EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A HIT AJÁNDÉKAIRÓL

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”

---

Az apostolok egykor ezzel a kéréssel fordultak Jézushoz: „Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,5). A Hit éve során mi hitünk megvallásaként és Istenhez intézett kérésként így imádkoztunk az esztendő jelmondatával: „Hiszek Uram, erősítsd bennünk a hitet!”
Szent Pál apostol szavainak igazságát sokszor megtapasztalja a hívő: „hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk” (2Kor 4,7). Szükségünk van tehát hitünk erősítésére. Ne gondoljuk, hogy sziklaszilárd és megrendíthetetlen hittel rendelkezünk. Még az apostolokban is felébredt időnként a kételkedés, gondoljunk csak Tamás apostolra. A hitet Istentől kapjuk ajándékként és ő is tudja bennünk megerősíteni.
Az ártatlanok szenvedése láttán, amikor tehetetlenségünkben nem tudunk segíteni másoknak vagy amikor elveszítjük szeretteinket, megkísért minket a kételkedés Isten jóságában és szeretetében. Az olyan élethelyzetekben, amikor Isten beavatkozását várnánk, de ő látszólag csak hallgat, feltámad bennünk a kétely. Máskor az emberi gonoszság, rosszindulat és kegyetlenség miatt kételkedünk Istenben. Növeld bennünk Urunk a hitet, és erősíts meg minket abban a hitben, hogy mindenkor te irányítod a világ sorsát és a mi személyes életünket! Add, hogy mindig higgyünk abban, hogy elvezetsz minket az üdvösségre!
Jézus keresztútja, szenvedése és halála a legnagyobb próbatétel hitünk számára, de ha eljutunk a feltámadás hitére, akkor rátalálunk a rendíthetetlen alapra, amelyre keresztény életünket építhetjük. A hit elvezet bennünket Isten szeretetének egyre mélyebb megismerésére és segít minket abban, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus követésére. Kérjük és fogadjuk el Istentől a hit ajándékát!
© Horváth István Sándor

---

Istenünk, te minden szentmisében csodálatos ünnepre hívsz bennünket. Meghívsz minket, hogy hallgassuk tanításodat, az örök élet felé irányt mutató isteni szavadat. És meghívsz minket az ünnepi asztalhoz, az oltárhoz, hogy Krisztus testével táplálkozzunk. Szeretetteljes hívásodat örömmel fogadjuk el. Élj bennünk, Istenünk! Amen.

 

Fáradt ember keresztútja

 

Jézust halálra ítélik (önuralom)
        I.
A Getszemáni kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után, tompán, fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni - nyugodtan szólni, amikor beszélni kell, s hallgatni, amikor némaság a méltó válasz...
    Uram, a te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak uralkodni idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon az emberek előtt. Tudjak nyugodtan szólni, s ha kell, hallgatni akkor is, ha idegeim pattanásig feszülnek.

        II.
Jézus vállára veszi a keresztet (a mindennap keresztje)

Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded azt a munkát, melyet a mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt.
    Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni..., nem tenni semmit..., nem tudni semmiről... De nem lehet, vár a mai nap feladata. Vállamra veszem a nap terhét, veled együtt indulok...

        III.
Jézus először roskad le a kereszt alatt (nehéz...)

A teher a földre nyom... A te keresztedbe benne nehezedett a mi terhünk is. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábbal...
    Az én tehercipelésemnek, földrezuhanásaimnak azért van végtelenbe nyúló értéke, mert azt az Isten fölsebzett válla és tántorgó lába szentelte meg. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.

        IV.
Jézus édesanyjával találkozik (Máriával)

Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni, közelségük olyan megnyugtató, szeretetük oly erőt sugárzó... Mária csak szemével tudja végigsimítani fia fájó homlokát, de az ô jelenléte új erőt ad a fáradt kereszthordozónak.
    Mária, édesanyám, engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam...

            V.
Cirenei Simon átveszi a keresztet (fáradtan is segíteni)

Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a kereszthordozó Jézussal találkozik. S mégis fölkíséri a Golgotára...
    Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől... Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon, mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, s nem menthetem föl magam a szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem, szolgálnom, segítenem kell...
    Ha találkozom vele, fölkísérni -- még napi munkám után is -- Jézust a Golgotára, keresztjét hordozva...

        VI.
Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét (a többi ember fáradtsága)

Együtt élek emberekkel. Őket is hajszolja az élet. Ők is sokszor fáradtak, kimerültek, idegesek. Milyen kevés kell ahhoz, hogy Veronika lehessek...
    Egyszer egy derűs szó, máskor egy kis hallgatás, ,,nyelés'', egy kis elnézés -- talán csak annyi, hogy nem nyitom ki a rádiót, vagy csöndesen teszem be az ajtót,... halkan beszélek,... nem panaszkodom folyton saját bajaimról,... nem érzékenykedem,... helyet adok a villamoson...
    Az emberek kimerültségében Krisztus fáradságát tisztelem.

        VII.
Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt (csüggedés)

Uram, időnként oly csüggedés fog el... Hiába minden küszködés, úgy érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmából áll az életem. Napról napra kezdem elölről a munkát, s mindig elmarad egy csomó tennivaló. Napról napra elindulok jószándékaimmal, s minden nap meghozza ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi...
    Uram, elfelejtettem a csüggedés óráiban, hogy a te megismétlődő eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették az én taposómalmomat, a te fölkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis csak előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.

