EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett
szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett.
Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne.
Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: 'A fiamat csak becsülni fogják.' A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: 'Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!' Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben. Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.

Jézus példabeszédet mond a gonosz szőlőmunkásokról, akik sorra
bántalmazzák a gazda hozzájuk küldött szolgáit, majd végül megölik a
fiát. A beszéd címzettjei, a főpapok és az elöljárók azonnal
megértették, hogy az Isten által küldött próféták voltak a bántalmazott
szolgák, a fiú pedig Jézus, aki e hasonlattal saját sorsáról beszélt
előre.
A szőlőmunkások viselkedése a bűn három sajátosságát tárja elénk. Először is minden bűn lázadás. A teremtmény lázadása a Teremtő ellen. Az ember lázadása Isten ellen. Az ember nem akarja elfogadni ezt a viszonyt, nem hajlandó engedelmeskedni és szembeszegül Istennel. Ezt jelzi a történetben a szolgák engedetlensége. A bűn másik jellegzetessége, hogy egyre jobban eluralkodik az emberen, aki egyre nagyobb bűnöket követ el. Mivel nem kap minden bűnéért azonnali büntetést, megjön a bátorsága a nagyobbakhoz, egyre súlyosabb bűnöket követ el. Közben teljesen megfeledkezik arról, hogy felelős tetteiért, és egyszer biztosan számon fogják kérni cselekedeteit. Erre utal a hasonlatban a szolgák egyre fokozódó erőszakossága. A bűn harmadik tulajdonsága, hogy teljesen ésszerűtlen. Miért kerülne a gyilkosok tulajdonába a fiú öröksége, ha megölik őt?
A bűnre nincs ésszerű magyarázat. Az Isten elleni lázadásnak nincs ésszerű oka.
© Horváth István Sándor

Üdvözítőm, Feléd emelem tekintetemet. Mit akarsz, hogy cselekedjem?
Ha így volt a múltban, hogyan kell alakulnia jövőmnek? Milyen
akadályokat kell eltávolítanom? Mit kell kerülnöm és mit cselekednem?
Szólj, Uram, hallja a te szolgád.