SZENT MAXIMILLIÁN KOLBE ÁLDOZÓPAP ÉS VÉRTANÚ ~ AUGUSZTUS 14.
'Senkinek
sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.' Kolbe atya
is ezt tette, Isten iránti szeretetből, amely egész életét áthatotta,
adta életét társa helyett. Ma is szükség van áldozatra, vállaljuk bátran
életünk áldozatát.
1894. január 8-án született a
Lengyelországban, vallásos szülőktől. Vidám, élénk gyermekkor után a
Ferences Minorita rendbe lépett. Fogadalomtétel után Rómába küldték.
Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti
tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá. Még Rómában
indította a 'Szeplőtelen Szűz Hadserege' mozgalmat. 1927-ben, Varsó
mellett megalapította a 'Szeplőtelen városát' és nyomdáját. 1930-ban
Japánba küldik misszionáriusnak. Egészsége miatt 1936-ban visszatért
Lengyelországba. 1940-ben a németek kiürítették a 'Szeplőtelen városát',
őt az auschwitzi haláltáborba vitték. Itt önként jelentkezett egy
halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával
kísérte társait, míg 1941. augusztus 14-én injekcióval megölték. Harminc
évvel később, 1971. október 17-én VI. Pál pápa boldoggá, II. János Pál
pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.
Példája: Aki hivatásának él, életét felebarátjának, Krisztusnak adja!
'Istenünk,
aki Szent Maximilián vértanúdat a Szeplőtelen Szűz iránti különleges
szeretettel ajándékoztad meg, és eltöltötted apostoli buzgósággal és
hősies felebaráti szeretettel, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy
dicsőségedre nagylelkűek legyünk felebarátaink szolgálatában, és
haláláig hasonlók a te Szent Fiadhoz!'
Forrás ~ Internet