EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. december 19. – Hétfő

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak. Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: 'Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.' Zakariás erre megkérdezte az angyalt: 'Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.' Az angyal így válaszolt: 'Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.' A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. 'Így tett velem az Úr - mondta -, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.' Lk 1,5-25

Elmélkedés

A karácsony előtti utolsó napokban a Megváltó előhírnökének, Keresztelő Jánosnak születéséről és a Megváltó, Jézus születése hírüladásáról olvasunk az evangéliumokban. Szent Lukács evangélista pontos leírása egyszerűvé teszi számunkra az egykori események elképzelését. Keresztelő János születésének bejelentését Jézus születésének hírüladása követi. Mindkét jelenetnél Isten angyala hozza meg a hírt a gyermek várható születéséről, előbbi esetében az apa, Zakariás értesül róla, a másiknál a leendő édesanya, Mária. Az első egy tényszerű közlés, Isten angyala, küldötte által közli akaratát Zakariással. Mária esetében is az isteni szándék kinyilvánításáról van szó, de itt szükséges az emberi közreműködés, a názáreti leány beleegyezése, az isteni akarat elfogadása. A két jelenetnél jelentős hangsúlyt kap, hogy Zakariás kételkedve, hitetlenül fogadja a hírt, hiszen emberi számítások szerint neki és feleségének, Erzsébetnek már nem lehetne gyermekük, mert idős korúak. Hitetlensége büntetéseként Zakariás megnémul, s némasága csak gyermeke, János születésekor szűnik meg. Ezzel szemben Mária hittel elfogadja Isten szándékát, hogy ő legyen a Megváltó édesanyja. E hírüladásokat követi Mária Erzsébetnél tett látogatása, még a két gyermek, János és Jézus születése előtt, majd pedig Keresztelő János és Jézus születése. Örömmel, hittel várom-e a Megváltó születését?
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj el Jessze vesszeje, rab nemzeteknek fényjele; ha szólsz, elnémul földi nagy, jöjj, szabadítónk csak te vagy!. Eljő, eljő Emmánuel,Hogy üdvözüljön Izrael!