FASANI SZENT FERENC ANTAL minorita (1681-1742)
Fasani Szent Ferenc Antal minorita emléknapja ~ november 27.
A dél-itáliai Apulia Lucera városában született szegény szülőktől. 14
éves korában lépett be a minorita rendbe. A teológiai tanulmányokat
Assisiben végezte, a közeli San Quirico-ban szentelték pappá.
Lelkipásztori helye Lucera lett, ahol 35 éven át apostolkodott. Kiváló szónoki képességgel és magas teológiai képzettséggel rendelkezett. Rómában elnyerte a Magister Theologiae címet, ezért élete végéig 'Padre Maestro' néven szólították. Igen sok embert vezetett a bun útjáról az erényes életre.
Naponként órák hosszat ült a gyóntatószékben. A püspök a börtönlelkészi feladatot is rábízta. A foglyoknak nemcsak lelki vigasza, de anyagi támasza is volt. Szívén viselte a szegények sorsát. Ha egy hiányos öltözetű megjelent a kolostorban, végigjárta a cellákat, ki tud egy ruhadarabot nélkülözni. A betegeket szorgalmasan látogatta.
A Harmadik Rend helyi közösségét igazi evangéliumi szellemre vezette. Ekkora buzgalma ellenére voltak irigyei, akik rávették tartományfőnökét, hogy helyezze el. Száműzetése nem tartott sokáig, a rendi generális hamar visszahelyezte Lucerába. Utána régi jóbarátja, Antonio Lucci (boldoggá avatva) lett a tartományfőnök, aki kijárta a generálisnál, hogy Ferenc Antal legyen az utóda (1720). Három évig volt tartományfőnök, ezalatt az idő alatt a Sant Angelo tartomány nagy lelki megújuláson ment át. Utána novíciusmester lett, majd gvardián. Nagy Mária-tisztelő volt.
A Szeplőtelen Fogantatás tiszteletének apostola. Hét, a Mária- ünnepekre előkészítő kilencedet is írt. A szakadatlan munka, a sok önmegtagadás és imádságos virrasztás felőrölte erejét. 1742. nov. 29-én halt meg - az érte imádkozó rendtársai körében. A lucerai Szent Ferenc templomban temették el. XII. Piusz 1951-ben boldoggá, II. János Pál 1986-ban szentté avatta. Emléknapja november 27-én van.
'Hiszek Istenben, s hiszem mindazt, amit kinyilatkoztatott úgy, ahogy azt Szűz Mária hitte. Remélem, hagy elnyerem az örök életet - úgy, ahogy azt Szűz Mária remélte. Szeretem a végtelenül jó Istent - úgy, ahogy őt Szűz Mária szerette.'

Részlet a Szeplőtelen Szűz kilencedből.
Imádság
Imádság
Istenünk,
te Boldog Ferenc Antalt, a buzgó szerzetest és lelkipásztort sokféle
kegyelmi adományoddal kitüntetted. Add, hogy példáját követve
tökéletesedjünk, közbenjárására pedig minden rossztól megszabaduljunk.
Krisztus, a mi Urunk által.
Forrás ~ Internet