        VIII.
Jézus szól a síró asszonyokhoz (emberi vigasz - kevés)

Uram, keresztutadon nemcsak korbács és durvaság kísér, vannak olyanok is, akik sajnálnak, siratnak. Jól esik ez a szívnek - de a lényegen nem változtat. A keresztet mégis egyedül kell fölvinni a Golgotára.
    Amikor fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad egy-egy meleg szív, aki részvéttel van, vigasztal, sajnál. Jó ez, ha megkapom, de nem keresem. Problémám lényegét nem oldja meg úgy sem. A szenvedéssel végső fokon mégis négyszemközt maradok, s a keresztnek egyedül kell az ,,igen''-t kimondanom.

        IX.
Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt (kétségbeesés)

A legmélyebb zuhanás... Jó volna így maradni... Már nem is érzed a rúgásokat, a korbácsok ütését. Csak ne kellene tovább menni... Csak meg lehetne most itt halni...
    Uram, e szörnyű mélységekbe való leszállásod által ments meg engem a kétségbeeséstől... Ó, te ismered a sötétség mélyét, melyből nem látszik kivezető út. De van. Igaz, hogy a Golgotán át visz... de húsvét hajnalán mégis csak fény ragyog...

        X.
Jézust megfosztják ruháitól (magányosság)

A Golgota kimagaslik a tömegből, s ott állsz rajta, Jézusom, kifosztottan, egyedül, dermesztő magányosságban.
    Barátaid elmaradoztak, anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a távoli tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül - s ők még fájóbbá teszik magányosságodat...
    Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom...
    Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, meg tudna érteni... ha valakivel föl tudna oldódni egyedülvalóságom. De éppen a szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A te elhagyatottságod szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat, amikor fáj a magány.

        XI.
Jézust a keresztre szegezik(álmatlanság)

Végre lefekhetsz, Uram, ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested elpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek hasítsák át, s feszítsék ki fáradt tagjaidat.
    Hányszor kereszt az én pihenésem is, Uram. Nem tudok pihenni... Aludnék, de zajok, hangok hasítanak belém, mint szögek - aludnék, de idegeim feszülnek, mint tested a fán...
    Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe...

        XII.
Jézus meghal a keresztfán (még az Isten is elhagy)

A nap és a hold elsötétedik, éjszaka száll a Golgotára, s éjszaka száll a lelkedre: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?...
    Amikor a szenvedés, kimerültség útjait járom, hányszor érzem, Uram, én is: nem tudok már imádkozni sem. Sötétség, szárazság kínoz, s úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten...
    Uram, a te golgotai éjszakádból él a világ, s amikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál a legkedvesebb az Atyának...
    Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van az Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolléte...

        XIII.
Jézus testét leveszik a keresztről (tehetetlenség)

Megdöbbentő dolog ez: az Istenember holtan, tehetetlenül függ, leszögezve... Szeretetből, a mi tehetetlenségünk miatt. Aki mindenre képes, az erőtlenné tette magát.
    Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem... A fáradtság, az erőtlenség leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat... A lélek kész, de a test erőtlen...
    Krisztusom, te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ Megváltója, a Gonoszság Fejedelmének legyőzője. Ha egyesítem veled gyöngeségemet, én is részt veszek veled a világ megváltásában...

        XIV.
Jézust a sírba teszik (a teljes megnyugvás)

Eljött a teljes pihenés ideje. Vége a harcnak, küzdelemnek, fáradtságnak, szenvedésnek. A nagy életmű kész.
    Minden, ami fáj, elmúlik egyszer... A megfáradt vándor hazatér. S a pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben a föld mélyén - ó, nem. A mennyei Atya vár ölelésre, letöröl szememről minden könnyet, elsimít homlokomról minden barázdát. Krisztus kézenfog, s a sok szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába:
    ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot.'' Amikor türelemmel, szeretettel, áldozatkészen, keresztemmel egyesítve hordoztátok a mindennap fáradságát, a szenvedés keresztjét, - talán nem is gondoltatok arra, hogy az én passióm folytatódik bennetek a világ végéig...
    Ilyeneké a mennyek országa...

                                                                                                                               

Arató Miklós Orbán  

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A FELTÁMADÁSRÓL

Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”

