'Hitünk jutalma a szeretet és az állhatatosság'
Kedves testvéreim és barátaim! Gondolkozzatok el újra meg újra azon, hogy az idők kezdetén Isten alkotta meg az eget, a földet és a mindenséget. Gondolkodjatok arról is, hogy miért és milyen rendeltetéssel teremtette meg éppen az embert a saját képére és hasonlatosságára.
Ha tehát nem ismernénk fel teremtő Urunkat ebben a veszedelmekkel és nyomorúsággal teljes világban, mit sem érne, hogy megszülettünk, és az sem, hogy életben maradunk. Ámbár Isten kegyelméből jöttünk világra, és ugyancsak Isten kegyelméből részesültünk a keresztségben, amely által a mi Urunk tanítványai lettünk, és kiváló nevet viselünk, mit sem érne mégis ez a név, ha híjával lennénk annak, amit jelent. Nélküle hiábavaló lenne, hogy világra jöttünk, és hogy az Egyházba léptünk, sőt azt jelentené, hogy elárultuk az Urat és az ő kegyelmét. Jobb lett volna inkább meg sem születnünk, mint az Úr kegyelmét elfogadni, de vétkezni ellene.
Gondoljatok a földművesre, aki beveti a földjét! A kellő időben felszántja a földet, aztán megtrágyázza, és mit sem törődve azzal, hogy a tűző napon dolgozik, elveti az értékes magot. Midőn elérkezik az aratás ideje, amikor már duzzadnak a kalászok, feledi a verejtékes munkát: örvend a szíve, és táncra perdül a boldogságtól. De ha üresek a kalászok, és semmi más nem lesz, csak szalma és pelyva, akkor visszagondol kemény munkájára, és annál inkább hátat fordít annak a földnek, minél inkább megművelte.
Az Úr is szántóföldjévé teszi a világot. Mi emberek vagyunk a rizsföld, amelyet kegyelemmel trágyáz, megtestesülése és megváltása által vérével öntöz, hogy növekedjünk és érlelődjünk. Amikor majd az ítélet napján elérkezik a begyűjtés ideje, mindaz, akit a kegyelem megérlelt, a mennyországnak fog örvendezni, mint Isten fogadott fia; aki azonban nem hoz termést, az ellenséggé válik, noha ő is Isten fogadott fia volt. Örökké bűnhődni fog, ahogy megérdemli.
Tudjátok meg, kedves testvéreim, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, miután eljött a világba, számtalan szenvedést elviselt, és önként vállalt kínhalálával alapította meg az Egyházat, amelyet a hívek szenvedésével gyarapít. Bármennyire is elnyomják és támadják a világ hatalmasai, sohasem vehetnek erőt rajta. Jézus mennybemenetele és az apostolok kora óta mind a mai napig az Egyház mindenütt megpróbáltatások között növekszik.
Most pedig ötven-hatvan éve, amióta az Anyaszentegyház a mi Koreánk földjére lépett, a hívek újra meg újra üldözést szenvednek, és jelenleg is üldözés dühöng. Nagyszámú hittestvérünk került börtönbe, köztük én is; miképpen ti is állandó megpróbáltatásban éltek. Minthogy tehát így egy testet alkotunk, hogyne szenvedne a szívünk? Hogyne tapasztalnánk, emberileg szólva, az elválás fájdalmát?
De miként az Írás mondja, Istennek a fejünk legkisebb hajszálára is gondja van, és mindentudásával törődik vele, hogyan látnánk egyebet ebben az üldözésben is, mint az Úr rendelését: vagy az ő jutalmát, vagy pedig az ő büntetését?
Igazodjatok tehát Isten akaratához, és teljes szívvel küzdjetek Jézusért, égi vezérünkért, és győzzétek le a gonosz lelket, akit már Krisztus legyőzött.
Kérlek titeket, hogy el ne hanyagoljátok a testvéri szeretet gyakorlását. Segítsétek inkább egymást, és maradjatok állhatatosak, amíg az Úr meg nem könyörül rajtunk, és véget nem vet az üldözésnek.
Itt húszan vagyunk, és Isten kegyelméből még mindegyikünk jól van. Kérlek, hogy el ne hanyagoljátok azok családját, akiket esetleg megölnek. Még sok mondanivalóm volna, de hogy is tudnám ecsettel és papíroson kifejezni. Véget vetek a levélnek. Minthogy ilyen közel vagyunk a küzdelemhez, arra kérlek titeket, viselkedjetek hűségesen, hogy végül az égbe jutva, ott üdvözöljük majd egymást. Szeretetem csókját hagyom rátok.
Kim Taegon Szent András vértanú áldozópap utolsó buzdításából
Forrás ~ Internet
