EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.
Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás
szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus
azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna.
Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek,
amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem
találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap
múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és
kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és
feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így
szólt hozzá: 'Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én
bánkódva kerestünk téged.' Ő azt felelte: 'Miért kerestetek? Nem
tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?' Ám ők nem értették,
mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes
volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
A tegnapi napon Isten szeretetét és irgalmát ünnepeltük, amely Jézus
szent szívéből árad az emberiség felé, s amely a megváltás forrása. Ma
Szűz Mária szeplőtelen szíve áll ünneplésünk és tiszteletünk
középpontjában, amely szív az ártatlanságnak, a tisztaságnak és az anyai
szeretetnek a jelképe. Annak érdekében, hogy Mária teljes tisztaságban
fogadhassa és hordozhassa méhében a Megváltót, Isten az ő számára külön
juttatott kegyelmével megóvta őt minden személyes bűntől. Így tette őt
alkalmassá arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Illett ugyanis, hogy a
szent Isten egy szent, teljesen bűntelen, ártatlan és egészen tiszta
ember által jöjjön a világra.
Az evangéliumban arról az esetről olvasunk, amikor egy jeruzsálemi zarándoklat elmúltával a Szent Család tagjai hazafelé indulnak Názáretbe. Az ekkor 12 esztendős Jézus azonban a városban marad. Édesanyja, Mária és nevelőapja József három napon át nagy aggodalommal keresik, mire megtalálják a templomban. A történetet Lukács evangélista azzal zárja, hogy Jézus szavait édesanyja mind megőrizte szívében. Mária tehát, aki szíve alatt hordozta az örök Igét, a szívében fontolgatta az általa mondott szavakat is.
Ha Krisztus örök életre vezető tanítása él a szívemben és ez alakítja életemet, akkor maga Krisztus él bennem.
© Horváth István Sándor

Uram, add, hogy magamba szívjam a te lelkiségedet, és magammal
vigyem hétköznapi életembe. Add, hogy szeretetet vigyek oda, ahol
gyűlölet uralkodik, hogy kibékülést hozzak létre ott, ahol egymásra
neheztelnek, hogy egységet teremtsek ott, ahol széthúzás van, hogy
igazságot hirdessek ott, ahol tévedés uralkodik, hogy hitet ültesse k a
kételkedés helyébe, hogy reményt élesszek ott, ahol kétségbeesés ütött
tanyát, hogy fényt gyújtsák ott, ahol sötétség ült a lelkekre, hogy
örömöt fakasszak ott, ahol szomorúság nehezedik az emberekre.