---

Újjáteremtés és megdicsőülés
„Te kegyelmet mindig osztasz,
feltámadtál, s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.”
Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett című versében olvashatók e sorok. A versben a költő úgy fogalmazza meg gondolatait, mintha a feltámadt Krisztus sírja mellett tűnődne a húsvéti eseményről, a feltámadásról. S egyben megvallja hitét, hogy Istennek hatalma van feltámasztani, új életre kelteni az embert. Érdemes még idézni a költemény utolsó szakaszát, amelyben az a gondolat fogalmazódik meg, hogy feltámadásunk által utolérjük Krisztus Urunkat a mennyország kapujában:
„Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan...
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utolérlek, Krisztusom!”
Katolikus hitünk egyik legfontosabb eleme, a feltámadásba vetett hit témája kerül elő a mai evangéliumban. Hiszek-e Krisztus feltámadásában? Hiszek-e abban, hogy Isten minden embert, engem is feltámaszt az örök életre?
A mai evangéliumban olyan emberekről olvastunk, akik nem hittek a feltámadásban. A szadduceusok vallási csoportjához tartozók azért nem fogadták el a feltámadás tanát, mert arról nincs szó a mózesi könyvekben. Nézetük, álláspontjuk igazolása érdekében vitába szállnak Jézussal. Jézus felel a vitát kezdeményezőknek s válaszában Istent az élők Istenének nevezi. Ábrahámra, Izsákra és Jákobra hivatkozik, akik a szadduceusok szemében is tekintélynek számítottak. A Szentírás tanítása szerint Isten ad életet minden teremtményének, köztük az embernek is. Ő a földi életnél is nagyobbat akar adni az embernek: az örök életet a feltámadás által. Ha életünket neki ajánljuk fel, akkor halálunk után is vele fogunk élni.
Még a keresztény katolikusok között is akadnak olyanok, akik nem hisznek a feltámadásban. Jézus feltámadásában még talán igen, de az ember feltámadásában már nem. A túlvilágot egy kitalált történetnek tartják, amivel az Egyház akarja megvigasztalni azokat, akik sok nehézséggel küzdenek földi életük során. Ők napjaink szadduceusai.
Jézus Krisztus feltámadása, amelyet évente húsvétkor ünneplünk meg, hitünk legnagyobb igazsága. Az Úr feltámadásának lényeges jele az üres sír. Először az asszonyok, majd a sírhoz siető apostolok találják üresen azt a sziklasírt, ahová a keresztről való levételt követően Jézus testét elhelyezték. A húsvéti beszámolók másik fontos eleme Jézusnak, a Feltámadottnak a megjelenése. Az Úr megdicsőült testben mutatja meg magát.
E találkozások hitet ébresztenek az apostolokban. E találkozások olyan mély lelki változást eredményeznek, ami megmagyarázhatatlan az Úr feltámadása nélkül. A feltámadás után a jézusi közösség tagjainak magatartásában rendkívüli fordulat következik be. Az apostolok bátran kiállnak a nagy nyilvánosság elé, és arról tanítanak, hogy a keresztre feszített Jézus él, Isten feltámasztotta őt a halálból. És ettől még akkor sem tágítanak, ha bántalmazzák vagy megölik őket. Krisztus feltámadását hirdetik, mert megtapasztalták a feltámadást, találkoztak a Feltámadottal.
A feltámadás mindennél jobban tanúskodik Isten emberek iránti szeretetéről. Isten szeretetből teremtette meg az embert, neki köszönhetjük életünket. Isten szeretetből küldte el Fiát, Jézust a világba, hogy megváltson és üdvözítsen minket. Isten, aki nap mint nap sokféleképpen megmutatja szeretetét irántunk, hogyan engedhetné, hogy életünk a semmibe vesszen? Ő az életre teremtett minket és mindannyiunkat az örök életre hív. A feltámadás a halál legyőzése. A feltámadás testünk újjáteremtése és megdicsőülése. A feltámadás Isten ajándéka.
© Horváth István Sándor

---

Mennyei Atyánk! Jézus feltámadása nyújtja nekünk a reményt, hogy mi is feltámadunk az örök életre. A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondolhatom, hogy az életnek ezzel vége. Te új életet adtál Fiadnak, Jézusnak, akit húsvétvasárnap hajnalra feltámasztottál. Hisszük, hogy új életet adsz majd nekünk is, amikor feltámasztasz minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk veled, az örök szeretettel. Uram, hiszek a feltámadásban, hiszek az örök életben. Neked ajánlom az életem, hogy veled élhessek majd örökké a mennyei boldogságban. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A TEMPLOMRÓL

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.

---

Ma a Lateráni Szent János-bazilika felszentelését ünnepeljük. Ez a Rómában található bazilika a pápa székesegyháza, valamint „a város és a földkerekség minden templomának anyja és feje.” A bazilika a IV. század elején épült, I. Szilveszter pápa szentelte fel a Legszentebb Üdvözítő tiszteletére. Később Keresztelő Szent Jánost és Szent János apostolt is a templom védőszentjévé nyilvánították. Jelentőségét tekintve egyedül a vatikáni Szent Péter-bazilika előzi meg. A Lateráni-bazilikát tartjuk az első nyilvános keresztény templomnak, hiszen amikor a császár a milánói rendeletben engedélyezte a keresztény vallás szabad gyakorlását, ebben a templomban ünnepelték először nyilvánosan a szentmisét. Korábban a föld alatti katakombákban és magánházaknál gyűltek össze a keresztények az Eucharisztia ünnepére. A bazilika magyar vonatkozása, hogy egyik mellékhajójában II. Szilveszter pápa sírja fölött egy márvány domborművön két jelenet van: a felső részen a Magyarok Nagyasszonya előtt hódolatát kifejező Szent István és Szent László király látható, alatta pedig az a jelenet, amikor a pápa átadja a Szent Istvánnak szánt királyi koronát az Asztrik apát vezette magyaroknak.
Az ünnep evangéliumában Jézus saját testének lerombolásáról és annak felépítéséről beszél: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” (Jn 2,19). A beszéd jelentőségét mutatja, hogy ezeket a szavakat idézik vádlói a főtanács előtt kihallgatása során (vö. Mt 26,61) és a kereszt alatt is ezzel gúnyolják az arra járók (vö. Mt 27,40). Az ószövetségben a jeruzsálemi templom Isten jelenlétének a helye volt. Ezt a szerepet veszi át a feltámadással Jézus teste. A feltámadt Krisztus révén Isten jelen van a világban. A templom, minden templom az Istennel való találkozás helye.
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Jézus Krisztus, nem az evilági országért kérünk téged, amely mulandó és ideiglenes, hanem azért az Országért imádkozunk hozzád, amely örökké tart, amelyben nem lehet hiány és gyöngeség, ahol a szép angyalok színről színre jutnak és dicsérnek téged.

