Borromeo Szent Károly püspök ~ november 4.
Károly a tridenti zsinat megújulásának munkálója volt egyházmegyéjében.
Tüzes lélekkel szolgálta Istent, élte és hirdette az Ő szeretetét.
Példája nyomán merjünk mi is bátran tanúságot tenni Isten szeretetéről,
hogy megerősödjön Egyházunk, és sokan hallhassák Isten Igéjének
hirdetését.
Neves grófi családból született 1538-ban. 22 éves korában nagybátyja, IV. Pius pápa Rómába hívta, és nagy műveltsége és mély vallásossága miatt bíboros államtitkárává és a milánói érsekség adminisztrátorává tette. 1563-ban pappá szentelték, 1565-ben pedig elfoglalta a milánói érseki széket. Bölcs szervezőerő, égő apostoli buzgóság jellemezte. Az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek Milánóból, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe. Papjainak gondját viselte. Hatalmas egyházmegyéjét háromszor látogatta végig. A kolostorokban és a szerzetesrendekben szerető szigorral szüntette meg a visszaéléseket. Bár az egyházi és világi vezetők barátságukkal tüntették ki, megőrizte alázatát, a szegények szerető atyja maradt. Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, és ő volt az első, aki a zsinati határozatokat végre is hajtotta.
'Kérünk, Istenünk, őrizd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel Borromei Szent Károlyt eltöltötted, hogy Egyházad mindig megújulhasson, és meg tudja mutatni a világnak a te Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust!' Amen.
Neves grófi családból született 1538-ban. 22 éves korában nagybátyja, IV. Pius pápa Rómába hívta, és nagy műveltsége és mély vallásossága miatt bíboros államtitkárává és a milánói érsekség adminisztrátorává tette. 1563-ban pappá szentelték, 1565-ben pedig elfoglalta a milánói érseki széket. Bölcs szervezőerő, égő apostoli buzgóság jellemezte. Az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek Milánóból, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe. Papjainak gondját viselte. Hatalmas egyházmegyéjét háromszor látogatta végig. A kolostorokban és a szerzetesrendekben szerető szigorral szüntette meg a visszaéléseket. Bár az egyházi és világi vezetők barátságukkal tüntették ki, megőrizte alázatát, a szegények szerető atyja maradt. Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, és ő volt az első, aki a zsinati határozatokat végre is hajtotta.
'Kérünk, Istenünk, őrizd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel Borromei Szent Károlyt eltöltötted, hogy Egyházad mindig megújulhasson, és meg tudja mutatni a világnak a te Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust!' Amen.
Forrás ~ Internet
