'Az Úr szövetsége'
Mózes a Második Törvénykönyvben így szólt a néphez:
Az Úr, a te Istened szövetséget kötött Hóreb hegyén, és nem atyáitokkal
kötötte ezt a szövetséget, hanem veletek (MTörv 5, 2-3). Miért nem kötött szövetséget az atyákkal? Mert a törvényt nem az igaz emberért hozták
(1 Tim 1,9).
Az igaz atyák ugyanis a tízparancsolat erejét szívükbe és lelkükbe írva magukban hordozták; szerették Istent, aki teremtette őket, és őrizkedtek attól, hogy igazságtalanok legyenek embertársaikkal szemben. Ezért nem volt szükségük rá, hogy írott fenyítő szavakkal figyelmeztessék őket, mivel magukban hordozták a törvény igazságát.
Amikor azután ez az igazság és szeretet, amellyel Isten iránt viseltettek, feledésbe merült és kialudt Egyiptomban, Isten szükségszerűen szavak által nyilatkoztatta ki önmagát, mivel igen nagy jóakarattal volt az emberek iránt. Csodásan kivezette népét Egyiptomból, hogy az ember újra Isten tanítványa és követője legyen, és megbüntette az elégedetleneket, hogy kevésbe ne vegyék azt, aki magának alkotta őket.
Mannával táplálta a népet, hogy megfelelő élelemhez jussanak, ahogy Mózes a Második Törvénykönyvben mondja: Mannával táplált téged, amelyet nem ismertek atyáid, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, amely az ő ajkáról való (MTörv 8, 3).
Megparancsolta az Isten iránti szeretetet, és sürgette az igazságosságot az embertárs iránt, hogy az ember se igazságtalan, se Istenhez méltatlan ne legyen, előkészítve az embert a tízparancsolattal a saját barátságára és az embertársakkal való egyetértésre. Mindez az embernek vált javára, hiszen Isten semmire sem szorul rá az embertől.
Ezek a dolgok megdicsőítették az embert azzal, hogy meghozták neki Isten barátságát, amelyet nélkülözött, Istennek azonban nem adtak ezek semmit. Isten ugyanis még az ember szeretetére sem szorul rá. Az ember híjával volt Isten dicsőségének, amelyet semmi más módon meg nem szerezhetett, csak iránta való engedelmességgel. Emiatt mondta nekik újra Mózes: Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok; szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá! Mert ez jelenti számodra az életet és napjaidnak hosszúra nyúlását (MTörv 30,19-20).
Hogy erre az életre előre felkészítse az embert, az Úr saját maga a tízparancsolat szavait minden ember számára is kihirdette. Ezért ugyanígy változatlanul vonatkoznak azok mireánk is, és a testben történt eljövetelével nemcsak hogy nem szűntek meg, hanem terjedelmükben még meg is növekedtek ezek. Mózes által külön-külön adta a népnek a szolgaság parancsait; ezek alkalmasak voltak a nép oktatására és fenyítésére, ahogy maga Mózes mondta: Megparancsolta akkor nekem az Úr, hogy tanítsam nektek az igazságot és az ítéletet (vö. MTörv 4,5).
Ezeket tehát, amelyeket jelként és szolgaságra kaptak, Krisztus a szabadság új szövetségével lehatárolta. Ami azonban természetes, szabad, és mindenkivel közös, azt gyarapította, kiterjesztette, irigység nélkül adva meg az embereknek az örökbefogadás révén azt, hogy Istent Atyának ismerjék, és őt teljes szívükből szeressék, és ellenkezés nélkül kövessék Igéjét.
Az igaz atyák ugyanis a tízparancsolat erejét szívükbe és lelkükbe írva magukban hordozták; szerették Istent, aki teremtette őket, és őrizkedtek attól, hogy igazságtalanok legyenek embertársaikkal szemben. Ezért nem volt szükségük rá, hogy írott fenyítő szavakkal figyelmeztessék őket, mivel magukban hordozták a törvény igazságát.
Amikor azután ez az igazság és szeretet, amellyel Isten iránt viseltettek, feledésbe merült és kialudt Egyiptomban, Isten szükségszerűen szavak által nyilatkoztatta ki önmagát, mivel igen nagy jóakarattal volt az emberek iránt. Csodásan kivezette népét Egyiptomból, hogy az ember újra Isten tanítványa és követője legyen, és megbüntette az elégedetleneket, hogy kevésbe ne vegyék azt, aki magának alkotta őket.
Mannával táplálta a népet, hogy megfelelő élelemhez jussanak, ahogy Mózes a Második Törvénykönyvben mondja: Mannával táplált téged, amelyet nem ismertek atyáid, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, amely az ő ajkáról való (MTörv 8, 3).
Megparancsolta az Isten iránti szeretetet, és sürgette az igazságosságot az embertárs iránt, hogy az ember se igazságtalan, se Istenhez méltatlan ne legyen, előkészítve az embert a tízparancsolattal a saját barátságára és az embertársakkal való egyetértésre. Mindez az embernek vált javára, hiszen Isten semmire sem szorul rá az embertől.
Ezek a dolgok megdicsőítették az embert azzal, hogy meghozták neki Isten barátságát, amelyet nélkülözött, Istennek azonban nem adtak ezek semmit. Isten ugyanis még az ember szeretetére sem szorul rá. Az ember híjával volt Isten dicsőségének, amelyet semmi más módon meg nem szerezhetett, csak iránta való engedelmességgel. Emiatt mondta nekik újra Mózes: Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok; szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá! Mert ez jelenti számodra az életet és napjaidnak hosszúra nyúlását (MTörv 30,19-20).
Hogy erre az életre előre felkészítse az embert, az Úr saját maga a tízparancsolat szavait minden ember számára is kihirdette. Ezért ugyanígy változatlanul vonatkoznak azok mireánk is, és a testben történt eljövetelével nemcsak hogy nem szűntek meg, hanem terjedelmükben még meg is növekedtek ezek. Mózes által külön-külön adta a népnek a szolgaság parancsait; ezek alkalmasak voltak a nép oktatására és fenyítésére, ahogy maga Mózes mondta: Megparancsolta akkor nekem az Úr, hogy tanítsam nektek az igazságot és az ítéletet (vö. MTörv 4,5).
Ezeket tehát, amelyeket jelként és szolgaságra kaptak, Krisztus a szabadság új szövetségével lehatárolta. Ami azonban természetes, szabad, és mindenkivel közös, azt gyarapította, kiterjesztette, irigység nélkül adva meg az embereknek az örökbefogadás révén azt, hogy Istent Atyának ismerjék, és őt teljes szívükből szeressék, és ellenkezés nélkül kövessék Igéjét.
Szent Iréneusz püspök és vértanú 'Az eretnekségek ellen' című értekezéséből
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet
