'Nemde én a te Anyád vagyok?'
A hagyomány szerint 1531. december első napjaiban történt. Egy szegény,
de nemes lelkű Juan Diego nevű ember - aki Cuauhtitlenből származott és bizonyos lelki ügyek voltak rábízva, mert a tlatilolcói szerzetesekhez tartozott - egyik szombaton korán reggel szentmisére
Tlatilolcóba indult. Amikor a Tepeyacnak nevezett dombhoz érkezett, már
világosodott. A dombtetőn éneket hallott. Amikor az éneknek vége lett,
bár senki sem járt arra, hangot hallott a domb felől: 'Kedves Juan
Diego!' - szólt a hang. Ő rögtön abba az irányba ment, ahonnét a hívó
hangot hallotta.
Amint a domb tetejére felérkezett, egy Úrnő állt ott, aki hívta, hogy
menjen oda hozzá. Amikor eléje érkezett látta, hogy az Úrnő ruhája
fénylik, mint a nap. A Szűz mindjárt ki is nyilvánította előtte
akaratát. Így szólt hozzá: 'Tudd meg, szeretett fiam, hogy én Szűz
Mária, a mindenkor szeplőtelen Szűz vagyok, Anyja az igaz Istennek, az
élet Szerzőjének, aki mindent teremtett és fenntart, aki az ég és föld
Ura.
Nagyon akarom és forrón kívánom: Épüljön itt ezen a helyen nekem
templom, hogy Fiamat, Jézust megmutassam, kinyilvánítsam és dicsérjem,
hogy kiárasszam szeretetemet és anyai érzületemet, oltalmamat és
védelmemet, mivel valójában a ti kegyes Anyátok vagyok, a tiéd és
mindenkié, akik csak a földön élnek, mindazoké, akik szeretnek, akik
keresnek, akik áhítattal és bizalommal segítségül hívnak engem.
Itt letörlöm könnyeiket és meghallgatom panaszaikat, megsegítem őket
szorongatott helyzetükben és enyhülést hozok nekik megpróbáltatásaikban.
Hogy pedig kívánságom teljesüljön, menj el Mexikóvárosba, a püspöki
palotába. Mondd meg a püspöknek, hogy én küldtelek, mert azt akarom,
hogy ebben a völgyben templomot építsenek nekem.'
Juan Diego nyomban el is ment a püspök házába, akinek neve Juan de
Zumarrága volt, Szent Ferenc rendjéből. A püspök ugyan meghallgatta őt,
de mintha nem hitt volna neki mindenben, s ezért ezt válaszolta: 'Fiam,
jöjj el újra, és ismét meghallgatlak. Majd gondolkozom, hogy mit kell
tennem a kívánságoddal kapcsolatban.'
Másnap Juan Diego látta, hogy a Királynő lejön a dombról. Odajött, és
így hozzá szólt: 'Halljad, szeretett fiam! Ne aggódj nagybátyád
betegségével vagy bármi más bajoddal kapcsolatban. Nemde én a te Anyád
vagyok? Nemde oltalmam és védelmem alatt állsz? Nemde én vagyok életed
forrása és boldogsága? Jól tudod, hogy az én ölemben és karjaimban vagy!
Vajon szükséget szenvedsz-e bármiben? Ne szomorkodj, és ne
aggodalmaskodjál! Menj fel, kedves fiam, a dombra, és azon a helyen,
ahol engem láttál és ahonnét szóltam hozzád, különböző virágokat
találsz. Szakítsd le és gyűjtsd össze ezeket a virágokat, aztán jöjj, és
hozd ide nekem.'
Juan Diego elment, összegyűjtötte a virágokat, és az Ég Királynője elé
vitte, Ő pedig tiszteletreméltó kezeibe vette azokat, majd Juan Diego
köpenyére téve így szólt: 'Szeretett fiam, ezeket a virágokat vidd
jelként a püspökhöz. Te az én küldöttem vagy, akinek hűségében megbízom.
Szigorúan megparancsolom, vigyázz a köpenyedre, csak a püspök előtt
nyisd ki, és amit viszel, mutasd meg neki. Beszéld el neki, hogy
parancsom szerint hogyan mentél fel a dombra, és szedted össze a
virágokat. Meséld el, hogy csodálkozva mi mindent láttál, és így
higgyen, és építse fel a templomot, amelyet akarok.'
Ahogyan az Ég Királynője megparancsolta, Juan Diego Mexikóváros felé
indult. Örvendezve bízott abban, hogy minden sikerülni fog. Amikor
belépett a püspökhöz, leborult előtte. Elbeszélte mindazt, amit látott,
és amiért küldetett. Így szólt a püspökhöz: 'Uram, amit parancsoltál,
teljesítettem: Elmentem az Úrnőmhöz, az Ég Királynőjéhez, az Istenszülő
Szűz Máriához, és mondtam: Te jelet kérsz, hogy hinni tudj nekem, és
templomot építs azon a helyen, ahol a Szűz Anya kívánja. Elmondtam neki:
megígértem, hogy jelet viszek neked, amely igazolja az ő akaratát. Lám,
meghallgatta kérésedet. Jó néven vette, hogy jelet kértél ahhoz, hogy
akaratát teljesítsd. Megparancsolta, hogy ma korán ismét jöjjek el
hozzád.'
Akkor az egész város összejött, és látták a tiszteletreméltó képet,
amely Juan Diego köpenyén keletkezett. Megcsodálták, Isten művének
tekintették, és imádkozni kezdtek. Juan Diego halálos beteg nagybátyja
azon a napon meggyógyult, és elmondta, miként hívta segítségül a Szent
Szüzet, akit Guadalupei Boldogságos Szűz Máriának neveznek.
A Nican Mopohuá-nak nevezett első beszámoló alapján
Forrás ~ Internet