SZENT BRIGITTA
Napi elmélkedés Jézus Krisztus szenvedéseiről
Az Isteni Üdvözítő
többek között a következő ígéreteket nyilatkoztatta ki Szent Brigittának: Tudjátok meg, hogy azoknak, akik 12 évig naponta 7 Miatyánkot és 7
Üdvözlégyet imádkoznak drága Vérem tiszteletére, a következő kegyelmekben
halmozom el:
1. Nem jutnak a
tiszttótűzbe,
2. Felveszem őket a
vértanúk soraiba, mintha vérüket ontották volna hitükért,
3. Óhajuk szerint
rokonságukból három lélek szenteket formáló kegyelmeket kap,
4. Rokonságukból a
lelkek negyedíziglen a pokoltól megmenekülnek,
5. Halálukról egy
hónappal előbb tudomást szereznek.Ha meghalnának ezen idő alatt úgy tekintem,
mintha ezeket a feltételeket már teljesítették volna. X. Ince pápa
igaznak találta ezt a kinyilatkoztatást, és hozzáfűzte: a lelkek, akik ezeket a
feltételeket teljesítik, minden nagypénteken egy lelket kiszabadítanak a
tisztitótűzből. Egyben ajánlotta, hogy a hét Miatyánkhoz a következő imákat
fűzzék hozzá:
Bevezetés
Jézusom, most
hétszer akarom elimádkozni a Miatyánkot, egyesülve azon szeretettel, mellyel
szívedben ezt az imát megszentelted és megédesítetted. Vedd fel ajkamról isteni
Szívedbe, javítsd és tökéletesítsd annyira, hogy a teljes Szentháromságnak
annyi tiszteletet és örömet szerezzen, amennyit Te a földön ezzel az imával
szereztél Neki és áradjon ez legszentebb emberségedre, szent Sebeid és belőlük
folyó szentséges Véred megdicsőítésére.
1. Körülmetéltetés
Miatyánk...Üdvözlégy...Örök
Atya ! Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Jézus
első sebeit, első fájdalmait, első vérontását, engesztelésül a magam és minden
ember fiatalkori bűneiért, az első halálos bűnök megakadályozására, különösen a
rokonságomban.
2.Vérrel
verejtékezés
Miatyánk...
Üdvözlégy...Örök Atya! Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által
felajánlom Jézus Szíve borzalmas szenvedéseit az Olajfák hegyén, vérrel
verejtékezésének minden egyes cseppjét, engesztelésül a magam és minden ember
szívben elkövetett bűneiért, ilyen bűnök megakadályozására, az Isten- és
felebaráti szeretet gyarapodásáért
3. Ostorozás
Miatyánk...
Üdvözlégy...Örök Atya! Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által
felajánlom Neked a sok ezer sebet, a borzalmas fájdalmakat és Jézus
ostorozásakor folyt drágalátos vérét, engesztelésül a magam és minden ember
testiségben elkövetett bűneiért, ilyen bűnök megakadályozására, az ártatlanság
megőrzéséért, különösen a rokonságomban.
4. Tövissel
koronázás
Miatyánk....Üdvözlégy...Örök
Atya! Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Neked a
tövissel koronázott szent Fő sebeit, fájdalmait és belőlük kifolyt drágalátos
Vérét, engesztelésül a magam és minden ember bűneiért, melyeket értelmünk
követett el, ilyen bűnök megakadályozására és Krisztus Királysága tiszteletének
terjedéséért.
5. Kereszthordozás
Miatyánk....Üdvözlégy...Örök
Atya ! Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Neked
Jézus szenvedéseit a keresztúton, különösen jobb válla szent sebét, és abból
kifolyó szentséges Vérét, a magam és minden ember ellenkezéséért a kereszttel
szemben, a szent rendelésed elleni zúgolódásokért, a nyelvvel elkövetett összes
bűnökért, ilyen bűnök megakadályozására és a kereszt szeretetéért.
6. Keresztre
feszítés
Miatyánk...Üdvözlégy...Örök
Atya! Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom édes
isteni Fiadat a kereszten, felfeszíttetését, felemeltetését, kezei és lábai
szent Sebét, belölük ömlő drága Vérének három sugarát, teljes szegénységét, tökéletes
engedelmességét, összes testi és lelki gyötrelmét, drága halálát, annak
vérnélküli megújítását minden szentmisében a földön, engesztelésül a szent
fogadalmak és szabályok megsértéséért, elégtételül a magam és az egész világ
bűneiért, a betegekért, haldoklókért, szentéletű papokért és hívekért, a
Szentatya szándékára, a keresztény családok helyreállításáért, a hit bátor
megvallásáért, hazánkért, a népek egységéért Krisztusban és Egyházában, és a
szakadárokért.
7. A szent Oldal
megnyitása
Miatyánk...Üdvözlégy...Örök
Atya ! Fogadd el kegyelmesen az Anyaszentegyház szükségleteiért és az egész
világ bűneiért Jézus szentséges Szívének szívsebéből ömlő drágalátos Vért és
Vizet, és légy irgalmas és kegyelmes hozzánk. Krisztus Vére, szentséges Szívének
utolsó, drágalátos tartalma, moss tisztára minden büntetéstől, melyet bűneimmel
magamra vontam és oltsd ki az én és minden szegény lélek lángjait a
tisztítótűzben.Ámen