 

SZENT ÁGOSTON ~ AZ ISTENI SZÉPSÉGRŐL

Örök-új Szépség, jaj, későn kezdtelek szeretni! Bennem voltál, én meg kívüled! Künn kerestelek, s torz mivoltommal belerohantam ékes teremtett világodba. Velem voltál, s én nem voltam veled. Teremtmények szakítottak el messze tőled, amik nélküled egyáltalán nem is volnának.
Azután felharsant hívó szózatod; megtörted lelkem süket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s elűzted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, beszívtam s most utánad lelkendezek. Ízleltelek, éhezlek, szomjazlak; megérintettél, s íme áttüzesedtem a vágyakozástól békéd után.
Majd ha egészen beléolvadok, nem bánt engem többé sem fájdalom, sem fáradság; egész életemet azontúl teljességed élteti. Akit te betöltesz, szárnyakat kap tőled; én meg, jaj, nehézkes vagyok, mert még nem vagyok tele tevéled!
Gonosz örömök küszködnek bennem tisztes szomorúságokkal; melyik fél győz majd, nem tudom. Uram, jaj, kérlek, könyörülj rajtam.
Jaj nekem! Íme sebeim! nem rejtegetem őket. Orvos vagy, beteg vagyok. Könyörületes vagy, nyomorult vagyok.
Nem igaz-e, hogy kísértés az ember élete a földön? Bajt és nehézséget ki szeret? De nem is kívánod, hogy szeressük, hanem. hogy tűrjük. Amit tűrök, azt nem szeretem, ha talán készakarattal tűröm is. Mert akinek öröme van is a hosszú tűrésben, jobban szeretné, ha nem volna tűrni valója.
Bajomban a jobbat várom, jó sorsomban bajtól félek. Van-e e kettő között valahol középen olyan pont, ahol az ember élete nem volna kísértés?
Jaj, és újra jaj nekünk a sors kedvezései miatt, mert elrettentenek a megpróbáltatásoktól s romlás jár örömeik nyomában!
Jaj, újra és harmadszor is jaj a sors megpróbáltatásai miatt, mert nehéz a baj igája, s jobb utáni vágyakozásunk, jaj, könnyen végét szakítja türelmünknek.
Nem szakadatlan kísértés-e az ember élete a földön?
Nincs nekem másban reményem, mint nagy irgalmasságodban. Add meg, Uram, amit parancsolsz, s követelj tőlem, amit csak akarsz!
Isten iránti szeretet.
Uram, hiszem, tudom és érzem, hogy te vagy a legfőbb jó. Nemcsak a legfőbb jóakarat vagy, hanem a legfőbb, a mindent felűlmúló szépség is. Hiszem, hogy bármilyen szép is teremtett világod, Hozzád, minden szépség forrásához és teremtőjéhez hasonlítva, mégis csak por és hamu és semmi, és nem érdemel csodálatot.
Tudom, hogy az angyalok és szentek tökéletes öröme, boldogsága: szemlélni téged, az örökkévaló szépséget. Már a földön is elragadtatásba ejt szent lelkeket dicsőségednek egy-egy sugara. Még én is, az én semmiségemben, érzem ennek igazságát, hiszen irgalmasságból felvetted természetünket és ember módjára jöttél hozzánk, ,,és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét''.
Ó én drága Megváltóm, minél többet szemlélem szavaidat, tetteidet, műveidet, szenvedéseidet, melyekről az Evangélium értesít bennünket, annál mélyebben megismerem csodálatos dicsőségedet és szépségedet.
Éppen azért, jóságos Megváltóm, mert látom, milyen szép vagy, azért szeretlek és óhajtlak mindig jobban szeretni. Mert az egész létező világon Te vagy az egyetlen jóság, az egyetlen szépség és gyönyörűség, mert semmi sem hasonlítható hozzád, mert Te végtelenül fölségesebb és csodálatosabb vagy, mint a legszebb teremtmények, azért ölellek magamhoz egészen sajátos, semmivel össze nem hasonlítható, egyetlen és valóban szuverén szeretettel. Minden sötét és szomorú nekem Hozzád képest, én Uram, semmit sem tudnék úgy szeretni ezen a földön, mint téged, még azt sem, ami természettől a legkedvesebb nekem. Mindent inkább veszítsek el, csak téged ne, mert Te, ó Isten, Te vagy az én legfőbb Uram, egyetlen szerelmem.
De te, Uram, végtelenül jobban tudod nálam, milyen kevéssé szeretlek valójában. Nem is tudlak szeretni másként, mint kegyelmed segítségével. Csak a kegyelem nyitotta meg lelkemnek szemét, hogy láthassa felségedet. A kegyelem ragadta meg és tette fogékonnyá csodálatos szépséged gyönyörűségei iránt szívemet. Csak az érzékek szörnyű romlottsága tarthatna vissza attól, ó Uram, hogy szeresselek és szemléljelek.
Ki van közelebb hozzám nálad, ó Istenem? És mégis e földnek dolgai, mindaz, ami természettől jól esik nekem, újra, meg újra el akarják fordítani rólad tekintetemet. Csak kegyelmed segíthet rajtam. Óvd hát, ó Uram, szememet, fülemet, szívemet e borzasztó zsarnokságtól! Törd szét bilincseimet, emeld fel szívemet, engedd, hogy egész lényem csak feléd forduljon, hogy soha el ne veszítselek szemem elől, és engedd, hogy szeretetem a te szemlélésedben napról-napra növekedjék.
Ámen.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A TISZTESSÉGRŐL

