LEONARDI SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP ~ OKTÓBER 9.
Leonardi
Szent János 1541-ben, vagy 1543-ban született az Olaszországi
Diecimó-ban, jómódú polgári családban. Apja Leonardi János, anyja Lippi
Janka volt. A közeli Lucca városkában tanult, gyógyszerész lett 16 éves
korára. Egy helyi karitatív közösségben dolgozott, itt gyógyított. Tagja
volt a Colombini Szent János által alapított jámborsági és karitatív
egyesületnek.
26 évesen hivatásának engedelmeskedve ferences szerzetes szeretett volna lenni, nem vették fel, mert hiányos volt a teológiai ismerete, és nem tudott latinul. Két év tanulással pótolta lemaradását, 1571-ben fel is szentelték, és a luccai plébánián szolgált. Itt kezdett foglalkozni szegény sorsú fiatalok tanításával. Munkatársakat toborzott maga mellé. A luccai püspök támogatta, és társak is csatlakoztak hozzá. Igehirdetéssel és szegény gyermekek nevelésével foglalkoztak.
Közösségükben nézeteltérések keletkeztek, saját társai közül is többen vádolták őt. A belső problémák miatt kénytelen volt Rómába menni. Néri Szent Fülöppel barátságot kötött, vele együtt alapítottak egy papi kongregációt. 1593-ban VIII. Kelemen pápa jóváhagyta szerzetének részletes szabályait. Ebben a szervezési munkában 1604 táján ismerkedett meg Kalazanci Szent Józseffel, a piarista rend alapítójával, aki szegény fiúk ingyenes oktatásán fáradozott. Jó együttműködés jött létre a két szervezet között.
1609. október 9-én hunyt el egy járvány áldozataként. Hosszú boldoggá avatási eljárása 1861-ben ért véget, IX. Piusz pápa alatt. Halála után öt évvel szervezete egyesült a piaristák kegyes iskoláival. Rómában, a Pápai Magyar Intézet közelében, a Santa Maria in Campitelli templomban van eltemetve.
Tanulság: Ne nyugodj bele a nehézségekbe, küzdj rendíthetetlenül!

'Istenünk,
minden javak bőkezű osztogatója,
ki Szent János áldozópapod által
hirdetted a népeknek az evangéliumot,
kérünk, az ő közbenjárására engedd,hogy az igaz hit mindig és mindenütt gyarapodjék!' Amen.
Forrás ~ Internet