A MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK
EMLÉKNAPJA ~ NOVEMBER 13.
A
magyar katolikus egyház november 13-án tartja a magyar szentek és
boldogok emléknapját, mindazokét, akiknek ereklyéit a magyar
templomokban tisztelik,
magyar földön születtek vagy Magyarországhoz
kötődnek: a kanonizált szentek és
boldogok mellett azokét is, akiknek nincs külön
ünnepük, a hétköznapok
ismeretlen hősei, szentjei, vértanúi. Eredetileg
november 6-án volt az
egyházmegye ereklyéinek ünnepe, majd 1984-ben a
Magyar Katolikus Püspöki Kar
határozott – a II. vatikáni zsinat liturgikus
rendelkezései nyomán – a november
13-i ünnep bevezetéséről. Ez tulajdonképpen egy
külön magyar
Mindenszentek-ünnep.
Forrás ~ Internet
IMA A MAGYAR SZENTEKHEZ
Imádkozzatok érettünk és nemzetünkért
dicső magyar Szentek!
Vigyétek kéréseinket Mennyei Atyánkhoz,
hogy népünk és nemzetünk újra igaz útján járhasson.
Imádkozzatok érettünk, hogy népünk újra
Szent értékeink szerint élhessen
és járjon az Istenhez vezető igaz úton.
A szeretet, az egység és a boldogulás útján.
Könyörögjetek érettünk és nemzetünkért! Amen.
Imádkozzatok érettünk és nemzetünkért
dicső magyar Szentek!
Vigyétek kéréseinket Mennyei Atyánkhoz,
hogy népünk és nemzetünk újra igaz útján járhasson.
Imádkozzatok érettünk, hogy népünk újra
Szent értékeink szerint élhessen
és járjon az Istenhez vezető igaz úton.
A szeretet, az egység és a boldogulás útján.
Könyörögjetek érettünk és nemzetünkért! Amen.