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”

---

Jézus korában a zsidó törvények szigorúan tiltották a nagyon magas (uzsora)kamatot, de ennek ellenére is létezett ez az igazságtalan hitelezési forma. Napjainkban szintén büntető törvények tiltják az uzsorakamatot, mégis létezik.
Az intéző, akiről az evangéliumi példabeszédben olvasunk, valóban megkárosította gazdáját azzal, hogy a fizetendő kamatot csökkentette. A gazdának így kevesebb haszon jutott, a hitelesek pedig jobban jártak.
A történet azzal a váddal indul, hogy az intéző rosszul kezeli ura vagyonát, de ez a vád végül is nem nyer bizonyítást. Előfordulhat az is, hogy rosszindulatból vádolták meg igazságtalanul az intézőt a gazda előtt, aki elhitte a híresztelést. Pedig lehet, hogy becsületesen dolgozott az intéző és nem a maga hasznát kereste. Ebben a helyzetben az intéző megoldást keres. Nem esik kétségbe, nem kezd el védekezni a hamis vádak ellen, hanem a lehető legügyesebb módon próbálja biztosítani jövőjét. Tettének célja az volt, hogy barátokat szerezzen magának. Ez utóbbi magatartás és a leleményes, gyors intézkedés vívja ki a dicséretet és nem a csalás.A példabeszéd azt tanítja, hogy a személyes és a ránk bízott javakkal egyaránt okosan kell gazdálkodnunk. Céljaink megvalósításában a becsületesség és a tisztesség vezessen minket!
© Horváth István Sándor

---

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS AZ IRGALOMRÓL

 

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

---

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezetében három példabeszédet találunk, amelyek tanításuk tekintetében szorosan kapcsolódnak egymáshoz, tudniillik az Isten irgalmáról szólnak nagyon szemléletes módon. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett fiúról (magyar fordításban tékozló fiú) szól.
A bárányok esetében százból veszik el egy, a pénz esetében tízből szintén egy, illetve a két fiú közül veszik el az egyik. A pásztornak fontos az egyetlen elveszett bárány, ezért elindul, hogy megkeresse. Az asszonynak is fontos az egyetlen elveszett pénzdarab, ezért nem nyugszik, amíg meg nem találja. Az atyának fontos az elveszett fia, minden nap hazavárja őt. Istennek fontos az egyetlen elveszett ember, aki talán én vagyok. Az irgalomban gazdag Isten senkit sem akar elveszíteni.
Miként a pásztor keresi az elveszett bárányt, úgy keresi Isten a bűnös embereket. Az irgalmas Atya minden embernek felkínálja a megtérést és a bűnbocsánatot. Korunkban sok ember, aki tudatára ébred bűneinek, keresi a lehetőséget a szabadulásra, de nem találja. Nem találja, mert nem Istennél keresi. Sokan nem tudják, hogy ki adhatja meg nekik a bűntől való szabadulást. Sokan arra törekszenek, hogy elnyomják magukban a bűntudatot, de ilyen módon nem szabadulhatnak meg a bűn terhétől.Az Egyház – miközben maga is rászorul Isten irgalmára – szüntelenül hirdeti, hogy Isten irgalmas és örömmel megbocsát mindenkinek. Ugyanakkor Krisztustól kapott küldetésének megfelelően közvetíti Isten megbocsátását az emberek felé. A Hit évében tegyünk tanúságot az irgalmas Istenről, hogy bűneiktől szabadulni akaró testvéreink a bűnbocsánat szentségében rátaláljanak az irgalmas Istenre.
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Istenünk! Csodálatos képességekkel áldottad meg az embereket és bizalmad jeleként arra kérsz bennünket, hogy embertársaink szolgálatára álljunk. Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked. Hűséges szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az örök életre.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS AZ ÉLET NEHÉZSÉGEIRŐL

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”

---

A mai evangéliumban elhangzó szavak kifejezetten provokálnak minket. El kell döntenünk, hogy kit szeretünk a legjobban, kiért akarunk élni? Kinek a tanítványa vagyok? Képes vagyok-e minden áldozatot meghozni, hogy tanítványa legyek? Kinek szeretném odaadni az életemet? A döntésben talán segítenek minket a következő kérdések: Ki szeret engem a legjobban? Ki az, aki értem él? Ki a legjobb Mester? Ki az, aki a legnagyobb áldozatot is meghozta értem? Ki az, aki még az életét is odaadta értem? A nagy népsokaság létszáma hamar lecsökken, sokan elpártolnak Jézustól és csak kevesen bizonyulnak igazi tanítványnak. Érdemes lemondanom minden evilági dologról, hogy a kevesek közé tartozhassak.
Jézust a kereszthordozásban is követnem kell. Az élet nehézségei, a betegségek, a szenvedés mind-mind olyan keresztek, amelyek ránk nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül vagy haraggal hordozza, mert nem ismeri fel nevelő hatását. Lázad a kereszt ellen, mert Isten büntetésének tartja. Mások türelemmel és örömmel hordják. Ha valóban szeretjük Istent, szeretjük a keresztet is. Jézus az Atya iránti szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért, vállalta a szenvedést, a kereszthordozást és a kereszthalált. Legyünk bátrak! Ne meneküljünk életünk keresztjei elől, mert azok vállalása jelzi, hogy mennyire szeretjük Istent. Ha szeretem a keresztet, Istent szeretem.
© Horváth István Sándor

