EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet: 'A mennyek
országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! Csak
az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják
majd nekem: Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te
nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?
Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők! Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.' Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik.

Miként Jézus esetében tökéletes összhangban voltak szavai és
cselekedetei, ugyanezt kéri tanítványaitól, követőitől. Nem elég ugyanis
szavakkal bizonygatni, hogy valaki ismeri Istent és az ő parancsait,
hanem cselekedeteinek is ezt kell igazolnia. A mennyek országába
jutáshoz aligha lesz elegendő arra hivatkozni, hogy a népszámlálás
alkalmával válaszoltunk a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre, s
az sem, ha hibátlanul elmondjuk a hitvallást. A végső ítéletkor ugyanis
az kerül mérlegre, hogy Isten parancsai vezettek-e bennünket
cselekedeteinkben és embertársainkkal való kapcsolatainkban. Mindennapi
életünk döntéseiben és választásaiban tehát az örök üdvösség ígérete és
reménye irányít bennünket.
Emberi szavaink és cselekedeteink harmóniájára vonatkozóan mond Jézus egy példabeszédet. A hasonlat szerint előrelátás, megfontoltság és felelősség jellemzi azt az embert, aki szikla alapot választ háza számára, amely kiállja az idők viharait. Mindezek a tulajdonságok hiányoznak abból, aki homokra építi házát, amely az első viharban könnyedén összedől.
Jézus személye és az ő örök életre vezető igaz tanítása az a sziklaszilárd alap, amelyre életünket építhetjük, ha valóban előrelátóak vagyunk és legfőbb életcélunk az, hogy az örök életre, az üdvösségre jussunk.
© Horváth István Sándor

Kérünk, Urunk, hallgass meg minket, hogy megfontoltak legyünk
életünkben, hogy a türelmetlenség elhagyjon minket, hogy a gonosz
rohanás ne győzzön felettünk. Hogy nyugodtan és békés szívvel járjuk
életünk útját, míg Hozzád haza nem találunk.