a dolgot „á nem számít”. Igen ki kell magunkból adni a fájdalmainkat, ki kel sírni ki kell beszélni és tudomására kell hozni a másiknak, hogy megbántott, lelkünkbe tiport. Ha őszintén feltárjuk, fájdalmunkat lelki közelségbe kerülünk a másikkal, ami viszont a közöttünk levő intimitást erősíti. A megbocsátás, része a kapcsolat fejlődésének és konfliktus helyzetekkel is járhat, de ha nincs konfliktus nem elég mély a megbocsátás.
A megbocsátás olyan folyamat, ami áldozatokkal jár, de ez erősítheti is a két ember közötti kapcsolatot. A megbocsátás magunkról szól és egy emberes, a kibéküléshez viszont már két ember kell. Fontos hogy a megbocsátás szeretetből, feltétel nélkül jöjjön létre. Természetesen könnyebb úgy valakinek megbocsátani, ha az illető ki tudja mondani, hogy, sajnálom, ne haragudj vagy bocsáss meg. Ha kiszolgáltatottságból bocsátok meg a saját érdekeimet nem veszem figyelembe. Jellemző ránk, hogy sérelmeinket évekig cipeljük magunkkal és ezek belső feszültségeket okozhatnak. Amikor kötődünk a múlthoz és nem akarjuk sérelmeinket, haragunkat elengedni gyakorlatilag a másik bűne mögé bújunk, nem akarunk felelősséget vállalni.
Ha meg tudunk bocsátani, megteremthetjük a belső békét. az egyensúlyt és a harmóniát. A megbocsátás érzelemvilágunkban, viselkedésünkben, gondolkodásunkban létre jövő pozitív változás, amely legyőzi a bennünk munkálkodó negatív érzéseket, haragot és a gyűlöletet. A megbocsátás egy hosszú folyamat, amihez idő kell és meg kell várni, amíg háborgó érzelmeink lecsillapodnak. A szégyenérzet nem azonos a bűntudattal, a szégyen saját magunkra vonatkozik. A bűntudat más. A mikor a lelkiismeretünk, ami egy velünk születet ösztön szintű tulajdonság és meg tudja különböztetni a jót és a rosszat elkezd munkálkodni és ez indítja be a bűntudat érzését. Soha ne teljen el úgy napunk, hogy haraggal a szívünkben fekszünk le, hiszen a harag méreg meg mérgezi lelkünket, pszichénket és testünket.

Megjegyzés: A megbocsátásról könnyebb írni, mint megtenni. Én sokáig azt gondoltam megbocsátó típus vagyok. A megbocsátás fogalmát elemezve viszont rájöttem, hogy sokszor összekevertem a tagadással, felejtéssel az elnézéssel. A megbocsátás valóban egy munkafolyamat, meg kell tanulni és bizonyos helyzetekben felül kell kerekedni önmagunkon. Bocsánatot kérni viszont könnyedén tudok, az nem okoz problémát, nem esik nehezemre. Ha megbántom a másikat főleg azt, aki közel áll hozzám pillanatok alatt ki tudom engesztelni. Idegenektől is minden nehézség nélkül tudok bocsánatot kérni. Minden nehézség nélkül ki tudom mondani a bűvös szót ne, haragudj, bocsáss meg vagy elnézést, nem akartam. A megbocsátással már nehezebb a dolgom. Azoknak az embereknek, akik felé megnyíltam, őszinte voltam és feltétel nélkül bíztam, de szavaikkal vagy teteikkel megbántottak és mély sebet ejtettek a szívembe nehezen tudok megbocsátani. Mindenesetre a saját kis világomban is igyekszem megteremteni e belső békét, a harmóniát, az egyensúlyt. Ha szívemben béke van, talán jobbnak fogom találni a körülöttem levő világot is.