EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2016. december 26. –Hétfő, Szent István első vértanú

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

Karácsony másnapján Szent Istvánt, az Egyház első vértanúját ünnepeljük. Személyében egy olyan szentet látunk, aki végigjárta a hit útját, és a döntő pillanatban kiállta a próbát, megtartotta hitét, még akkor is, ha ez élete feláldozását jelentette. István történetét nem az evangéliumok, hanem az Apostolok Cselekedeteiben Lukács evangélista hagyta ránk (vö. ApCsel 6. és 7. fejezet). Leírásában megcsodálhatjuk István végtelen türelmét és a krisztusi hithez való ragaszkodását. Nem gyalázta ellenségeit, hanem imádkozott értük. Nem tagadta meg hitét, hanem hűséges maradt. A későbbi keresztény évszázadok keresztényei szintén megtapasztalták, hogy a hit útja veszélyes, próbatételekkel teli, és rajta ellenséges érzületű emberekkel is lehet találkozni. Jézus Krisztus jövetele döntési helyzet elé állítja az embert. Vagy elfogadja valaki Jézus tanítását és azok szerint él vagy elutasítja azt. Az evangéliumok e kettős emberi magatartást, hozzáállást hűségesen mutatják be. Olvashatunk a Jézust kereső tömegekről, elénk tárul a nép lelkesedése, ugyanakkor az evangélisták nem hallgatnak azokról sem, akik a kezdetektől fogva a vallási élet felforgatóját látták Jézus személyében. E kettős fogadtatást a Jézus által missziós útra küldött apostolok, majd pedig a későbbi időkben a hitükről tanúságot tevő keresztények is megtapasztalták. Szent István vértanú példája segítsen minket, hogy kitartsunk a hitben és elnyerjük az üdvösséget.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást és üdvösséget hozol számunkra. Ó, betlehemi Gyermek, taníts minket, hogy örökre megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet!