'Milyen jóságos és szeretetreméltó lelkű vagy, Uram, mindenben!'

Amikor az örök Atya kimondhatatlan jóságával rátekintett erre a lélekre, így kezdett beszélni: 'Ó, szeretett leányom, elhatároztam, hogy mindenképpen irgalmas leszek a világhoz, és minden szükségében gondját akarom viselni az embernek. De tudatlanságában az ember, mint a halált, úgy utasítja vissza azt, amit én életként ajándékozok neki, és így éppen saját magával szemben lesz szörnyű kegyetlen; de én mégis állandóan gondot viselek rá. Ezért azt akarom, hogy te tudjad: minden, amit az embernek adok, végtelen gondviselésemből származik.

Ezért van az, hogy amikor gondviselésemmel megteremtettem az embert, magamba tekintettem, és foglya lettem teremtményem szépségének: mert azt határoztam, hogy szerető gondviselésemmel a saját képemre és hasonlatosságomra teremtem meg őt, sőt adtam neki emlékezetet is, hogy el ne feledje a jótetteimet. Azt akartam, hogy az ember az örök Atya hatalmából is részesüljön.

Ezenfelül adtam még neki értelmet is, hogy Fiam bölcsességében megismerje és megértse az én akaratomat, aki lángoló atyai szeretetemben minden kegyelem forrása és ajándékozója vagyok. Adtam még neki akaratot is, hogy szeretni tudjon, megajándékoztam a Szentlélek kegyelmével, hogy tudja szeretni mindazt, amit az értelmével megismert és belátott.

Mindezt pedig azért tettem jóságos gondviselésemmel, hogy az ember képes legyen majd a boldog örök másvilágban végtelen örömmel egyedül csak engem szemlélni, és belőlem élni. Amint már máskor elmondtam neked, bezárult az ég ősszülőtök, Ádám engedetlensége miatt: és ebből az engedetlenségből áradt szét azután az egész világra minden rossz.

Hogy pedig engedetlensége büntetését, a halált elvegyem az embertől, mindent felülmúló szerető gondviselésemmel odaadtam nektek egyszülött Fiamat, hogy ő segítsen nyomorúságtokon. Nagyon engedelmessé tettem őt, hogy az emberi nem megszabaduljon attól a romlástól, amely ősszüleitek engedetlensége következtében szétáradt a világon. Ezért mintegy a szeretet foglyaként őszinte engedelmességgel sietett a szent kereszten való gyalázatokkal tetézett halála felé, és szent halála közvetítésével felkínálta nektek az életet nem embersége, hanem istensége erejével.'

 Sienai Szent Katalin szűznek 'Az isteni gondviselés' című párbeszédes művéből

Forrás ~ Internet