---

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

 

 

 SZENT IMRE HERCEG ÜNNEPE

 
Ünnep
Szent István királynak és Boldog Gizellának fiaként 1007-ben született Székesfehérvárott. Hétéves korától Szent Gellért nevelte életszentségre, és oktatta korának tudományára. A királyi udvarban is az imádság, a rejtettség és a teljes lemondás szentje lett. Kegyelmi sugallatra a legkedvesebbet: teljes lelki és testi tisztaságát ajánlotta fel Istennek. Bár atyja kívánságára házasságra lepett, szűzi tisztaságát mégis megőrizte, élete így lett jel és példakép. Nem tudjuk, ki volt a felesége, de akárki volt, bizonnyal méltó volt Imréhez, mert a házasságban a nagyobb erényt többre értékelte, mint a gyermekek utáni vágyat. Meghalt 1031. szeptember 2-án. Szent László király uralkodása alatt, István király és Gellért püspök kanonizációjának évében, 1083. november 5-én őt is szentté avatták.

 

Könyörgés

 

Istenünk, te Szent Imrét tündöklő ifjúságában emelted szentjeid társaságába, miután sugallatodra neked szentelte életét. Engedd, hogy mindenkor közben  járó segítőnk legyen nálad. A mi Urunk.

  

Szent Imre herceg imája

   

Úristen, te az egész világ gondviselője vagy.
Te adsz erőt a gyönge embernek, a Te kezedben van
a fejedelmek lelke.
Te hatalmasabb vagy minden földi királynál.
Tégy velem tetszésed szerint!

Amen

Kiváló dolog a szüzesség

Szent Imre, megelégedve kevés alvással, éjszakán  ként, amikor már mindenki aludni tért, s előtte, mint a király fiához illik, két gyertyatartó világított, Istennek zsoltárokat énekelve virrasztóit, és minden egyes zsoltár végén szívének töredelmével bűnbocsánatért könyörgött. Atyja óvatosan, a fal nyílásán keresztül gyakran megfigyelte ezt, de övéi közül senkinek sem akarta elárulni.

Mindezekben meg kell gondolnunk, mily kegyesen, mily irgalommal gondoskodott Isten a mi gyarlóságunkról, mert nemcsak szóban kapjuk meg az igazság mintáját, hanem szentjeinek élete is feltárul előttünk, mint követendő', egyenes út. Tehát senkinek ne essék nehezére a szegénység, mert az Úr kiválasztja a szegényeket, amint mondja is: Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa (vö. Mt 5, 3). De senki ne bizonygassa, hogy a gazdagok kirekesztendők az Isten országából, tudniillik azok, akik megkívánás nélkül birtokolják a gazdagságot. Az Egyház az írásokban úgy jelenik meg ragyogva előttünk dicsőségben és ékességben, mint a haditábor félelmetes erejű rendje; a jó cselekedeteknek sokaságától tündöklik, és sokféle hívő nép veszi körül, hiszen a barbár népektől sem maradt távol az isteni látogatás: az igét, amelyet ezer és ezer nemzedéknek adott az Úr (vö. Zsolt 104, 8), immár az egész világ befogadta. A hithez pedig csaknem a mi időnkben tért meg Pannónia, amely mostanáig a pogányság oktalan szokásaival volt megfertőzve, de a keresztény királynak, azaz Istvánnak buzdítására és érdemei áltál a hit erejében és az istentisztelet gyarapodásában nagyon is sokat fejlődött.

Történt pedig egy éjszakán, hogy Imre egyetlen egy szolgája kíséretében titkon elment imádkozni az ősi templomba, amely Veszprém városában, Györgynek, Krisztus dicső vértanújának tiszteletére épült. Itt az oltár előtt imádságba merülve azon elmélkedett szívében, mi lenne az a mindennél kedvesebb áldozat, amelyet ő Istennek felajánlhatna. Hirtelen nagy fényességű ragyogás áradt szét a templom egész belsején, és isteni szózat hangzott fel a magasban: Kiváló dolog a szüzesség, kívánom tehát tőled szívednek és testednek szüzességét! Ezt ajánld fel nekem, és ebben tarts ki mind végig!" ö azonban nem hagyatkozott saját erejére, ha¬ nem mint orvossághoz, a kegyelemhez menekült, és így szólt: Uram, Istenem, te a világ gondviselője és az emberi gyengeség erősítője vagy, te megtöröd a fejedelmek büszkeségét, és rettenetes vagy a fold királyai előtt (vö. Zsolt 75, 13): teljesítsd bennem szándékodat, és az ártalmas indulatokat irgalmad hatalmával oltsd kiben  nem!"

Így Szent Imre abban az órában megerősítve Isten vigasztaló igéjével, ezt a titkot megtartotta szívében, és a szolgának, aki egyedül volt tanúja ennek az Istennel való társalgásnak, és a többinek is, megtiltotta, hogy haláláig e titkot valakinek is elárulják.

Ez, és még több jele az erényeknek mintegy szíve kamrájába zárva volt Szent Imrénél mindaddig, amíg csak el nem törött a korsó, és a kenetnek illata szét nem áradt.

