'Az igaz lelkű pap élete világosságot áraszt, és derűt sugároz'

    Azok, akik az Úr oltárához vannak rendelve, fényként világítsanak, és az erkölcsi feddhetetlenség tiszteletreméltó példájával járjanak elöl, kerüljék a bűnök minden szennyét és tisztátalanságát. Erényes életük által legyenek saját maguk és embertársaik számára a föld sója, tetteik ragyogó fényességével a világ világossága, és világítsák meg mások életét, hiszen isteni tanítónk, Jézus Krisztus nemcsak apostolainak és tanítványainak, hanem az ő összes utódainak és a papoknak is mondta: Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák (Mt 5, 13).

    Valóban eltapodják az emberek, mint hitvány szemetet, a tisztátalan és szennyes lelkű papot, akit átjárt a bűn utálatossága, és foglyul ejtettek a gonoszság bilincsei. Értéktelennek tartják őt, mint aki nem használ sem önmagának, sem másoknak. Szent Gergely pápa így tanítja: 'Ha valakinek az életét megvetik az emberek, a prédikációját sem fogják megbecsülni.'

     A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak (1 Tim 5, 17). Valóban kétszeres tiszteletet érdemelnek az ilyen méltó életű papok. Megbecsülést szereznek hivatásuk és egyéni életük által. Az ideigvaló javakat összekapcsolják a lelkiekkel, a mulandókat pedig az örökkévalókkal. A földön élnek halandó teremtmények között a természet viszontagságainak igájában, de szorgosan keresik az ég angyalainak társaságát, hogy mint éber szolgák tetszést találjanak a király előtt. Így, miként a nap is odafönt kel föl Isten magasságában, de a föld számára világít, ugyanígy a papok világossága is világítson az embereknek, hogy a papok jótetteit látva dicsőítsék a mennyei Atyát (vö. Mt 5, 16).

     Ti vagytok a világ világossága (Mt 5, 14). A világosság ugyanis nemcsak magának világít, hanem szétszórja sugarait mindenfelé, és megvilágít mindent, amit csak maga körül talál, így világítja meg az igaz lelkű papság sugárzó élete mások életét is a szentség fényével, és így árasztja derűjét mindazokra, akik életét szemmel tartják. A papot arra rendelték, hogy másokat gondozzon, de saját élete példájával kell megmutatnia az embereknek, hogy miként éljenek az Úr Egyházában. 

Kapisztrán Szent János áldozópapnak 'A papság tükre' című értekezéséből

Forrás ~ Internet