Forrás: Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A LELKI FEJLŐDÉSRŐL

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

---

Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá.
A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom!
Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk. A ma ünnepelt Szent Imre herceg, akit fiatalon és váratlanul ért a halál, éber volt s tudta, hogy bármikor találkozhat az Úrral. Minden bizonnyal annak köszönhető ez, hogy nagy gondot fordítottak nevelésére. A trónörököshöz méltó királyi erények és a tudományok elsajátítása mellett nagy figyelmet szentelt a hitre és a lelki életre való nevelésre is az ő tanítója, Szent Gellért. A Hit évében imádkozzunk azért, hogy a szülők, valamint a gyermekek és fiatalok tanításával foglalkozók szenteljenek nagy figyelmet a rájuk bízottak lelki fejlődésére!
© Horváth István Sándor

---

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

 GONDOLATOK A MEGBOCSÁTÁSRÓL

~ Pál Ferenc atya előadása ~

Ha az élet bármely területét nézzünk, gyakran előfordulnak olyan helyzetek mikor megbántunk valakit vagy minket bántanak meg. Ez előfordulhat közelebbi kapcsolatokban, mint a párkapcsolat, szülő-gyermek kapcsolat, barátságokban vagy tágabban értelmezett kapcsolatokban. Mikor megbántanak minket vagy mi bántunk meg valakit először sérelmet, dühöt, haragot, gyűlöletet, bűntudatot érzünk, úgy érezzük igazságtalanok voltak velünk szemben. A harag egészséges dolog, hiszen indulatokat vezet le, de ha sokáig fortyog, bennünk torzítja a személyiséget és szomatikus és pszichés betegségeket okozhat. A megbántás és a megbántódás része a mindennapjaiknak, néha észre sem vesszük, amikor szavainkkal, cselekedeteinkkel, viselkedésünkkel sebeket ejtünk egymáson. Néha úgy érezem, ha minket bántanak, meg nagyon hamar megsértődünk, forr bennünk a harag, szitkozódunk és nem éppen a legszebb szavakkal illetjük egymást. Ha mi bántunk meg valakit az olyan más, mert úgy ítéljük meg megérdemelte. Ha valamit ránk nem jellemző, magunktól nem várt módon teszünk, azt általában szégyelljük. A megbocsátás fontosságát be kell látnunk, mert a meg nem bocsátás eltávolít minket egymástól, keserűséget szül, és egy idő után az ember azt veszi észre, hogy egyedül marad. Gyakran a megbocsátás helyett csak, elnézzük a másiknak a felénk irányuló sértését, ami viszont inkább a tett visszaigazolását jelenti. Ha csak elfelejtjük „borítsunk rá fátylat” akkor nem akarunk szembe nézni a történtekkel. A mentség keresésével is csak felmentést adunk az ellenünk vétkezőnek. A megkegyelmezéssel pedig csak a fölényünket domborítjuk ki. A megbocsátás tulajdonképpen a bennünk, mások ellen hordozott indulat, sérelem, harag, gyűlölet, fájdalom és a saját bűntudat és lelkifurdalás elengedése.
A megbocsátás csak akkor teljes, ha felejteni is tudunk. Amíg nem tudunk, valamit egészen elfelejteni nem tudunk teljesen megbocsátani. Sokszor használjuk ezt a kifejezést”olyan vagyok, mint egy elefánt, meg tudok bocsátani, de felejteni nem”A felejtéshez pedig alázatra van szükség. Ha szelídek és alázatosak vagyunk és szeretet van, a szívünkben meg tudunk bocsátani Fel, kell ismernünk, hogy mi is megbocsátásra szorulunk, hiszen emberek vagyunk. Nehezen tudunk megbocsátani. Ki mondjuk a feloldó szót da azért szívünk még megsebzett marad, benne érezzük még a tőrt. Vagy megbüntetjük az illetőt vagy elnézünk a feje fölött. A megbocsátás szempontjából teljesen mindegy hogy a megbántó vagy a megbántott kér előbb bocsánatot. A tapasztalat azt mutatja, az kér előbb bocsánatot, akiben a büszkeségnél nagyobb a szeretet. A megbocsátással felszabadul a lelkünk és megnyugvást találunk.
Közeli hozzátartozóknak sokkal nehezebb megbocsátani, igazi érzelmi kihívás, de az is igaz minél jobban szeretünk, valakit minél közelebb áll hozzánk annál jobban meg tudjuk bántani. A bennünk keletkezett fájdalom, harag, sértés a bántás erősségétől is függ. Amikor megbocsátunk, valakinek hozunk egy döntést egy elhatározást. A megbocsátás egy hosszú munkafolyamat, nem a felejtést jelenti. Nem az ellenünk elkövetet vétkek és bűnök elfogadása, megmagyarázása a cél, mert ez önbecsapást jelent. A megbocsátáshoz idő kell, nem megy egyik napról a másikra, mert ha siettetjük, a dolgot csak azt érjük el, hogy sérelmeinket elfojtjuk, tagadjuk. Ha megbocsátottunk valakinek, az azt is jelenti, hogy lemondtunk a bosszúról. Ha veszteség vagy csalódás ér minket, először haragszunk, sírunk, tombolunk, de mindenképpen őszintén be kell vallanunk, hogy ez fájdalmat, okoz nekünk, nem szabad magunkat becsapni, ön ámítani és kézlegyintéssel elintézni a dolgot „á nem számít”. Igen ki kell magunkból adni a fájdalmainkat, ki kel sírni ki kell beszélni és tudomására kell hozni a másiknak, hogy megbántott, lelkünkbe tiport. Ha őszintén feltárjuk, fájdalmunkat lelki közelségbe kerülünk a másikkal, ami viszont a közöttünk levő intimitást erősíti. A megbocsátás, része a kapcsolat fejlődésének és konfliktus helyzetekkel is járhat, de ha nincs konfliktus nem elég mély a megbocsátás.
A megbocsátás olyan folyamat, ami áldozatokkal jár, de ez erősítheti is a két ember közötti kapcsolatot. A megbocsátás magunkról szól és egy emberes, a kibéküléshez viszont már két ember kell. Fontos hogy a megbocsátás szeretetből, feltétel nélkül jöjjön létre. Természetesen könnyebb úgy valakinek megbocsátani, ha az illető ki tudja mondani, hogy, sajnálom, ne haragudj vagy bocsáss meg. Ha kiszolgáltatottságból bocsátok meg a saját érdekeimet nem veszem figyelembe. Jellemző ránk, hogy sérelmeinket évekig cipeljük magunkkal és ezek belső feszültségeket okozhatnak. Amikor kötődünk a múlthoz és nem akarjuk sérelmeinket, haragunkat elengedni gyakorlatilag a másik bűne mögé bújunk, nem akarunk felelősséget vállalni.
Ha meg tudunk bocsátani, megteremthetjük a belső békét. az egyensúlyt és a harmóniát. A megbocsátás érzelemvilágunkban, viselkedésünkben, gondolkodásunkban létre jövő pozitív változás, amely legyőzi a bennünk munkálkodó negatív érzéseket, haragot és a gyűlöletet. A megbocsátás egy hosszú folyamat, amihez idő kell és meg kell várni, amíg háborgó érzelmeink lecsillapodnak. A szégyenérzet nem azonos a bűntudattal, a szégyen saját magunkra vonatkozik. A bűntudat más. A mikor a lelkiismeretünk, ami egy velünk születet ösztön szintű tulajdonság és meg tudja különböztetni a jót és a rosszat elkezd munkálkodni és ez indítja be a bűntudat érzését. Soha ne teljen el úgy napunk, hogy haraggal a szívünkben fekszünk le, hiszen a harag méreg meg mérgezi lelkünket, pszichénket és testünket.

Megjegyzés: A megbocsátásról könnyebb írni, mint megtenni. Én sokáig azt gondoltam megbocsátó típus vagyok. A megbocsátás fogalmát elemezve viszont rájöttem, hogy sokszor összekevertem a tagadással, felejtéssel az elnézéssel. A megbocsátás valóban egy munkafolyamat, meg kell tanulni és bizonyos helyzetekben felül kell kerekedni önmagunkon. Bocsánatot kérni viszont könnyedén tudok, az nem okoz problémát, nem esik nehezemre. Ha megbántom a másikat főleg azt, aki közel áll hozzám pillanatok alatt ki tudom engesztelni. Idegenektől is minden nehézség nélkül tudok bocsánatot kérni. Minden nehézség nélkül ki tudom mondani a bűvös szót ne, haragudj, bocsáss meg vagy elnézést, nem akartam. A megbocsátással már nehezebb a dolgom. Azoknak az embereknek, akik felé megnyíltam, őszinte voltam és feltétel nélkül bíztam, de szavaikkal vagy teteikkel megbántottak és mély sebet ejtettek a szívembe nehezen tudok megbocsátani. Mindenesetre a saját kis világomban is igyekszem megteremteni e belső békét, a harmóniát, az egyensúlyt. Ha szívemben béke van, talán jobbnak fogom találni a körülöttem levő világot is.

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A JÓCSELEKEDETEKRŐL

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

---

Jézus egy étkezés alkalmával érdekes tanácsot ad az őt vendéglátónak, amely tanács nem csak neki szól. Azt javasolja, hogy olyanokat lássunk vendégül, akik ezt nem tudják viszonozni. A meghívások viszonzása alapvető illemszabály, amelynek megszegése sértődöttséget vagy haragot okozhat a családok, családtagok között. Jézus nem ezen illemszabály ellen beszél, hanem a szeretetgyakorlás újszerű módjáról.
A jócselekedetek gyakorlásakor nem szempont a viszonzás, hiszen akkor szó sem lenne önzetlenségről. Napjainkban is vannak olyan esetek, amikor viszonylagos jólétünk javaiból önzetlenül és viszonzást nem várva kell adakoznunk azok számára, akiknek megélhetését semmivé tette például egy természeti katasztrófa. Az ilyen helyzetekben való adakozásunk ne csupán sajnálatból fakadjon és ne is csak lelkiismeretünk megnyugtatására szolgáljon, hanem legyen valóban a nagylelkűségnek a jele!
Jézus a jócselekedetek önzetlen gyakorlásának módját ajánlja a mai evangéliumban. Nem az a legtökéletesebb jele a tiszteletnek és a szeretetnek, ha a viszonzás reményében tudunk csak adni. A jócselekedetek értéke akkor a legnagyobb, ha nem várunk cserébe semmit. Könnyebb ezt megtennünk akkor, ha egyedül Istentől várjuk jutalmunkat, és nem számítunk az emberi viszonzásra. Egyetlen kincsre vágyakozzunk, az üdvösségre, amelyet hitünk és jócselekedeteink érdeméül kapunk Istentől.
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!